Katarzis

Negyedik fejezet

I.

Winslet

Három nap múlt el anélkül, hogy feleszmélhettem volna.

Amikor West hajtépő összejövetelét követő reggelen felébredtem és lementem, szinte nyoma sem volt annak, hogy a házban valaha is vagy ötven fiatal bulizott. West nyilvánvalóan mindenkit kipaterolt hajnali négy környékén, majd neki is állt a takarításnak, amelyet egészen reggelig csinált és utána azonnal kidőlt ő maga is hosszú órákra.

Úgy éreztem tartozom legalább annyival, hogy a szülők megérkezésekor megpróbálom kimagyarázni, hogy miért alszik még az a lüke ilyen későn és miért is van a ház összes szegletében felmosóvíz szag.

És ha már szülők - amikor végre hazaértek arról a bizonyos üzleti kiruccanásról, vagy legyen az akármi, Duke váratlan üdvözlése és mosolya szörnyen megmelengette a szívemet, és valahogyan még sikerült Rosalindra is rámosolyognom, akinek ettől kerek arcán öröm pírja terült szét.

Olyan érzés volt, mintha a visszatérésükkel a ház életet lehelt volna magába. És úgy is tűnt, mintha minden visszatért volna egy egyfajta normális kerékvágásba, amely számomra továbbra is újnak, ámde nyugalmasnak tetszett.

Maeve-vel is számtalanszor sikerült lebonyolítanom egy-egy beszélgetést, és azt hiszem elértük végre azt a szintet, hogy nem csak rólam beszélgetünk, meg az itteni érdektelen napjaimról, hanem sok minden másról is, amely azt jelentette, hogy a nénikém már kevésbé lesz kíváncsiskodó. Ez pedig csak is jót jelenthetett, ahogyan a rossz hazugságaimnak egyaránt.

Ma szombat volt és legalább harminchét fok.

Már a ház összes valamely szegletében szenvedtem a hőségtől, és soha nem is gondoltam volna, hogy egy napon majd ez lesz a legnagyobb problémám. A légkondicionált nappali viszonylag egész vonzónak tűnt, de tudtam, hogy ha ott heverésznék, akkor nem tudnék elkerülni egy kínos beszélgetést valamelyik itt lakóval, szóval fogtam magamat a fehér pólómban és itthoni sortomban, majd kitelepedtem az árnyékos napágyak egyikére, miközben azon vacilláltam, hogy megmártózzak-e a medencében vagy sem.

Duke odabent papírokat rendezgetett és sokat telefonált, amelyet idáig is kihallottam, amíg az anyám utolsó emlékeim szerint a konyhában ügyködött az ebéden, amelynek illata tovaszállt a nyitott teraszajtón át. A "kedves" mostohabátyámat nem is láttam ma, sőt szerintem még ki sem dugta a mindig fennhordott orrát a szobájából, de őszintén szólva, nem is érdekelt.

Amikor végre azt hihettem, hogy a kapcsolatunk kissé kitisztult a buli óta - tekintve, hogy Chester nem köpte be a szökésemet nála -, a tegnapi vacsoránál sikerült újabbat alakítania Westnek, amely végre elhitette velem, hogy ez a srác sosem fog megváltozni.

Az egész úgy kezdődött, hogy a minap háromnegyed hétkor mindannyian helyet foglaltunk az asztalnál és a két felnőttel ellentétben, mi ketten végig csöndben ücsörögtünk a fiúval. Én unottan próbáltam minél több borsószemet felszúrni a villámra, míg West legalább percenként kétszer nyúlt a vizéhez és eközben szúrós pillantásokkal méregetetett, valószínűleg azért, hogyha eddig nem említettem meg a bulit, akkor most se tegyem.

Én ilyenkor csak felvontam a fél szemöldökömet és tovább játszottam a maradék borsószemekkel, amikor is a semmiből Duke megköszörülte a torkát és végignézett mindannyiunkon.

Tekintete végül megállapodott rajtam, mintha egy szempillantás alatt rivaldafénybe kerültem volna.

- Úgy gondoltam illő volna szólni néhány szót, azzal kapcsolatban, hogy újra egy teljes családként vacsorázunk együtt - mondta, meghitt pillanat lengte körbe az asztalt, de enyhén szólva, féltem, hogy mit is akar ezzel. - Nehéz időkön mentünk keresztül...mindannyian, de a mostani közös idő mutatja is meg igazán, hogy mennyire erős az én családom - mosolyodott el és láttam, hogy Rose megragadja a kezét az asztal alatt. Duke ekkor újfent felém fordult. - Winslet, köszönöm, hogy a családunk részévé váltál. És hogy kellően érezhesd is a szeretetünket és gondoskodásunkat, a hálánkat beleértve, Rose-zal úgy döntöttünk adni szeretnénk neked valamit.