VegasPete Story-Vegas és Pete története

SPECIAL 2

-Pete-

Pete...Sajnálom. Maradj velem. Meg tudod ígérni, hogy nem fogsz elhagyni?"

Vegas szavai visszhangoztak a fejemben. A kínzó fájdalom, amit okozott megbocsáthatatlan volt, még csak kívánni sem kívánhatta volna ezt, de Vegas az Vegas. Kezdetben nagyon hitvány volt és mostanáig fájdalmat okoz, de nélküle még az érzéseim is egyre csak korlátozódnak.

"Nem foglak többé egyedül hagyni, Vegas. A francba!" A lábam még mélyebbre taposott a gázpedálon próbálva utolérni őt. A kezeim egyre erősebben markolták a kormányt, ahogy Vegas fokozatosan távolodott tőlem. A szívem majdnem megállt, amiért annyira gyorsan hajtott az autóval.

"Itt vagyok! Mi a francra készülsz, te barom?" Kiabáltam folyamatosan remélve, hogy ezzel kiadom magamból a feszültséget. Félek, rettegek, nem tudom, miért vagyok ennyire ideges. Aggódom. Tudom, hogy Vegas magával fogja cipelni ezt a szívszorító eseményt, mint egy bélyeget, ami élete végéig végig kíséri majd. Valószínűleg nincs öntudatánál és az út csúszik a heves eső miatt. A fenébe!

Mit kellene tennem? Sosem adta meg a telefonszámát, ezért nem tudom felhívni és megkérni, hogy álljon meg.

"Vegas, könyörgöm neked. Itt vagyok."

Ahogy utól akartam érni Vegast, történt egy baleset, aminek következtében elveszítettem az öntudatomat. Hirtelen nagy erővel egy autó csapódott Vegas autójának oldalához.

Az autók összeütközése láttán azonnal próbáltam a fékpedálra lépni. Minden annyira hirtelen történt.
Az, amitől rettegtem végül a saját szemem előtt történt meg. Vegas autója a nagy ütközés hatására a levegőbe repült és fejjel lefelé állt meg, az út túlsó részében.
A füleim hirtelenjében képtelenek voltak befogadni bármilyen hangot, egy pillanatra minden érzékszervem felmondta a szolgálatot. Az elmém elködösült. A mellkasom bal oldala hirtelen megállt a működésben. Minden, amire emlékszem, hogy kiszálltam az autóból és próbáltam felé futni, de a tömeg megakadályozott ebben. Az ajkam megállás nélkül a nevét ordította. Sokszínű fény villant fel, mindenki próbált távol tartani a jelenettől. Fel sem tűnt, hogy a testem mennyire felforrósodott. Karcolások borították be a testem az emberek miatt, akik megakadályozták, hogy a segítségére siessek. Az ingem elszakadt, a cipőmet pedig elhagytam. Amikor a hideg levegő belehatolt a testembe visszanyertem az öntudatomat és csak akkor realizáltam, hogy az intenzív osztály folyosóján ülök.

"Vegas..." Szólítottam meg lágyan. A sérüléseim miatt a legkisebb félelmet sem éreztem. Egyetlen félelem volt annyira túlnyomó, hogy szinte elviselhetetlennek hatott.

"Bátyó! Engedj el! Bemegyek." Egy síró fiú rohant egyenesen az intenzív osztály ajtaja elé, hogy bejuthasson.

"Khun Macau...nem mehetsz be, Khun Macau."

"Dehogynem! Engedj el! Engedj el! Bátyó!" Khun Macau szorosan kapaszkodott az ajtóba arcát az üvegnek nyomva, másik kezével hangosan dörömbölt az ajtón.
Heves zokogás közepette szólítgatta bátyát.

"Khun Macau, kérlek menj, ülj le és várj. Kérlek, Khun Macau." Nop folyamatosan próbálta távol tartani az ajtótól, de nem sikerült.

"Kivel fogok élni így? Bátyó, kelj fel. Most! Bátyó! Fel kell épülnöd! Hé...te is elfogsz engem hagyni?" Ennek a fiúnak a tragikus jövőképe, aki csak most veszítette el az apukáját és nem tudja a saját bátya sorsát, sajnálatraméltó volt, még számomra is, aki szinte öntudatlan állapotban ült ott.

Lassan Khun Macau felé sétáltam könnytől áztatott arccal. Nop felém fordult, majd lassan elereszette Macaut. Hátralépett félreállva az utamból, mire én térdre ereszkedtem Macau előtt, aki felém fordulva egész testében megdermedt a cselekedetem láttán.