Felejthetetlen |Iwaizumi Fanfiction - Befejezett|

13. fejezet

Kettő hét telt el azóta, hogy Iwaizumival lefeküdtünk. Habár azelőtt is nagyon közeli és szoros volt a kapcsolatunk, úgy érzem, hogy miután megtörtént ez az egész, csak jobban kötődünk és vonzódunk a másikhoz. Most már érünk úgy a másikhoz, ahogy előtte nem tettük és zavartalanul reagálunk a másik cselekedetére. Úgy érzem, hogy csak jobban szeretem őt és még jobban elmélyült a kapcsolatunk. Azt is érzem, hogy Iwaizumi jobban törődik velem, amit eddig képtelenségnek gondoltam. Mármint eddig is a legnagyobb szeretetet és gondoskodást kaptam tőle és soha nem gondoltam, hogy ezt lehet még fokozni. De lehet és ő tudta is. Most már tényleg a magamának éreztem őt mindenhogyan. Velem is lakott, amíg itt volt a nyáron, és ez is egy földöntúli érzés volt. Mellette kelni reggelente, érezni a jelenlétét folyamatosan, vele enni, rajta pihenni, vele csinálni hétköznapi dolgokat (amiket egyébként eddig nem tudtunk sajnos) és mellette lefeküdni mindennél csodálatosabb volt. Egy dolog volt, amit még nem csináltunk közösen, az pedig a fürdés. Viszont annak is eljön majd a maga ideje, semmit se kell siettetni, és nem is szeretnénk.

  – Nem megyünk el valamerre? – kérdeztem meg barátomat, miközben előttem ült, míg én a kanapén. Kezeim a vállán voltak és nyomkodtam őket – Sétálni mondjuk?

  – Hova menjünk sétálni? – kérdezte meg és ide sem nézett, csak a tévét nézte, ahol ment egy sorozat. Közben a térdemet cirógatta, ugyanis a lábaim lógtak a bútorzatról.

  – Bármerre. Bár ilyenkor a város szélén nem igen van forgalom és igen szépek az esti fények. Nos? – kérdeztem, miközben az órára néztem, ami este fél tízet mutatott – Én nem vagyok még annyira álmos.

  – Azaz igazság, hogy én sem – sóhajtotta – Visszafelé veszünk kaját?

  – Vehetünk – egyeztem bele – Mit szeretnél? csak nem KFC?

  – Ez a városi élet rászoktat a gyorskajára – nevette el magát, majd hátrafordult hozzám.

  – Mi az? – pillantottam az arcára.

  – Ha visszajöttünk, akkor van egy meglepetésem – mondta ki hirtelen, egy mosollyal az arcán.

  – Meglepetés? – pislogtam nagyokat.

  – Igen – bólintott egy aprót – Nem mondok semmit, majd meglátod. Megyünk sétálni?

 – Direkt felcsigázol, aztán nem mondod el! – fújtam fel az arcomat morcosan.

  – Nem fogom elmondani – nevette el magát, majd feltápászkodott és végül felállt – Na, gyere – tartotta felém a kezét, mire megfogtam és felhúzott a kanapéról.

  – Csak egy kis segítséget – hajoltam közelebb az ajkához, miközben még mindig fogtam a kezét.

  – Nem, nem – suttogta az ajkaimra mosolyogva.

  – Gonosz vagy.

  – Nem is vagyok az – puszilta meg a szám szélét.

  – Kíváncsi vagyok most nagyon.

  – Aki kíváncsi, hamar megöregszik.

  – Direkt csináltad! – morcoskodtam, mégis feljebb hajoltam és adtam egy puszit a szájára.

  – Öltözzünk inkább – hajolt el, majd elengedte a kezemet.

A szobámba mentem utána és húztam egy hosszabb nadrágot, ugyanis ma nem volt annyira meleg, így pulcsit is kellett húznom. Iwaizumi egyik pulcsiját húztam fel, amit még ő hozott nekem, amikor idejött Tokióba. Imádtam ezt a pulcsiját és még mindig benne volt az illata. Sőt, az egész lakásban ott volt az illata, amikor itt lakott.