Katarzis

Huszadik fejezet

I.

Winslet

Nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz majd visszatérni - pontosabban haza. Arra számítottam, hogy a bűntudattól nyelni sem tudok majd, a vágy pedig, hogy eláruljam az igazat a szeretteimnek, úgy fog gúzsba kötni, hogy képtelen leszek feladni a küzdelmet. Mert megérdemeltem volna, hogy így érezzek.

És mégsem tettem.

Lehunytam a szemeimet, arra várva, hogy Rose mondjon valamit, akármit. De az anyám csöndes maradt, így rá kellett nézzek. Tudtam, hogy végig aggódta az elmúlt egy hetet, látszott rajta, hogy megviselt és kialvatlan, de még ez a látvány sem kölcsönzött számomra kiérdemelt bűntudatot.

És ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy borzalmas ember lett belőlem.

- A golf klubban...- kezdte, mire rögvest a fejem ingattam.

- Semmi sem történt. Velem legalábbis nem - feleltem és reméltem, hogy nem észrevehető a hangomat rázó remegés. - Sajnálom, hogy így alakult. Tényleg.

A szavaimat ugyanakkor komolyan gondoltam. Azt reméltem, hogy talán ettől elmúlik az a különös érzés. A tenyeremet csiklandozó parányi boldogság, amely az elmúlt napok emlékeiből fakadt. Ezeknek köszönhetően, Rose láthatta rajtam, hogy az igazat mondom, még ha nem is így volt.

Végül kiegyenesedett, sóhaja valósággal nyugodtnak hangzott.

- Nos, nem örülök annak, hogy ennyi gondot okoztál - egymásra helyezte a lábait, én pedig leültem mellé az ágyra. - De hálás vagyok, amiért jól vagy.

- Megígérem, hogy nem lesz több ilyen - szemöldökeim aggódó ráncba szaladtak. Fogalmam sem volt, hogy mit ígértem. - És tudnod kell még valamit.

- Igen? - felém fordult, kedves hangja ellazított volna, ha hagyom.

Mély levegőt vettem.

- Nem azért nem mondtam semmit neked erről a fiúról, mert titkolom - mondtam, mire Rose haloványan biccentett. Ez volt a hazugságom egyik alappillére. - Egyszerűen csak nem éreztem úgy, hogy szükséges volna elhintenem egy olyan kapcsolat magjait, ami ilyen hamar véget fog érni.

A történet egyszerű volt és hihető. Mivel Maeve és Rose is úgy tudták, hogy van valakim, pontosabban egy fiú, úgy döntöttem, hogy kihasználom ezt és igyekeztem minél jobban ferdíteni rajta. Immáron úgy történt, hogy miután ez az ismeretlen hódoló összetörte a szívem, írt nekem egy üzenetet a bankett estéjén, amit természetesen nem hagyhattam ki. A hosszas távollétemet azzal magyaráztam, hogy muszáj voltam elrendezni magamban egy-két dolgot, méghozzá nála, de a vége így is szakítás lett. Közös megállapodással, nehogy még emiatt is aggódni kezdjenek.

Az anyám megértő tekintettel vette tudomásul a szavaimat. Azt kívántam bárcsak összeroppanna a lelkem ettől a látványtól.

- Sajnálom, hogy nem jött össze, aranyom - mondta, majd két tenyere közé szorította a bal kezemet. - A fiatalság ilyen, olykor felemel, olykor pedig leejt. Remélem, hogy most már tisztázódtak benned az érzéseid. Viszont, ha mégsem...

- Teljesen jól vagyok - biztosítottam határozottan. - Igen, teljesen.

Rose elmosolyodott, én pedig késlekedve is, de viszonoztam.

- Nos, ez esetben azért szeretnék módosítani egy-két szabályon - figyelmesen füleltem, mint aki kétségbeesetten vágyik valami büntetésre. - Innentől kezdve tudni akarom, hogy hová mész és kivel. Mindent.