A Vadászok Holdja

10. 𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱

A lázadók tábora kihaltan és lehangolóan állt a dombok között, csak néhol lehetett életet látni, mindenki a sátrába menekült, a beszélgetést elkerülendő. Az elkeseredettség úgy terjedt a lázadók között, akár egy borzasztó járvány, egyre több és több áldozatot követelve. Raisen fáradtan figyelte a tábor tiszta ege felett lassan lemenő Napot. Hideg esténk lesz. Rossz ómen. A férfi nagyot sóhajtott. Hiába próbálta magát összeszedettnek mutatni, fogalma sem volt, hogy hogyan tovább. Sorren Ardis kicsúszott a karmaik közül, Ainát alábecsülte, aki ezért elárulta őket és a lázadók lassan elvesztették az utolsó reményüket is, s ahogy az idő egyre csak hűlt, a fogyó élelem és a fagyos éjszakák sem segítettek a hangulatokon.

Sok lázadó elhagyta a tábort, és bármennyire is küzdöttek ellene, egyre többen váltak a katonaság véletlenszerű rajtaütéseinek áldozatává, sokan pedig önszántukból jelentkeztek katonának, ahol mielőtt még felesküdtek volna a cassiai koronára elárultak mindent, amit innen megtudtak. Csak a leghűségesebbek maradtak a táborban, s azok, akiknek más reményük már nem maradta a túlélésre azon kívül, hogy a lázadók közt maradnak. Raisen bánta, hogy nem tulajdonított olyan nagy jelentősége azoknak a jeleknek, amik Aina fokozatos átpártolását jelezték. Nem ismerte túl közelről a lányt, de amikor a táborba a koronaherceg gyilkosával tért vissza, a viselkedése száznyolcvan fokos fordulatot vett. Mindig hegyezte a fülét, hátha meghall valamit és egy percre sem tágított Sorren mellől. Raisen az élettelen tábort figyelve merült el az emlékeiben és azokban a múltbeli eseményekben, amiket Aina az ikertestvérének hagyott levelében írt meg. Azt remélte, hogy ott megtalálja a megoldást ahhoz, hogy újra összekapja a csapatát.

*.·:·.☽✧✦✧☾.·:·.*

Ainának nem jutottak túlságosan változatos feladatok az ellenállásban eltöltött ideje alatt, ahogy a legtöbb korabeli lánynak, aki csatlakozott a lázadókhoz, a dolga az ellátmány feltűnésmentes megvásárlása vagy más módokon való megszerzése és egyik pontból a másikba juttatása volt. Aznap is ezt tette, amikor megtalálta Sorrent, aki egy csűrben rejtőzött el a zsákok közé, a lánynak pedig pontosan azokra a zsákokra volt szüksége, amik közt a fiú bújkált.

Sorren a keskenyre tárt ajtón betóduló csekély fényre és a lány halk lépteire riadt fel. Napok óta alig aludt, a pusztában pedig túl hideg volt az éjszaka ahhoz, hogy ott térjen nyugovóra, hiszen szinte biztosan halálra fagyott volna, ezért kockáztatta meg, hogy itt töltse az éjszakát. Tudta, hogy élnek emberek a környéken, éppen ezért próbált a lehető legelővigyázatosabb lenni, de mégis észrevették, ahogy ide rejtőzött és máris elkapták. Vége. Nem is értette, hogy hogy hihette azt, hogy el tud rejtőzni a Vadászok elől. Elvégre köztük nőtt fel, s ugyanazt a kiképzést kapták, mint ő, ugyanazt a gondolkodást nevelték beléjük, így az ő trükkjei nem foghattak ki rajtuk. Megmarkolta a kardja markolatát, hogy szükség esetén használni tudja, s feszülten figyelt. Nagyon haragudott magára, amiért nem olyan helyet választott, ahol a zsákok közül ráláthat az ajtóra, mivel így teljesen védtelennek érezte magát. Ha úgy helyezkedik el, hogy látja a bejáratot, akkor most felmérhette volna, hogy hány ellenféllel áll szemben, de ő, a fáradt idióta inkább a kényelmesebb mintsem a könnyebben fedezhető helyet választotta. Ismét lépteket hallott, halk lopakodó lépteket. Mély lélegzetet vett, s visszaidézte mindazt, amit még a képzése alatt tanítottak neki. Füleit hegyezve próbált rájönni, hogy hány ellenféllel állhat szemben. Újabb lépéseket hallott, amik puhák és határozottan egyetlen ember lépései voltak. A lépések ismét távolodni kezdtek, majd újra felhangzottak, de ezúttal szinte teljesen elnyomta őket a monoton nyikorgás és a rosszul forgó kerekek dübögése. Sorren úgy érezte, mintha tonnákat nyomó sziklák hullottak volna a mélybe a szívéről. Csak egy egyszerű paraszt az. Nem is értette, hogy miért nem erre gondolt legelőször. Talán túlságosan hamar könnyebbült meg, mert ahogy kényelmesebben próbált elhelyezkedni, meglökött egy zsákot, ami hangos puffanással esett le a kupac tetejéről.