Felejthetetlen |Iwaizumi Fanfiction - Befejezett|

1. fejezet

A tornateremben hangos morajlás vette kezdetét, amint kimondta az igazgató, hogy elkezdődik a nyári szünetünk. Nem kell pár hónapig bejönnünk tanulni és élvezhetjük az ezáltal kapott szabadságunkat. Két barátommal az oldalamon hagytam el a tornatermet és amint kiléptünk, egyből a szemembe sütött a nap.

  – Milyen jó azoknak, akiknek tényleg nyári szünet lesz – sóhajtott fel egy nagyot a zöld hajú fiú, miközben oldalra pillantott – Nem mint nekünk, akiknek edzés lesz végig szinte.

  – Biztosan nem lesz egész nyáron edzés nektek. Ne állj hozzá ennyire negatívan – veregettem meg az unokatestvérem vállát – Mika – néztem legjobb barátnőmre mosolyogva – Holnap indultok akkor, igaz?

  – Igen, holnap – bólintott rá a kérdésemre egyből – Máshogy lesz az időzóna, de majd megpróbáljuk összeigazítani.

  – Minden lehetséges, amíg próbálkozunk – mosolyodtam el én is, és Mika viszonozta a mosolygásomat, ugyanis jól tudta, hogy mire gondolok. Illetve, hogy kire. Ahogy éltem az elmúlt évben, simán meg tudjuk oldani azt, hogy tartsuk a kapcsolatot, míg ő a szüleivel lesz külföldön. Mindez rajtunk múlik, senki máson – Suguru, azért ha lesz szabadidőd, lógjunk együtt – ajánlottam fel neki.

  – Már ha lesz az edzések mellett – motyogta lomba hangon – Különben is, te se fogsz ráérni, akkor meg?

  – Izgulsz már? – simogatta meg a karomat Mika.

  – Ez nem is kérdés – nevettem el magamat zavartan, miközben tudtam, hogy életem legelső nyara jön el, amit ennyire várok. Ennek pedig oka volt. Sőt, nem is kicsi.

Ez az egész másfél éve kezdődött, azaz tavaly januárban.
  Éppen otthon voltam és azokat a képeket nézegettem a Facebookon, amiket a suli tett ki, Suguruékról, az egyik sikeres meccsük után. Szokásom (és szerintem még sok más embernek is), hogy egy adott személynek elkezdem nézni a profilját és emiatt egészen máshol lyukadok ki. Akkor is így történt. Mindössze Suguru profilját nézegettem, majd valahogyan átkerültem Kuroo Tetsurou profiljára, ahol a röplabdás képeit nézegettem. Úgy tűnt, hogy jóban vannak egy vidéki városnak a sulijával, akik szintén röpiznek. Nem jártam még Miyagiban, ugyanis eléggé messze volt tőlünk és rokonaim se éltek arrafelé. Így történt, hogy Kuroo profiljáról átkerültem egy Miyagiban élő fiúnak a profiljára. Neki nem volt sok minden fent, de egy képen megjelölte egy fekete hajú csapattársát, aki a feladó volt az ő csapatukban. Ennek a fiúnak az ismerősei között bukkantam rá. Nem sok minden volt a profilján, ugyanis csak akkor láthattam ezeket a posztokat és képeket, ha az ismerőse voltam. Magam sem tudom, hogy milyen okból kifolyólag, de teljesen belemerültem abba, hogy a képeit nézegessem a profilján. Nem volt sehova se kiírva más platformos elérhetősége, így megpróbálkoznak a rendes nevével rákeresni az Instagrammon, vagy a Twitteren. Sajnos nem sikerült, így az ismerősei Instagramját kerestem és az egyiküknek meg is találtam a publikus profilját. Az összes képét végig néztem, mire az egyiken megláttam őt. Azonnal felismertem, ugyanis már akkor megragadta a figyelmemet a kinézete, amikor megláttam őt a Facebookon. A képen szerencsére meg volt tag–elve, így meg is volt az instája, ami sajnos privát volt. Végül visszamentem a Facebook profiljára és azt tanulmányoztam részletesebben. Az Aoba Johsai gimibe járt, ami egy magániskola Miyagin belül. Benne is volt a röplabda csapatban, ezt pedig csak az egyik ismerőse instája által tudtam meg. Többet szerettem volna róla tudni, hiába tűnt betegesnek ez az egész. Annyira aranyos mosolya volt, édes gödröcskéi és helyes arca, valamint pozitív kisugárzása (képek alapján), hogy szerettem volna jobban megismerni. És olyat tettem, amit még soha, de nem bántam meg végül. Rámentem arra a funkcióra, hogy ismerősnek jelöljem. Úgy voltam vele, hogy egy próbát megér és nem veszíthetek vele semmit, maximum nem igazol vissza. Életem legjobb döntése volt rányomni arra a lehetőségre, hogy ismerősnek jelöljem, ugyanis az életembe hatalmasnak pozitív változás következett be.
  Másnap reggel, amikor felkeltem, akkor meglepetten tapasztaltam, hogy visszaigazolt. Vagy három órán keresztül próbáltam megtalálni az instáját este, és nézegettem a profilját és miután visszaigazolt, majd kiugrottam a bőrömből örömömben. Azonban történt még valami, amitől kisebb infarktust kaptam. A fiú rám írt. Először azt hittem, amikor megláttam a kis chatfejét, hogy megkérdőjelezi, miért is jelöltem be, így ismeretlenül, azonban nem tette. Az üzenetben ennyi állt: "Szia, hogy vagy?😊 ". El se hittem, hogy ez tényleg megtörtént, és úgy éreztem, hogy álmodok. Mármint, ilyen csak a filmekben és a mesékben van, így nehezen fogtam fel, hogy ennyire rendes volt velem. És akkor még nem tudtam, hogy ez még a jéghegy csúcsa se, sőt. Ez valahol a napocska körül volt, ami a jéghegy fölött volt. Visszaírtam a fiúnak és beszélgetni kezdtünk. Eleinte tényleg úgy éreztem, hogy ez nem történik meg és lehet, hogy csak szívat vagy viccelődik velem, de ahogy telt az idő, úgy jöttem rá, hogy valóban ennyire rendes és a többszöri üzenetváltás után, rájött mind a kettőnk, hogy a másik fél ismerkedni szeretne. Folyamatosan volt témánk és nem untatott minket a másik. Volt, hogy teljesen random írtunk a másiknak, vagy küldtünk képet. Felszabadultan és boldogan tudtam vele beszélgetni és rendes is volt velem.
Az idő rohamosan futott előre, és mikor már kettő hónap is eltelt úgy, hogy szinte minden egyes nap beszélgettünk, megtörtént az, hogy először beszéljünk hívásban. Nagyon izgultam, hogy hallhatom a hangját és ő is az enyémet. Éppen ezért történt, hogy amikor beleszólt a telefonba és köszönt nekem, miközben a nevemen szólított, majdnem felsikoltottam a hangjától. Kisebb extázisba estem és nem tudtam megszólalni a zavartól, körülbelül egy percig. A hangja mély volt, mégis szeretetteljes. Aranyosan nevetett rajtam, amiért zavarban vagyok, de megnyugtatott a telefonba, hogy nyugodtan éljem ki magamat, ő megvárja. És szerintem ezután a telefonos beszélgetés után tudatosult bennem, hogy tetszik nekem. Soha nem láttam őt élőben, akkor hallottam először a hangját is, mégis úgy éreztem, hogy tetszik nekem. Nagyon sokat beszéltünk és végül úgy aludtunk be, hogy a hívás még ment. Ezt követően megsokszorozódtak a hívások és elértünk arra a pontra is, amikor videóhívásoztunk. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz látni őt kamerán keresztül, de szokásához híven, itt is megnyugtatott, amikor megláttam őt. Edzés után volt, otthoni ruhában és egy kedves, és nagy mosoly volt az arcán. Mai napig emlékszem arra, hogy a szívem milyen hevesen dübörgött a mellkasomban és mennyire boldog voltam, amiért láthatom őt. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor szerelmes lettem belé. Szerelmes lettem, Iwaizumi Hajimebe.
  Négy hónap telt el, mióta ismertük egymást és miközben videóhívásoztunk, akkor egyik alkalommal Iwaizumi rátért kettőnkre és elmondta nekem, hogy többet érez irántam, annak ellenére, hogy nem tudtunk soha találkozni. Elmondta, hogy szeretné, ha a barátnője lennék és ha egyszer úgy adja az isten is, akkor élőben is meg fogja ezt tőlem kérdezni. Leblokkoltam és azonnal elsírtam magamat. Ő először nem értette, hogy miért sírok, aztán végül nyugtatni kezdett. Sírdogálva mondtam neki igent, hogy szeretnék a barátnője lenni. Így történt, hogy azóta, az április tizenegyedikei nap óta, együtt vagyunk.
Soha nem hittem volna, hogy ennyire kellemes érzés lesz az, ha szeretsz valakit. Iwaizumi volt a legcsodálatosabb ember, akivel találkoztam. Úgy törődött és foglalkozott velem, mint egy anya az egy szem gyermekével. Folyton éreztette velem, hogy szeret, megdicsért, védelmezett (már amennyire képes volt erre, így az interneten keresztül), megvigasztalt, ha nehéz időszakom volt, segített nekem, hogy jobban legyek lelkileg és ott volt mellettem, mindig. Folyamatosan igyekeztem viszonozni ezt a sok kedvességet és szeretetet és Iwaizumi annyira megbízott bennem és megnyílt, hogy a legsebezhetőbb oldalát is megmutatta nekem. Hallottam sírni őt már a telefonba, ahogy ő is engem. Ilyenkor mindig elmondtam neki, hogy szeretem és itt vagyok. Segítek neki, még ha nem is lehetek ott személyesen. Tartottam benne a lelket, lökdöstem előre és biztattam, hogy képes legyen véghez vinni a dolgokat. Sose szerettem, ha szomorú, így minden tőlem telhetőt megtettem, hogy boldog lehessen. Egymás támaszai voltunk mindenben. Soha nem kaptam senkitől akkora szeretetet, mint tőle. Sokszor azért pityogtam el magam, mert túlságosan is szerettem őt és túlságosan is nagy boldogságot és melegséget éreztem a mellkasomban azért, amit kapok tőle. Nem gondoltam volna soha, hogy léteznek ennyire rendes fiúk is a világon, viszont ő bebizonyította, hogy igen, léteznek. Sokat adott nekem Iwaizumi, rövid idő alatt és keveset vett el. Egyedül a negatív gondolataimat vette el. Mióta ismerem őt, sokkalta többet mosolygok és boldogabb vagyok. Képes volt jobb emberré kovácsolni engem.
  Iwaizumi előtt soha nem volt kapcsolatom. Nem csókolóztam még, és így értelemszerűen még szűz is vagyok. Neki se volt még kapcsolata, azonban neki már meg volt az első csókja. Sokszor beszélünk komolyabb dolgokról, ami velünk kapcsolatos és egyszer elmondtam neki, hogyha eljön azaz idő, én szeretném, ha számomra ő lenne az első. Nem gondoltam volna, hogy így fog reagálni, de elmondása szerint nagyon boldog volt, amiért ilyet írtam neki és hogy megbízom benne. Ő is megosztotta velem, hogy ő is azt szeretné, ha én lennék az első ember, akivel együtt lehet, olyan módon. Nagy és erős volt már akkor is a kettőnk közötti szeretet, azonban az élet nem akarta, hogy sikerüljön a találkozás. Mivel nagyon messze élt tőlem, így csak a nyár lett volna esedékes, azonban közbejöttek olyan magánéleti dolgok, ami miatt a tavalyi nyáron nem tudtunk találkozni. Mások könnyen mondják, hogyha szeretjük egymást, akkor találkozunk. Azonban az élet nem volt ilyen egyszerű. Mind a ketten iskolába jártunk, neki pedig sokszor edzése volt. A keresztszülei itt élnek Tokióban, azonban a dolgok nem voltak ilyen egyszerűek. Illetve, a tavalyi nyáron nekem a nagyszüleimnél kellett lennem, vidéken. Mind a ketten betegeskedtek és a papám nem tudott egyedül gondoskodni a mamámról, így ott töltöttem a szünidőm legnagyobb részét.
  Nehéz volt. Nem mondom azt, hogy nem. Nagyon szerettem volna vele lenni és habár még nem láttuk a másikat, mégis hiányzott nekem. Nagyon rövid időn belül, nem csak a barátom lett, hanem a szerelmem is, és úgy éreztem, hogy a másik felem is. A szüleim és a barátaim boldogok voltak, amiért megismertük egymást, ugyanis jó hatással voltunk egymásra.
A szüleim sokat nem voltak itthon és habár jó volt velük a kapcsolatom, nagyon keveset láttam őket. Az anyukám stewardessként dolgozik, az apukám pedig pilóta. Ennek következtében pedig nagyon keveset vannak itthon és amikor kisebb voltam, folyamatosan szinte az unokatestvéremnél, Suguruéknák voltam. Ha nem náluk, akkor szünidőben lent vidéken, vagy bébiszitter vigyázott rám. Mikor már nagyobb lettem, maradhattam a saját lakásunkban. Soha nem haragudtam a szüleimre, amiért keveset voltak itthon. A mai világban nehéz volt jól kereső állást találni, ők pedig azért dolgoztak, hogy ne nélkülözzek semmit. Emellett mindig is az volt az álmuk, amit jelenleg dolgoztak, de emellett családot is szerettek volna. Nem egyszer kértek bocsánatot, amiért magamra hagynak sokszor, de nem tudtam rájuk haragudni. Kellően éreztették, hogy szeretnek, és foglalkoztak is velem, amikor lehetőségük volt rá. Ennek ellenére nem a szüleim voltak azok, akik a legtöbbet számítottak nekem az életben. Nagyon szerettem őket, mint ahogy egy gyermek szeretheti a szüleit, azonban a kevés idő miatt, amit eltöltöttem velük, nem adott nekünk annyira szoros kapcsot. Amikor itthon voltak, akkor sokszor hívásoztunk úgy Iwaizumival, hogy ő velünk együtt, a családommal nézte a tévét, és ő is beszállt a szórakozásba. Ez egy közös kis program volt nekünk, és így legalább úgy érezhettem, hogy ő is itt van velünk. A szüleim nem szóltak soha egy rossz szót se azért, amiért távkapcsolatban vagyunk és az interneten ismerkedtünk meg. Imádták Iwaizumit a fiú pedig mindig rendesen volt a szüleimmel.
  Idén nyáron következett be az a fordulópont, amit mindig is akartunk Iwaizumival. Mind a kettőnknek szabad volt a nyara és egyből lecsaptunk a lehetőségekre. Ő lebeszélte a keresztszüleivel, hogy itt lehessen a nyáron és együtt legyünk ezáltal. Bevallom, érzékeny ember vagyok, ezért is sírtam örömömben, amikor letudtuk fixálni azt, hogy egész nyáron együtt lehessünk. Nekünk ma ért véget a suli, neki azonban holnap fog, így holnap után fog ideutazni, a délelőtti órákban. Ez azt jelentette, hogy holnapután végre láthatom őt teljes életnagyságban és vele lehetek végre.

  – Azért remélem nem derül ki róla, hogy egy öregember – jegyezte meg Suguru.

  – Hogy lenne az, amikor videóhívásoztunk, nem is egyszer már te is hallottad már a hangját? – vontam fel a szemöldökömet.

  – Mit tudjam én – nézett felém furcsán – A mai világban bármi lehetséges.

  – De ez nem – nevettem el magamat végül – Mika, Sugurunál alszol ma?

  – Igen, úgy terveztük – válaszolt mosolyogva a lány. Nagyon szerettem a kapcsolatukat, ugyanis a nehézségek ellenére, kitartottak a másik mellett és szerették egymást – Hacsak nem változott azóta valami – pillantott fel barátja arcára.

  – Semmi – szeppent meg Suguru, miközben megenyhült az arckifejezése. Ha a barátnőjét nézte, sokszor meglágyult a tekintete és úgy nézett rá, akárcsak egy világi csodára – Kell segítség pakolni?

  – Mindennel végeztem, így nem – rázta meg a fejét, miközben barna hajtincsei kicsit az arcára lógtak. Suguru odaemelte a kezét, majd kisöpörte az arcáról a kósza tincseket és szállakat – Köszönöm – mosolyodott el Mika.

Suguru csak kedvesen elmosolyodott és tovább folytatta az útját a nagykapu felé. Miközben haladtunk kifelé, ránéztem a telefonomra, ahol barátomtól volt egy üzenet. Elküldött egy képet, amit még tegnap este fotózott, amin rajta volt, hogy már össze vannak pakolva a cuccai, hogy ne az utolsó pillanatban pakoljon össze. Hatalmas nagy vigyor keletkezett az arcomra és hevesen dobogó szívvel írtam vissza neki, miközben folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy kettő nap és végre láthatom őt.

🌠🌠🌠

Nos, igazából ez a történet lett az, ami kikerült most még, a Bakugos mellé. Már elég régóta tervezem ezt írni, és mivel a mai napon hivatalosan is nyár van, az időzítés pont tökéletes. 😊🥰

Szóval itt lenne ez a történet.

A te nyári történeted.