5. fejezet

525 53 42
                                    

Iwaizumi körülbelül este kilenc óráig nálam volt, aztán végül elment haza a keresztszüleihez. Amint elment, némi magányt és ürességet éreztem, de nem keseredtem el, ugyanis tudtam, hogy másnap ugyanúgy láthatom és itt lesz velem. Miután elment, elmentem fürdeni és közben beszéltem Mikaval is. Visszaérkeztek éppen a kajálásból és majd a szüleivel mennek programra, miután pihentek egyet. Lefekvés előtt még Suguruval játszottunk egyet közösen egy online játékkal, majd ezt követően be is dőltem az ágyamba és el is aludtam, ugyanis eléggé elfáradtam a mai napon.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki nyomja a csengőt. Álmosan nyitottam fel a szemeimet és el sem tudtam képzelni, hogy ki lehet az. Kikászálódtam az ágyból, majd miközben kifelé haladtam a szobámból, felkontyoltam a hajamat és kicsit megpofozgattam magamat, hogy felébredjek. A bejárati ajtóhoz érve, kinyitottam a zárat, lenyomtam a kilincset és ajtót nyitottam.

- De álmos valaki - hallottam meg egy ismerős hangot.

- Jézusom! - temettem az arcomat a tenyereimbe, majd megfordultam. A barátom itt állt előttem én pedig úgy néztem ki, mint akit megtéptek és pluszba most keltem, szóval biztosan nem kelthettem szép látványt.

- Na, baba, ne bújj el - nevetett kedvesen, majd belépett a lakásba és becsukta maga után az az ajtót - Most ébredtél?

- A csengőre - magyaráztam meg, miközben elvettem a kezeimet az arcom elől, de még mindig nem fordultam meg.

- Nem szerettelek volna felébreszteni, de megbeszéltük, hogy fél tízkor átjövök - magyarázta meg, miközben közelebb lépett hozzám, hátulról átölelte a derekamat, majd adott egy puszit a fejemre - Fordulj meg, kérlek.

Tettem amit kért és lassan megfordultam, majd belefúrtam az arcomat a mellkasába.

- Nem kell elrejtened előlem a reggeli kinézeted. Ha majd itt leszek veled, úgyis együtt alszunk és együtt kelünk - szólt, miközben elkezdte simogatni a hátamat - Aranyos vagy kócosan és pizsiben - nevette el magát gyermeki módon és újabb puszit adott a fejemre.

- Bocsi, hogy elaludtam - kértem elnézést.

- Nincsen belőle semmi baj. Hoztam reggelit neked. Öltözz fel, vagy egyél pizsiben és utána majd megbeszéljük a mai programot.

- De aranyos vagy - suttogtam, miközben közelebb bújtam hozzá.

Iwaizumi rávezette ajkait a nyakamra és óvatos puszikat kezdett el hinteni a bőrömre és apró csókokat is kaptam. Fülig pirultam, de semmiért se hajoltam volna el, ugyanis rettentően jó érzés volt ez az egész. Végül kicsit elhúzodtam, de csak azért, hogy az ajkához hajoljak és adhassak egy puszit a szájára. Ő azonnal viszonozta a puszimat, melyet átvitt csókba. A reggeli pillangóim azonnal felébredtek és belemosolyogtam a csókba. Barátom levezette a derekamra a kezét és közelebb vont magához, miközben lassú tempóban csókolt. A mellkasomban szinte felrobbant egy melegség és boldogság bomba, ugyanis nem tudtam betelni a fiúval és rettentően boldognak éreztem magamat miatta.

- Egyik nap nem megyünk el a strandra? - húzódott el kicsit, hogy ezt megkérdezze - A keresztapám mondta, hogy egész jó a városi strand és gondoltam elmehetnénk. Mit szólsz? Ugyanis rohadt meleget mondd.

- Szerintem kinőttem a fürdőruhám, szóval ha eljössz velem, hogy vehessek, akkor bármikor elmehetünk - mosolyogtam.

- Hol nőtted ki? - simogatta meg az oldalamat.

- Ne hozz zavarba már! - csaptam meg gyengéden a vállát.

Ő csak elmosolyodott, azzal az észvesztően helyes mosolyával és egy puszit adott az ajkamra.

Felejthetetlen  |Iwaizumi Fanfiction - Befejezett|Donde viven las historias. Descúbrelo ahora