Felejthetetlen |Iwaizumi Fanfiction - Befejezett|

8. fejezet

Míg vártam, hogy az unokatestvérem ideérjen, addig előkészítettem mindent. Felkészültem a legrosszabbra is, hogy netán elrontjuk valamelyik süteményt, de még így is reménykedtem benne, hogy a lehető legjobbat leszünk képesek kihozni magunkból.
  Az unokatestvéremre negyedórát kellett várnom, ami nem volt sok idő. Mikor megérkezett, akkor egyből le is vetette a cipőjét, a többi közé tette, majd ledobta a táskáját a konyhaasztal melletti székre.

  – Mit hoztál? – kérdeztem rá pislogva.

  – Anyu küldött neked pár dolgot – szólt, miközben kicipzározta a táskát – Csak gyümölcs, néhány tasakos, kisebb kaja és nasi – pakolászott ki mindent az asztalra.

  – Anyukád nagyon aranyos, de nem kellett volna – szeppentem meg teljesen.

  – Néha ehetsz olyat is, amit nem neked kell megfőzni – pillantott rám a zöld hajú fiú, majd elkezdte bepakolni a hűtőmbe a tasakos kajákat, amiket csak be kell tenni a sütőbe, vagy a mikróba és már készen is voltak – Készen leszünk estére a tortával? – kérdezett rá, miközben elpakolt mindent.

  – Köszönöm, hogy bepakoltad! – néztem Sugurura hálásan – Szerintem készen leszünk. Megcsinálnád a muffinokat? Én megcsinálom a tortát.

  – El fogunk férni? – sóhajtott egy nagyobbat, miközben körbenézett a konyhában.

  – Ha megígéred, hogy semmit, de tényleg semmit se koszolsz össze, akkor kimehetsz a nappaliban lévő asztalhoz. De csak akkor! – kötöttem a lelkére.

  – Nem ígérek semmit – nevetett, majd kiindult a nappaliba, hogy elpakolhasson az asztalról.

Utána siettem, hogy segíthessek neki elpakolni. Ezt követően elkezdődött a nagy sütögetés. Én jól elvoltam a konyhában, sőt még fel is ajánlottam Sugurunak, hogy inkább ő legyen bent, biztos, ami biztos, de ő ragaszkodott hozzá, hogy én lehessek bent a konyhában. Úgy gondolta, hogy mivel én tortát csinálok, ezért jobban szükségem van a konyhára. Ezt egészen addig el is fogadtam és nyugodtan készítettem a tortát, míg hangos káromkodást nem hallottam a nappaliból. Suguru megcsinált azt, amit direkt kértem, hogy ne tegyen. Sikeresen rosszul tépte el a sütőpornak a tetejét és az egész kiborult a szőnyegünkre. Azt hittem, hogy kidobom őt az ablakon a szőnyeg miatt, plusz azért, mert nem maradt több sütőpor. Ő szó nélkül ment le érte, a nyakát behúzva, én pedig a porszívóval próbáltam kiszedni a szőnyegből a sütőport, és ami fehérség még maradt, azt nedves törölközővel próbáltam kicsiszolni. Szerencsére ki tudtam szedni és Suguru is visszaért, mire én végeztem. Igazából nem haragudtam rá, ő mégis hozott nekem egy "bocsicsokit". Elmondtam neki, hogy nem haragszom rá és elfeleztem vele a csokit. Ezután ő sokkalta óvatosabb volt, én pedig vártam, hogy a torta elkészüljön, ugyanis pár perc maradt neki a sütőben. Addig krémet csináltam, viszont nem tudtam, hogy miképp színezzem be. Ekkor jött el az a pont, hogy még egyszer írtam a fiúnak, aki a barátom legjobb barátja volt. Ő azonnal vissza is írt és megkérdezte, hogy felhívhat–e videóhívásban, hiszen úgy egyszerűbb lenne megmutatni, hogy miképp is haladok. Válaszoltam egy igennel és néhány másodperc múlva már fogadhattam is a hívását.

  – Szia Oikawa – köszöntem egy zavart mosoly mellett a képernyő túloldalán lévő fiúnak. A telefonomat egy teli palacknak támasztottam.

  – Szia–szia! – integetett mosolyogva és közben beletúrt barna tincseibe – Mielőtt belekezdünk, hadd pletykálkodjak kicsit! – mosolygott szórakozottan – Miután elküldted Iwa–chant, egyből írt nekem, hogy fél, hogy csinált veled valamit és emiatt akartad, hogy eljöjjön. Azt mondta, hogy pont azután mondtad neki, hogy menjen el, miután megérintett a fenekednél és teljesen be van parázva.