Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két fiú. Az egyikük a hinta alján, a másik a tetején. Az egyik a hajnal, a másik az éjszaka. Egy szürkékkel teli világban, ahol a színek az érzelmek metaforái voltak, az érzelmek pedig a gyengeségé.
Egy nap a hinta két lánca összeakadt.
Egy nap a hinta teteje megszűnt.
Egy nap valami újrakezdődött.
Egy nap találkozott a két oldal.
*
A lombok törékeny árnyékán át folyt be az elmúlás a kórházi szobába. Mindenütt visszafojtott némaság volt és a gyilkos idő egyértelmű jelei. Az egyetlen hang forrása csupán egy szív gépies verése volt, amely összemaszatolta a falakat, akár a zaj a csendet. Egyszeriben ezek a hangok is megszűntek, ahogy a madarak énekét vágja el az alkonyat, és a helyiség minden molekulája egyszerre jajdult fel.
Mindig is emlékezni fogok ezekre a pillanatokra. Amikor a hangoknál többet mondott a szótlanság.
Az élet a halál metaforája. Ezt már tudom.
YOU ARE READING
Ballada a Hintafiúról (Neverfield trilógia 1)
RomanceMinden átlagos romantikus sztori így kezdődik: volt egy fiú és egy lány. Itt két fiú volt. Minden átlagos romantikus sztori így végződik: boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Itt kissé bonyolultabb. Pete egy éve eltemette múltját, különös, idegen ér...
