VegasPete Story-Vegas és Pete története

2.

-Pete-

"Igen, uram. Kérlek, segíts nekem."

Miután egy egész napot aludtam úgy tűnt,hogy a testem ismét megfiatalodott. Khun Kinn adott engedélyt a pihenésre,de most egyetlen egy napom maradt felkészülni rá,hogy beosonjak a második család házába és megtaláljam a bizonyítékot,amit kíván.

"Dehogy! Miért kell veled mennem?!" mondta Khun morcosan szemöldökét ráncolva, miközben karjait keresztbefonta maga előtt.
Még mindig nagyon mérges volt rám, amiért tegnap próbált volna felébreszteni,de annyira álmos voltam,hogy nem törődtem vele,ami ezt a viselkedést eredményezte. Még mindig nagyon jól emlékszem a tegnapi eseményre.

(Visszaemlékezés)

Kopp,kopp,kopp.

"Hé,Pete! Peteee!"
Kopp,kopp,kopp,kopp,kopp,kopp! Azonnal megragadtam a párnát,hogy letakarjam a füleimet. A hálószobám ajtaján ismételt kopogtatási sorozat a hallóidegeimbe csapott, az erek a fejemben lüktetni kezdtek, ami tompa fejfájást eredményezett. Ouch!
Szerintem még alszom egy pár napot. Muszáj kinyitnom a szemem,hogy szembesüljek a karmámmal?

"Hé,Pete! Nyisd ki!" Hallatszott Khun hangja a szobám ajtaján át.

Végül,kényszerítenem kellett magam, hogy felüljek az ágyban. Megzavarták az alvási időmet és abban a pillanatban az alvás volt a legfontosabb dolog az életemben és senkinek sem fogom hagyni, hogy elvegye ezt tőlem! Idegesen rázva a fejem sétáltam az ajtóhoz, mit erőszakosan téptem fel.

"Végre felkeltél? Dél van. Menjünk enni!"
mondta a főnököm széles mosollyal nem tudva,hogy milyen ingerlékeny is vagyok.

"Uram! Ma szabadnapom van, úgyhogy megyek aludni!" Teljes erővel csaptam be az ajtót Khun orra előtt. Nem érdekelt milyen sokkos állapotban lehetett vagy, hogy kinyitja e száját,hogy elátkozzon vele. Akkor egyáltalán nem érdekelt. Sietve visszafeküdtem az ágyamba, megragadtam néhány vattát, hogy beletömjem a fülembe és a biztonság kedvéért le is takartam őket a tenyeremmel.

(Visszaemlékezés vége)

"Segítened kell nekem." Csimpaszkodtam Tankhun karjába, ki arrogánsan nézve rám tépte ki a kezeim közül.

"Huh, annyira fontosnak kell lennie. Csak akkor jössz hozzám,amikor szükséged van valamire,de hagy mondjam el neked, hogy az olyan emberek,mint én sosem fognak egy eszközzé válni senki számára! Persze, én vagyok a fő család legidősebb fia, de hogy a francba harcolhatnék a második család legidősebb fiával? Úgy igazából!"

Thankhun felállt a kanapéról,majd körbe körbe sétálva tetőtől talpig végigmért. A beszéde és a hangneme annyira dramatikus volt, mintha egy szappanoperában lett volna.

"Uram,sajnálom. Nagyon álmos voltam tegnap." Sóhajtottam fel milliomodik alkalommal. Meddig kell még az életemnek ilyennek lennie?

"Csak kifogásokat keresel..." Az alak előttem bosszúszomjas arckifejezéssel szorította ökölve kezeit, miközben mérgesen csikorgatni kezdte a fogait.

"Abba tudnád hagyni egy percre ezt az önteltséget? Komolyan beszélek." Sietve közbevágtam,mielőtt a fejfájásom még rosszabbá vált volna.

Azért voltam itt,hogy segítséget kérjek tőle,hogy könnyebben bejuthassak Khun Vegas házába holnap, de most csak ülök és tárgyalok vele 10 perce és nincs semmi előrelépés. Ha tényleg semmit sem leszek képes elérni nála, elmegyek Khun Kimhez és kérek tőle segítséget helyette.