Katarzis

Kilencedik fejezet

I.

Winslet

A csütörtöki családi vacsora hatalmas sikert aratott. Egész jól eltrécseltem az anyámmal sütés-főzés közben, majd még arra is rávettem magam, hogy beszálljak Westtel egy videójáték körre, amit nem más, mint Duke figyelt nagy beleéléssel, és filmbeillő narrátor szereppel szívesen kommentálta. Természetesen porig lettem alázva, de nem sokkal utána Hamilton rögvest bosszút állt értem, és annyira egyenlővé tette a fiút a földdel, hogy West egész este morgolódott, mi pedig rekedtre nevettük magunkat rajta.

Az az este volt az egyik legszebb, amelyben hosszú évek alatt részesedhettem. Korábban is gyakran összeültünk a nagyival, meg Weaversékkel, de akkor még nem tudhattam, hogy milyen érzés is az, amikor valóban tartozol valahová. Mert be kellett valljam, kezdtem azt érezni, hogy ide tartozom. Coeur d'Alene-be, ehhez a családhoz és azokhoz, akik fontossá váltak a számomra ez alatt a röpke idő alatt.

Mindenki remekül fogadta a Hamiltonnal való kibékülésemet, és habár, egy szóval sem említették, az arcukra volt írva. Rose és Duke, amikor csak tehették jelentőségteljes pillantásokat váltottak egymás között, és még valahol - már ha nem vágott kétkedő arcot, amiért „lenyúlnám" az egyik legjobb barátját - West is egészen örült, ugyanis így végre nem kellett azt néznie és hallgatnia, ahogyan Hamiltonnal csatározok.

Kiadós sóhajt hallattam, amikor visszatértem a sokadik üres tálcával a kezemben. Ebben a sóhajban kellemes ábrándok és boldog gondolatok ötvöződtek.

- Csak nem jól alakult a hétvégéd? - kérdezte tőlem mosolyogva Chester, ezen az úgyszintén mesés hétfői estén. Voltaképpen költői kérdésnek szánta, hiszen mit is mondhatnék? Most először ragyogtam úgy igazán, amit egyáltalán nem lepleztem.

- Esett már meg veled, hogy szinte minden összejön a sok rossz után? - tettem fel én is egy igazán irodalmi kérdést. A fiú éppen egy koktélt kevert, szinte berögzülten és vérprofin borította a sűrű alkohol masszára a méregnél is édesebb gyümölcsleveket. Rejtett mosoly pihent ajkain, amikor egy középen bevágott ananász cikket helyezett a pohár szélére.

- És itt is van egy újabb Sex on the Beach - mondta, majd a tálcámra helyezte.

- Általában nem iszok, de ez még nekem is gusztán néz ki - ismertem be, ahogyan a színkavalkádos koktélt méregettem. - Csinálhatnál egyet nekem is, mondjuk pia nélkül.

A fiú biccentett és elővett egy tiszta poharat.

- Akkor egy Safe Sex on the Beach az, ami neked kell - mondta, én pedig halkan nevettem. Miközben azzal foglalatoskodott, folytatta. - A korábbi kérdésedre pedig annyit tudok mondani, hogy igen. Volt alkalom, de manapság úgy érzem, mintha mindent kezdenék elveszíteni - elővette az ananászlevet, de előtte a szemeimbe pillantott. Mivel végig őt néztem, nem volt nehéz dolga felvennie velem a szemkontaktust.

Chesterrel a kapcsolatom kiszámíthatatlan volt. Hűséges barátként tekintettem rá, de néha volt egy túlnyomó érzésem, amely azt súgta, hogy talán ez nem mondható el fordítva. Mindenesetre sosem éreztem szükségét arról beszélgetni vele, hogy miért viselkedik úgy velem vagy néz rám pontosan így, amikor lényegében akárkit megkaphatna és ezt ő is tudja. Láttam őt azon a bulin, amit West szervezett, és láttam azt is, hogy a lányok többsége mennyire szenvedélyesen mered rá, mint akik szinte bármelyik percben képesek lennének a fiúra vetni magukat.

Az ok, ami miatt inkább befogtam a számat és hallgattam, az az volt, hogy tisztában voltam az igazsággal. Chester játszott a lányokkal, ami nyílt titokként lebegett körülötte, és habár egyre gyakrabban tett utalgatásokat arra, hogy „kedvére való" vagyok, még nem vetette el a sulykot. Így hát, igyekeztem kizárni mindezt és arra fókuszálni, hogy megtarthassam, mint jó barátot.