Egy másik világ törvényei

Előhang

Edgar Allan Poe: Állom az álomban

Vedd még e csókot, édesem!
Mostan megyek, elbúcsuzom
És ez legyen a búcsuszóm:
Igazat mondtál énnekem,
Bús álom az én életem:
Eltűnt reményem csillaga,
Mindegy, nappal vagy éjszaka,
Való volt-e, vagy látomány,
Ma már mi sem maradt nyomán.
Minden, mi van e bús világon,
Álomba ködlő furcsa álom.

Állok viharzó part előtt,
A tengerár lihegve bőg.
Kezemben emlékek, romok,
Arany fövény, arany homok. -
Nézem, hogy hullanak ezek
A könnyü, semmi porszemek
És könnyezek - és könnyezek!
Ó Istenem! bárhogy fogom,
A porba hull lágy homlokom!
Ó Istenem! nem menekül
Egy szem se a vizek elül?
Hát minden-minden e világon
Álomba ködlő furcsa álom?
                               Kosztolányi Dezső

Előhang

V. u. 231 év (Változás után)

-Mama mesélj nekem. – kérlelte a gyermek nagyanya szoknyájába kapaszkodva.

Az asszony félretette hímzését, ami egy faliszőttes része volt. Törékeny kezével az apró lányt az ölébe emelte.

Túl vékony. Tűnődött magában. Miképp is élhette túl eddig ebben a világban? Kisimított a lányka arcából egy vékonyka vörös hajtincset.

- Mit meséljek kincsem? – kérdezte szeretettel teli hangon.
A kislány a nagyanya kezén végigfutó fekete erek vonalát követte apró ujjacskáival. Bőre akár a rég megsárgult papír. Érezte nincs már sok ideje hátra, és újra együtt lehet rég eltávozott szeretteivel. Csak a kicsilányt féltette, rajta kívül már nem maradt senkije.

- Mesélj újra arról a régi világról.

- Jobb ötletem van. Elmesélem, hogy változott meg minden. – a kicsi lány, nagyanya vállára hajtotta fejét és egy régi dalt kezdett dúdolni, egy dalt ami már oly régi volt, hogy a szövege is feledésbe merült.
De minden egyes dallamban érződőt a remény és a szeretett. Mire nagyanya összegyűjtötte gondolatait, tekintette a távolba meredt. Már máshol járt, egy másik világban.

- Egyszer már nagyon régen, élt egyszer egy kislány. Egy olyan korban született, ahol még az égen fém madarak repültek, és fémdobozokban utaztak az emberek. Ennek a kislánynak a születésével kezdődött minden....

                           π

2031. Január 19. 

Egyre közelebb jutott a megoldáshoz. Minden reményét és minden idejét ennek áldozta. Nem hit semmi másban, csak az előtte lévő papírra vetett számokban és furcsa írásjelekben.
Tudta mit tesz.
Tudta mivel jár.
De a keze még csak nem is remegett. Egy szemernyi bűntudat se volt benne. Ő is csak egy volt a sok millió- milliárd közt. De ha az álmai valóra válnak, már csak Ő lesz az egyetlen aki ezt tudni foglya.

Előtte az asztal másik oldalán, egy árny mozdult. A férfi kinyújtott felé a kezét és hallkan alig hallhatóan suttogva szólt az árnyhoz, megkopott fájó emlékeket felidézve.

- Meg érte! Tudom, hogy így van. De ezt ők soha se értenék meg. Értük teszem. Érted teszem.

Lassan megfontolt mozdulattal emelt fel egy kémcső állványt, amely tele volt a vér színére hasonlító folyadékkal. Mégis mikkor a gyenge lámpa fénye megcsillant rajta, lilán és hátborzongatóan fénylett. A kémcsövek tartalmát lassan egy tálba öntötte és ezzel elkezdte azt amitől az emberek évezredek óta félnek és mégis szívük mélyén remélnek. A változás...