Felejthetetlen |Iwaizumi Fanfiction - Befejezett|

15. fejezet

Kicsit későn mentünk el Iwaizumival aludni, mert megnéztünk még egy filmet, miután kijöttünk a hosszúra elnyúlt fürdőzésből. A film közben Iwaizumi bealudt, és miután ezt észrevettem, lekapcsoltam a filmet és kicsit betakargattam, hogy ne fázzon, majd magamhoz öleltem őt. Adtál pár puszit a fejére és habár tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy már alszik, mégis elmondtam neki pár dolgot, közöttük azt is, hogy nagyon szeretem. Mindezt el tudom mondani neki akkor is, ha ébren van, viszont abban a pillanatban annyira gyámoltalannak és sebezhetőnek tűnt, hogy muszáj volt elmondanom pár apróságot számára. Meg akartam őt védeni mindentől és a legboldogabbá akartam tenni. Szerettem volna, ha mindig boldog és kiegyensúlyozott az élete.
  Azt tapasztaltam magamon, hogy amióta itt van Iwaizumi, és vele alszom, sokkalta jobban telnek az éjszakáim. Nagyszerű érzés a karjai között aludni és reggel arra kelni, hogy a fülem mellett hallom a szuszogását. Az pedig, amikor ő kelt engem, maga a mennyország. Mindig mosolygok ilyenkor, és eláraszt a kellemes melegség. Tényleg nem tudom, hogy miképp kaphattam meg őt az élettől, de mindig is hálás leszek az égieknek, hogy őt adták nekem.
  Reggel az ébresztőmnek a hangos csörömpölésére ébredtem fel. Kipihent voltam, mégis úgy éreztem, hogy még szükségem van az alvásra. Barátom valószínűleg fent volt, ugyanis nem éreztem, hogy mellettem feküdne, inkább olyan volt, mintha ült volna mellettem az ágyban. Az ébresztőm megszólalását követően éreztem, hogy Iwaizumi felém nyúl, át nyúl rajtam és kicsit rám hajolva kinyomja az ébresztőmet, mely az éjjeliszekrényemen volt. Mikor végzett, kicsit visszahúzódott, de nem hajolt el teljesen. Az arcomra adott kettő puszit, majd hozzábújt az arcomhoz és kiengedett egy adag meleg levegőt. Én elmosolyodtam, amit ő meg is érzett és emiatt a szám szélére kaptam egy puszit. A puszi után elfeküdt, majd a takaró alatt átvezette az oldalamnál a karját és szorosan magamhoz ölelt. Szorosan húzott magához és a szívem megtelt boldogsággal és szeretettel a tette miatt.

  – Jó reggelt, picim – köszöntött halkan.

  – Jó reggelt, baba – válaszoltam neki mosolyogva – Mi újság? – kérdeztem meg rekedtes hangom, majd lassan megfordultam és belefúrtam az arcomat a nyakába, majd adtam egy puszit meleg bőrére – Mikor keltél?

  – Olyan fél órája – lehelt puszit a fejemre – Oikawa írt.

  – És mit?

  – Lesz edzés – suttogta.

  – Szóval megyünk Miyagiba? – mosolyodtam el.

  – Még ma délután – sóhajtott kicsit – Holnap már kezdődik ez az egész. nem gond, ugye? Mondd el kérlek őszintén. nem okoz ez neked aggodalmat?

  – Ne beszélj kérlek butaságokat – bújtam hozzá jobban – Szeretném megismerni a helyet, ahol élsz. Valamint teljesen megértem, hiszen sportoló vagy. Ha menni kell, akkor menni kell. Este kicsit aggódtam emiatt, viszont jobban átgondoltam és melletted állok. Illetve támogatlak. Nem tudom, hogyan mondjam pontosan...

  – Értelek, kicsi. Értelek. És köszönöm. majd bemutatlak téged Oikawanak és anyuékat is megismerheted rendesen. Ha gondolod, akkor maradhatunk tovább is, mint egy hét. De csak, ha szeretnéd.

  – Ha nem zavarok, akkor szeretnék – néztem fel rá, mire ő kedvesen elmosolyodott.

  – Én is szeretném – adott puszit.

Mivel kicsit később ment a vonatunk, ezért még lustálkodtunk az ágyban és a telefonomon el is kezdtünk nézni egy mesét. Iwaizumi közben szorosan hozzám bújt, és úgy néztük azt a mesét, amit mind a ketten nagyon szerettünk. Bő egy óra mesenézés után, kikeltünk az ágyból, megreggeliztünk (ami inkább már ebéd volt), majd elkezdtünk összepakolászni. Habár barátom eléggé rendezett ember volt, most csak bedobálta pár cuccát, amit haza akart vinni és ennyi volt. Mivel otthon úgyis ott a sok ruhája, nem akart hazavinni sok cuccot, így történt, hogy az utazójában leginkább az én ruháim voltak bent. nem akartam sok ruhát vinni és Iwaizumi azt mondta, hogy ki is moshatjuk majd a ruháimat, így nem kellett annyi mindent pakolnom. Egy órás pakolással néztünk szembe és közben barátom segített nekem összepakolni, ha már inkább én pakoltam a saját cuccaimat. Közben telefonáltam egyet Daishoval is, és szóltam nekik, hogy nem leszek itthon egy ideig. habár felesleges volt, anyuéknak is szóltam és kérték, hogy vigyázzak magamra, érezzem jól magamat és üdvözölték Iwaizumi szüleit is, valamint barátomat is. Kicsit tovább beszéltem velük, ugyanis nagyon hiányoztak nekem. Végül vonalat bontottunk, mert idő volt és mennünk kellett.
  Induláskor megnéztem, hogy mindent kihúztam–e, nem hagytam–e semmit bekapcsolva (amit nem kellett volna) és rendesen be is zártam az ajtót. Miután ezzel megvoltam, barátommal kettesben elhagytuk a panelházat és leindultunk a buszmegállóhoz. Miközben busszal tettük meg a távot a vonatállomásra, Iwaizumi felhívta a keresztszüleit és beszélt velük egy negyedórát. Kisebb dugó volt, így kevesebb időnk maradt az állomáson, de még így is elértük a vonatot bőven. Szerencsére egy kettes helyre szólt a jegyünk és egymás mellé. A vonat indulását követően elkezdtünk a telefonjainkon játszani egymással és közben egy fülhallgatón hallgattuk a zenét. Nagyon izgultam, hiszen végre láthatom testközelből azt a helyet és környezetet, ahol barátom felcseperedett és a mai napig is él.
  Elég hosszadalmas volt vonatút és teljesen új tájakat is felfedezhettem. Iwaizumi megengedte, hogy az ablak mellett üljek, hogy tudjak nézelődni. Csodálatos volt ez a vidéki táj, azt kell, hogy mondjam. Még mindig Japánban voltunk, viszont úgy éreztem, hogy teljesen más helyen járok. Másnak láttam a fákat, a dombokat, a fűtengereket. Ám lehet, hogy csak azért, mert nem jártam még erre és ez volt Iwaizumi otthona. Annyira ott akartam már lenni náluk és érezni a szobájában az ő illatát. Míg nálam voltunk, csak akkor érezhettem az illatát az elején, amikor a közelemben volt. Most viszont ténylegesen egy olyan helyen leszek, amit belep az ő kellemes illata. Már most melegséget érezek legbelül, amiért náluk lehetek és vele lehetek a saját otthonában.