ᴀɴɴᴏʏᴀɴᴄᴇ

𝟏𝟕. 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

Igazságtalanság!

Azok után, hogy Sai ilyeneket mondott neki! És a fiú még csak itt sincs! Úgy ült be órára, mintha mi sem történt volna, neki pedig Tsunade előtt kell állnia, mint egy pisisnek, aki ráadásul megfejthetetlen tekintettel bámult rá.

Sakurának fogalma sem volt mi történik.
Amióta csak felkullogott az igazgatónőhöz ugyanazon a helyen áll, kicsit távolabb az ajtótól és kihúzva magát meredt előre, egyenesen Tsunade asszony szemébe nézve.

Ha Shizunét kérdezik, ő azt mondja már órák óta szemeznek egymással teljes csendben, legalábbis neki ilyen érzés volt. Nem tudta, hogy főnöke egészen pontosan mit is tervez a lánnyal, mert néha olyan érzése volt, az évek során mégsem sikerült kiismernie őt.

-Van valami, amit szeretnél mondani?-kérdezte Tsunade, miközben összefonta ujjait és megtámasztotta rajtuk az állát.
Sakura dacosan vékony vonallá préselte az ajkát, egyértelművé téve, hogy ő most meg van sértve és csak azért sem szól egy árva szót sem.

-Rendben. Akkor sajnos...
-Miért?-lépett közelebb Sakura, zöld szemében dühös szikrák táncoltak.
-Miért csak én vagyok itt? Meg sem kérdezik őt? Nem is érdekli Önöket, hogy mit mondott?

A lány hangja Shizune szerint fenyegetően számonkérő volt - Tsunade biztosan nem fogja elfogadni. Igaza lett, ugyanis az igazgató az asztalra csapva kontrázott a pink hajúra.

-Azért vagy itt, hogy elmondd, kislány! Nem jókedvemből farkasszemeztem veled az elmúlt tíz percben az isten szerelmére!
Sakura pár másodpercre eltöprengett a hallottakon és aztán kicsit sem elbizonytalanodva, továbbra is határozottan folytatta:
-Megsértette a büszkeségemet.

Velem ezt senki nem teheti meg
- akarta hozzátenni, aztán inkább elharapta a mondatot. Van egy valaki, aki folyamatosan a porba tiporja a büszkeségét, és Sakura még örül is neki.
Ahogy Sasuke ismét a gondolatai közé furakodott, akárcsak egy konok vírus, Sakura még ingerültebb lett.

-Elnézést kérek, azért, hogy itt történt. Viszont nem fogok bocsánatot kérni, mert megtettem.

Sakura vállalni fogja a következményeket, bármilyen büntetést is szab ki rá Tsunade. Bármit el tudna viselni, egyáltalán nem izgatja, csak bocsánatot ne kelljen kérnie attól az álnok fiútól, azt az egyet nem élné túl.

-És megértem, ha ezek után sosem fog tanítani engem...-ezt már lényegesen halkabban és szomorúbban mondta, mert elég valószínű volt, hogy Tsunade már sosem egyezik bele. Elbukott.

Sakura már éppen alternatív megoldásokon kezdett gondolkodni, hogy hogyan tovább, mi legyen a B opció, mikor Tsunade szája lassacskán halvány mosolyra húzódott.
Shizune ismerte ezt a mosolyt és ennek fényében izgatottan figyelte mi történik most.
-Átmentél a teszten.

Sakura most már végképp elveszítette a fonalat. Hogy mi? Ezzel nyűgözte le az igazgató asszonyt?

-Tessék?-hangot is adott értetlenségének, de közben a szíve őrült ritmusban dobogott, az a diadalittas mosoly pedig nagyon az arcára kívánkozott.

-Bizonyítottad, hogy pontosan olyan ember vagy, akit a diákomnak szeretnék.
-Tsunade asszony, hiszen én épp behúztam valakinek...
-Haruno Sakura, te szinte olyan vagy, mint én. Persze, közel sem olyan zseniális, de idővel ezen javíthatunk. Szóval, ha nem akarsz tovább kötekedni, akár távozhatsz is. Majd kereslek-intett az ajtó felé, Sakura pedig óvatosan elmosolyodott, aztán egy tétova köszönéssel a kilincs után nyúlt.

-Még egy szóra, Sakura-szólalt meg újra Tsunade.
-Bár bevallom, tetszett a kis műsorod, azért a jövőben ne üss le lépten-nyomon mindenkit, aki beszól neked.