Danganronpa - Egy végzetes játék

Végső igazság

Hamarosan megérkeztem a címre, ami a levélen szerepelt. Egy elhagyatottnak tűnő sárga épület állt előttem. Rozsdás kerítése hol rendesen állt, hol el volt dőlve. Az udvart teljesen belepte a gaz, mintha évek óta senki nem is gondoskodott volna erről a helyről. Egy kissé tétovázva, de beléptem a birtokra. Amint beléptem a levegő teljesen megváltozott. Eddig melegen sütött a Nap, most mintha teljesen eltűnt volna, a levegő nyirkos, hűvös volt, a köd pedig megjelent a semmiből mindent ellepve. Na biztató, gondoltam magamban, ahogy a főbejárat felé lépdeltem. Az ajtó barna volt a rozsdától, féltem összeomlik amint hozzá érek. Szerencsére nem így történt, kissé nagyobb erőbedobással sikerült betolni az ajtót. Körbe néztem az épületben. Alig volt valami fény, az is kintről jött be. Csak úgy mint kintről, bentről is úgy nézett ki a hely, mint amit évek óta senki nem használt. Alaposabban körbe néztem, kerestem bármilyen nyomott vagy jelet amit Morgana hagyhatott itt nekem. Jobban megfigyelve az helyet ez régen egy kórház lehetett. Az előttem lévő falon kiszúrtam egy kis táblát. Nevek voltak rajtuk és terem számok. Ahogy olvastam a neveket az egyiken megállt a tekintetem: Dr. M. Shaw III./31. Kicsit furcsálottam, de tudtam hogy Morgana ügynök volt, vagy ő hagyta ezt itt, vagy beépült ide vagy az is lehet, hogy egy hozzá tartozó dolgozott itt. Valami azt súgta nekem követnem kell ezt a jelet. Óvatosan, nehogy a lépcsőfokok leszakadjanak alattam elindultam a 3. emeletre. Az első ajtó amivel szemben találtam magam a 31-es volt, alatta a kis névtábla Dr. M. Shaw. Óvatosan benyitottam az ajtón. Nem volt bent senki, porszag áradt ki a szobából. A szoba túloldalán egy asztal állt tele papírokkal, középen egy fotel volt, a fotellel szemben egy szekrény maradványai. Az első utam az asztalhoz vezetett. Az asztalon papírok, dossziék, újságok hevertek szerte szét. Az első, amin megakadt a szemem egy oldal volt az egyik újságból:

Tragédia egy helyi iskolában.

Többen is életüket vesztették, miután kitört a tűz a Reménység magán akadémián. Az életüket vesztett diákok száma még ismeretlen – nyilatkozta Roger Smith tűzoltó parancsnok.

Felhorkantottam. Nem éppen így történt...mindent leírnak csak az igazságot nem – forgattam meg a szememet és letettem a lapot. Ismét az asztalt szkenneltem a szememmel. Most egy mappát akadt meg a tekintetem, illetve a mappán lévő neven: Stella Parker. Gyorsan felkaptam a mappát és kinyitottam:

Stella Parker

Nárcisztikus; személyiség zavarodott

Felnevettem. Ennél reálisabban még nem írták le Stellát. Ekkor egy nevetésre kaptam fel a fejem. Ott volt előttem Stella Parker teljes valójában. A középen lévő kanapén feküdt felém fordulva. Arca és ruhája kissé kormos volt, egyébként semmi sérülés nem látszott rajta.

– Hát te meg mi a francot keresel itt?!! – rivaltam rá. Egyből elöntött a düh, de nem mozdultam a helyemről. Valami miatt nem tudtam mozdulni.

– Nyugi hugi, csak azért vagyok itt mert te is itt vagy... - mondta csak úgy közömbösen semmi érzelemmel. – Azért vagyok itt mert készen állsz.

– Mégis mire? – értetlenkedtem. Ő viszont eleresztett egy szomorú mosolyt felém majd csak annyit motyogott hogy olvassam tovább. Visszatekintettem a mappába:

Luka Yamanaka

Hatalmas védelem, hatalmas védelmi mechanizmus. Nem tud Stelláról.

Ismét értetlenül néztem fel Stellára.

– Ezt nem értem...ez micsoda?

– Dehogynem érted, - mosolyodott el és közelebb lépet felém.- Hisz nem vagy hülye...tudom hogy érted.