A Vadászok Holdja

12.𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱

   Sorren és Adeena továbbra is rendíthetetlenül haladtak a kietlen pusztákon, néha meg-meg állva, hogy pihenjenek egy kicsit, ritkán beszélgetve. Adeenának csak sejtései voltak arról, hogy milyen messze járhatnak attól a helytől, ahová a vadász menni akart, de úgy gondolta, hogy a legjobb lenne az eszébe juttatni kettejük egyezségét, mielőtt túl sok idő telne el, mert az szemrebbenés nélkül letagadná, hogy bármiben is megegyeztek. Nem bízott meg Sorrenben.

– Sorren... - a fiú meglepődve fordult a boszorkány felé. Eddig egyszer sem szólította őt a nevén, s most nem tudta, hogy ezt mire vélje.

– Hm?

– Ugye nem felejtetted el az egyezségünket? Én a rám eső részt betartottam eddig és be is fogom, te pedig még csak a részleteit sem tudod annak, amit én szeretnék tőled kérni cserébe.

– Dehogynem. – a lány meglepetten vonta fel a szemöldökét.

– Tényleg?

– Persze. Valami jóslatot kell beteljesíteni.

– Meg sem kérdezed, hogy milyen jóslatról van szó?

– Minek? Én nem hiszek a jóslatokban, de te igen. Ha jól tudom, akkor a ti logikátok szerint a jóslatok minden esetben megbízhatóak, kivéve, ha zavar keletkezik az erőben, ami a jósaitoknak segít meglátni a jövőt, a megbízható jóslatok pedig ígyis, úgyis beteljesednek.

– Te ezeket mégis honnan veszed?

– Nem csak Oblionban képzik a harcosokat mentálisan is. A vadászoknál egész fontosnak tartják, hogy ismerjük az ellenfél kultúráját, ez pedig ahhoz tartozik. Abból ítélve, amit te mondtál az előbbiről lehet szó, úgyhogy a jóslat megbízható, tehát be fog következni, bármi történjen is.

– Ez nem így van. Nem mindent tanítottak meg nektek, úgy látom. Az a jóslat, amit be szeretnék, hogy teljesedjen, egy feltételes jóslat, valaminek meg kell történnie ahhoz, hogy végbe menjen az, amit a jóslat mond – Sorren tekintetében hosszú idő után egy kevés érdeklődés csillant. Adeena tudta, hogy ezek után már azt mond a fiúnak amit akar, mert nem fogja megkérdőjelezni és félbeszakítani, hiszen egy olyan dologhoz érkeztek, ami jól láthatóan érdekelte. Kicsit meg is lepte a vadász tudásszomja, de úgy érezte, hogy a jóslat bemutatása még várhat egy kicsit, ha kaphat egy kis időt arra, hogy játsszon az idegeivel. Már nagyon fáradt volt, unta az egyhangú menetelést és még sok volt hátra addig a helyig, ahová igyekeztek, kinek ártana azzal, ha egy kicsit szórakozna Sorren idegeivel?

– Mi a jóslat? – Adeena halványan elmosolyodott. Tudta, hogy így már kíváncsivá tette a vadászt.

– Az előbb nem azt mondtad, hogy tudod?

– Mondd el! Úgyis annyira el akartad mondani, hát akkor mondjad!

– Inkább találd ki! Kitudja, lehet, hogy ráhibázol, ha már annyi mindent tudsz a kultúrámról, akkor biztos tudod, hogy milyen jóslat lehet.

– Ne szórakozz velem, boszorkány. Kettőnk közül még mindig én vagyok az, akinek az irányítás a kezében van.

– Ne legyél ilyen merev, nem kell így komolyan venni. Csak egy ötlet volt, mert még gondolom messze van a hely, ahová menni akarunk, így legalább jobban telik az idő. Elég unalmas órákon át ezeket a dombokat bámulni és te sem vagy valami üdítő látvány, nekem elhiheted – Sorren fintorba fojtotta a mosolyát és valamit morgott az orra alatt. Egy ideig ismét csak a lovaik lélegzetvétele és patadobogása hallatszott, majd Sorren szólalt meg.

– Nem fogok veled jóslat-barchobázni. Nem tudok se a gondolataidban olvasni, se más mágikus módon kicsalni belőled a választ. A többi eszközömet pedig nem vetem be, mert annyit mégsem ér a jóslat, hogy egyedül kelljen átkelnem a ködön, vagy te is a nyakamon ragadj – Adeena figyelme nem siklott fel azon, hogy Sorren nem azt mondta, hogy ''te", hanem hogy ''te is". Látta, hogy hogyan nézett rá az a lány, aki Adeenát fejbe vágta, nem is akart többet tudni az egészről. Kicsit idegesítette, hogy azt hitte róla a fiú, hogy ő is egy naiv szeretetéhes kis ribi, mint a másik lány, aki annyira ki van éhezve egy kis figyelemre, hogy egy hozzá hasonlóval összeállna.