Katarzis

Előszó

"A katarzis a halálnál mélyebb zuhanás: a fény végső kialvásának fenyegetése. Felébredni csak ettől tudunk."

Müller Gábor (Sorsról és életről)

Kiscsillag - az édesapja ezen a néven szólította. 𝐖𝐢𝐧𝐬𝐥𝐞𝐭 𝐒𝐭𝐚𝐧𝐭𝐨𝐧 egészen a haláláig nem is értette a miértjét, amíg a tökéletesnek hitt családja ezt követően szét nem szakadt és alig kivehető, atomjaikra hullott emlékekké nem morzsolódott.

Hat év telt el azóta. Tizenhét éves lett, tapasztalatokkal tarkította fénytelen múltját, miközben beletörődött a világba és annak szapora menetébe, mégis a semmiből ott találta magát Coeur d'Alene kisvárosában, hogy egy harmatos életet kezdjen az új "családjával", vagyis inkább az édesanyja új családjával, aki hat évvel ezelőtt a gyásztól menekülve, hagyta, hogy mások kezei által nevelkedjen a lánya.

𝐇𝐚𝐦𝐢𝐥𝐭𝐨𝐧 𝐓𝐨𝐫𝐫𝐞𝐬 sok mindent mondhatott el magáról - kicsapongó hallgatója a Montanai Egyetemnek, kissé sem egyszerű, vagy vidám ember és tehetőssége ellenére mégis egy kertész, aki egy bizonyos család házkörüli feladataival szeret foglalatoskodni szabadidejében - de azt nem, hogy gyilkos lenne. Mégis ez a kisváros, a negyvenötezer főjével szentül állította, hogy megillető név ez a férfinek.

Mindkettejük kietlen élete fordulatot vesz, amikor egy első pillantás következtében a lány zöld szempárja eggyé válik a férfi borús eget tükröző íriszeivel - az egyetlen pillanat, amikor két megsebzett lélek váratlanul összeforr. De a korkülönbség és a családi bizalom határainak átlépése kételyeket, egyaránt pedig tartós veszélyeket is szül, amelyek egy meglepetésszerű csomagban érkeznek.

× × ×

Bűnbe esni sosem volt nehéz, de mi van akkor, ha a megújulás csak is a katarzis tisztítótűzében mehet végbe?

Akkor nem tehetsz mást, mintsem hagynod, hogy végleg felemésszen.