Felejthetetlen |Iwaizumi Fanfiction - Befejezett|

17. fejezet

Kettő napja voltunk barátommal az otthonában. Kezdtem úgy érezni, hogy már megszoktam a helyet, ugyanis mindenki nagyon rendes és közvetlen volt velem. A szülei irtózatosan aranyosak voltak és éreztem, hogy nem teher az, hogy itt vagyok. Sőt, tényleg éreztem, hogy örülnek nekem és annak, hogy Iwaizumi boldog mellettem. Megismertem jobban a barátai és tegnap este el is mentünk közösen programra. Van egy kisebb bowlingpálya a városban és oda mentünk el a csapattal. Nagyon jól éreztem magamat velük és megismertem Matsukawa barátnőjét is, aki nagyon aranyos. Iwaizumi itteni életébe is jobban beleláthattam, valamint abba, hogy milyen is az a hely, ahol ő lakik. Csodás érzés volt érezni az illatát mindenhol, de leginkább a szobájában. Habár nem ez volt az első, együtt fürödtünk itt, náluk is, és valamiért teljesen más érzésnek fogtam fel. Mindenestere kezdtem úgy érezni, hogy ez életem legjobb és legszebb időszaka. Közeledett a nyár vége, mégse volt rám már akkora hatással ez az egész. Elnyomtam magamban mélyen, csak annak érdekében, hogy ki tudjam élvezni az időt a barátommal. Most együtt vagyunk és ez a fontos. Nem szabad azokra a percekre gondolni, hogy mi lesz akkor, ha már elkezdődik a suli és nem leszünk együtt. Hiszen megbeszéltük, hogy iskolai időben is találkozni fogunk sűrűn. Most már találkozunk tényleg és nem hagyjuk, hogy a távolság szabotáljon minket. Eddig engedtük, hogy az irányíthasson minket, de most már nem lesz ilyen.

  – Szeretnél lefürdeni? – kérdezte meg tőlem barátom, amint hazaértük hozzájuk az edzéséről.

  – Nem, én most megvagyok. Te elmész? – kérdeztem meg, miközben megsimogattam barna tincseit.

  – Igen – nézett le rám, majd megcirógatta egyik kezével az oldalamat – Biztos nem jössz? – hajolt közelebb.

  – Most nem – mosolyodtam el kissé, majd adtam neki egy eszkimópuszit – Addig kipakolok neked.

  – Hagyd csak, nem kell – szeppent meg kicsit.

  – Kevesebb dolgod lesz addigis – sóhajtottam mosolyogva – Na, menj! – pusziltam meg.

  – Megyek, megyek – nevetett, majd ellépett és levette a pólóját.

Míg ő levetkőzött alsónadrágra, addig én kivettem neki a szekrényéből egy új alsónadrágot és egy pólót.

  – Köszi – puszilta meg a fejemet, majd elvette tőlem a neki kivett ruhákat.

Iwaizumi magamra hagyott, én pedig elkezdtem addig telefonozni. Mika már otthon volt, (tegnap értek haza), így felhívtam őt, hiszen szerencsére volt ideje. Körülbelül öt percet beszéltem legjobb barátnőmmel, amikor hallottam, hogy üzenetem jött. Gyorsan felnyitottam a Messengert és láttam, hogy anyu írt, hogy feltud–e hívni most. Kissé meglepődtem emiatt, de bocsánatot kértem Mikatól, és elmondtam, hogy le kell tennünk, mert anyu beszélni szeretne velem. Ő mondta, hogy nem gond és letettük. Ezt követően beléptem a hívásaimhoz, majd elkezdtem anyut, csörgetni, aki elég hamar fel is vette.

  – Szia anyu – köszöntem bele – Gond van, hogy beszélni szerettél volna velem?

  – Szia kicsim – köszönt apa a telefonba – Ráérsz velünk beszélni egy kicsit?

  – Persze, de nincs baj ugye? Vagy ah nem annyira sürgős, akkor élőben is meg tudjuk beszélni. Két hét múlva úgyis jöttök haza – szóltam, miközben eldőltem az ágyon.

  – Pont erről lenne szó – sóhajtotta anya – Mármint arról, hogy kettő hét múlva mennénk haza.

  – Előbb jöttök? – mosolyodtam el – Vagy merre vagytok most?

  – Nem a közelben – mondta el nekem apa – [Név], nem valószínű, hogy összejön az, hogy kettő hét múlva hazamenjünk. Nagyon sok járatot tettek be és nyári szezon van. Ilyenkor mindig sokat utaznak az emberek és nem igen tudunk szabadságra elmenni, hiába kértük ki korán.