ᴀɴɴᴏʏᴀɴᴄᴇ

𝟏𝟑. 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭

Sakurának kész haditerv kellett, ha el akarta érni, amit akar. Alig aludt valamit az éjjel, annyira izgatott volt, de mégsem volt biztos abban, hogy mit csinál.

Remegő lábakkal vonult végig a folyosón, és magában imádkozott, hogy újdonsült igazgatónőjük nem lép le egyből tanítás után.
Az iskola már két hete elkezdődött, de mielőtt ajtóstul ront a házba, Sakurának meg kellett szoknia az évkezdést. Mivel orvos lesz, idén dupla annyi biológia és kémia órája van, és ez rengeteg tanulással és energiával jár.

Most is egy rakat jegyzetet tömött vissza éppen a táskájába, amikor az új gyerek jött vele szemben a folyosón.
-Szia-mosolygott rá Sai. Már megint az az irritáló, behízelgő vigyor!
-Helló-a lány már annyira nem volt lelkes a köszöntést illetően, de igyekezett az ellenszenvét azért leplezni. Igazi okot nem tudott rá mondani, miért is nem kedveli új osztálytársát.
Sai folyamatosan fura dolgokat mondott, és ami a legborzasztóbb, úgy tűnt, rögeszmésen össze akar barátkozni Sakurával.
Akárkinek mondta, hogy nem kedveli a fiút, csak leintették, kivéve Narutot. Naruto megértette őt.
A tanév kezdete óta ugyan nem tudtak sok időt együtt tölteni, néha azonban a fiú hazakísérte. Ilyenkor megbeszélték az aznapi eseményeket, vagy hogy ki mit tervez hétvégére.
Különös módon Sasuke nevét egyikük sem merte említeni. Az Uchiha mintha tabu lett volna, a nyári szünet vége óta nem is beszéltek róla. Kínosan ügyeltek arra, hogy még véletlenül se elevenítsenek fel régebbi emlékeket, minduntalan a továbbtanulás és a barátokkal való programok körül folyt a szó.

-Nem tudod, Sakura, holnapra kell leadnunk azt a házi feladatot a pályaválasztásról?-szólalt meg újra Sai, kirángatva Sakurát gondolatmenetéből. A lány a lehető legfáradtabb arckifejezéssel bámult rá, és úgy válaszolt neki, hogy Sai kellőképpen érezze, nagyon is megerőltető válaszolnia neki.

-Nem, csak a jövő hétre-azzal meg sem várta osztálytársa válaszát, megfordult és határozottan kopogott az iroda ajtaján.
-Gyere be!

Sakura benyitott, és torkában dobogó szívvel nézett rá a vele szemben lévő asztalon ülő nőre. Kiba - akit rendkívül sikeresen már az első héten igazgatóiba küldtek - azt mondta, a titkárnő neve Shizune, és az igazgatónővel ellentétben nem olyan szigorú. Igaza lehetett, mivel Shizune kíváncsian, arcán halvány félmosollyal nézte őt.
-Én...öhm...Tsunade asszonnyal szeretnék beszélni-Sakura igyekezett magabiztos arckifejezést ölteni, a hangja sajnos így is elárulta. Mint egy halálra rémült egér!
-Tsunade éppen nagyon elfoglalt, gyere vissza holnap.
Azt már nem, gondolta Sakura. Nem hagyom magam lerázni.
-Kérem, nagyon fontos lenne!
Shizune néhány pillanatig állta a rózsaszín hajú tekintetét, aztán lemondóan sóhajtott.
-Menj! De ha kihajít, ne engem hibáztass!
-Köszönöm-vigyorodott el Sakura, de amint újra kopogott, minden vidámsága elszállt.
-KI AZ?-hangos ordítás hallatszott, az igazgató asszony úgy kiabált ki, mint egy vérszomjas medve.
Sakura nagyot nyelve belökte az ajtót, lesütve szemét Tsunade elé állt.

-Jó napot!
-Mit akarsz, pink?
Sakura komolyan eltöprengett azon, hogy fogja magát és azonnal elhúzza a csíkot, de nem tehette ezt. Az álmaiért igenis küzdenie kell! Vett pár mély levegőt és végre az igazgató szemébe mert nézni.

-Kérni szeretnék valamit, Tsunade asszony.
-Éspedig?-a nő hangja unott volt, minden lelkesedéstől mentesen a könyökébe fektette csinos arcát.
-Nos...én...-Sakura szája kiszáradt és hirtelen minden sokkal érdekesebb volt Tsunade arcán kívül, akinek metsző tekintetét szinte mindenhol magán érezte. Egészen kicsire szeretett volna zsugorodni, már megbánta azt is, hogy egyáltalán megszületett, amikor az asszony ismét megszólalt:
-Kinyögöd még ma vagy holnap is itt leszünk? Csak szólok, eléggé sietnem kell, mert az idióta alkalmazottaim megint nem bírják nélkülem.
A kórházról beszél! Most vagy soha, Sakura! Képes vagy rá!
-Éppen ezzel kapcsolatos. Én...azt szeretném, ha segítene!
-Beteg vagy talán?-vonta fel a szemöldökét Tsunade, látszólag fogalma sem volt róla, mire akar kilyukadni a lány.
-Nem, nem-tiltakozott, vállig érő haját idegesen a füle mögé tűrve-szeretném, ha tanítana! Persze, ha van ideje rám, és úgy gondolja, hogy megérné belőlem is olyan jó orvost faragni, mint amilyen maga!
Az irodára kísérteties csend telepedett. Sakura vörös fejjel, beharapott ajakkal várta az ítéletet, ami nem érkezett meg. A székén azóta hátradőlt igazgatónő sokkosan nézte Sakurát, mint aki nem hisz a fülének.