Danganronpa - Egy végzetes játék

A legjobbak legjobbjai

Mikor felébredtem, egy osztályteremben találtam magam, egy asztalon feküdve. Az egyetlen fényforrás a teremben egy lámpa volt. Felültem hogy körbe nézzek. Alattam kisebb nyáltócsa volt, nem vagyok rá büszke de ha jó mélyen alszom, sajnos az ilyen előfordul. A „tavacska" mellett amit csináltam ott volt a meghívóm. A kezembe vettem és felálltam, hogy jobban körbenézhessek. Az ablakokat acél lemezek fedték, hatalmas csavarokkal rögzítve, hogy nehogy leessenek. A teremben volt még egy tévé és egy kamera is, de ezekkel nem foglalkoztam, mert hirtelen megakadt a szemem az órán. Az idő 8:01 volt. Megijedtem, hogy már az első napomon el kések, így gyorsan kifutottam a teremből. Ahogy kiértem a folyosóra hirtelen nem tudtam merre vagyok. A hely egyáltalán nem volt ismerős, gyorsan körbe pillantottam. A folyosó tele volt ajtókkal, mind osztályterem volt. Elindultam hát az egyik irányba reménykedve hogy jó fele megyek. Az óra már 8:10-et mutatott, mire megtaláltam az aulához vezető utat. Ahogy közeledtem hangokra lettem figyelmes. Kissé elbúsultam, már rég megy az évnyitó, a többiek már rég bent vannak, én meg így késéssel kezdem az évet. Az aulába lépve minden szem rám szegeződött. Én kínomban megszólalni se tudtam, csak álltam és néztem a többieket. Ők lennének hát az elitek, a legjobbak legjobbjai?- morfondíroztam magamban, el is felejtve hogy nem köszöntem, legalább ennyi illedelem lehetett volna bennem ha már késtem.

- Na, csakhogy itt vagy... - dörmögte egy mélyebb hang megvetően.

- Ha jól számolom, akkor így már 13. Elvileg akkor mind itt vagyunk! – ujjongott egy lány hangja.

- De köszönni nem köszönne. – szólt ismét megvetően az előbbi mély hang.

Ekkor realizáltam magamban, hogy rólam van szó, és bunkó mód még bocsánatot se kértem a késésért. Mély levegőt vettem és bemutatkoztam:

- Sziasztok! Stella Parker vagyok. Bocsánat a késésért, elájulhattam vagy mi és egy osztályteremben találtam magamat.

- Mint mindenki más... és mi mégis képesek voltunk ide érni. –szólt ismét a megvetéssel a hang.

- Ugyan már Chris, ne légy ilyen szemét, nem is ismered még szegény Stellát! – szólalt meg egy lány hangja majd kilépett elém egy körülbelül velem egy magas lány, sárga tréningruhában. – Szia, én Sophie Jackson vagyok, atléta. – mosolygott rám. Ő meg az ikertestvérem Chris, - mutatott a mögötte lévő fiúra, aki még csak rám se nézett, szóval ő beszélt ilyen megvetően... - ő profi focista, bár még soha nem sikerült rávennem, hogy menjen el végre edzésre, pedig a válogatott csapatkapitánya.

- Azta, és sose járt edzeni? – képedtem el és Chrisre néztem, aki még ha csak egy pillanatra is, de elmosolyodott.

Javaslom, hogy mindenki mutatkozzon be Stellának, ha már senkit se ismer még itt. – lépett elő egy sötét hajú lány. Normális, iskolai egyenruha volt rajta és ahogy ott állt csak úgy sugározta magából a magabiztosságot, az intelligenciát.

- Szia Amelia Hart vagyok, egész életemben iskola első, diák önkormányzati vezető, az önzetlen az iskolákért díj háromszoros nyertese, örülök hogy találkoztunk. – mutatkozott be és tovább is állt, hogy a többiek is így tegyenek.

- Hali, Peter Goldberg, az ország legjobb fodrásza, látom lassan szükséged lesz rám, rémes a hajad drágám.

- Sarah Williams, remélem azért ha nem is személyesen de valahonnan ismersz. – kacsintott rám. Hogyne ismertem volna, világhíres modell kora ellenére is, a címlapokon rengetegszer láttam már. Így valóságban még gyönyörűbb volt, hosszú,szőke haja most kontyba volt fogva, így egyáltalán nem takarta el azt a csodálatos zöld szempárt, amivel meg lett áldva.

- Jackson... - vetette oda nekem a nevét egy alacsonyabb fiú és tovább is állt.

- Ne is törődj Jacksonnal, nem bízik az idegenekben, kicsit antiszociális is, de a legjobb videójátékos. Nincs olyan játék amit nem vitt volna ki, vagy bukott volna el. Amúgy Max Cromwall vagyok, Jackson legjobb barátja gyerek korunk óta...szerintem én vagyok az egyetlen barátja – tette hozzá halkan. – Én vagyok a legtehetségesebb fényképész azért kerülhettem ide, de nem is beszélek tovább, mások is bemutatkoznának, aztán tovább sétált ő is.

Végül megismerkedtem még Jason Smith-vel, a tehetséges zongoristával, Amanda Bell, feltalálóval, Howard Horvath, dektívvel, aki megoldott egy gyilkosságot, mindössze 7 évesen; Mike Müllerrel, aki úgy értett az elektronikus kütyükhöz mint más senki; és egy csendes leányzóval. Ő sajnos nem emlékezett a nevére, és arra sem mihez ért, mért vették fel.

Miután túlestünk a gyors bemutatkozáson, hirtelen a tévé bekapcsolódott mögöttünk, egy irodát láttunk és egy széket. Azt hogy ki ült a székben nem láthattuk, hisz háttal ült a kamerának, csak azért tudtuk,hogy ott van, mert egy poharat tartott a kezében, ami kilógott a szék mögül.

- Kedves diákok, üdvözlök mindenkit a Reménység Akadémiáján! Én vagyok az iskola igazgatója. Kérlek benneteket, hogy fáradjatok a torna terembe, hogy hivatalosan is megkezdjük az évnyitót.

Miután befejezte a mondandóját a tévé kikapcsolt. Amelia vezetésével elindultunk a torna terembe ki-ki a maga tempójában. Én hátra maradtam Sophieval, valamiért ő tűnt a legszimpatikusabbnak a diáktársak közül, gondoltam ideje lenne barátkozni. Sajnos Sophie egyik témámra sem volt vevő, nagyon elvolt merülve a gondolataiban.

- Minden rendben? - Kérdeztem végül, és megfogtam a vállát, hogy kizökkentsem a gondolataiból.

- Persze persze....csak nem fura neked, hogy konkrétan senki mást nem láttunk az iskolában, mintha csak mi lennénk itt...

Eddig ez fel se tűnt, de most hogy megemlítette szemet szúrt nekem is. Sokat nem gondolkozhattam ezen mert beértünk a torna terembe. A hely üres volt, sehol egy szék, nem éppen egy szokványos megnyitó. Beljebb mentünk és hirtelen a beszélő páholy mögül elő ugrott egy félig fekete, félig fehér tigris.

- Ez egy tigris? – nézett értetlenül Sarah a többiekre.

- De édes plüss tigris! – kiáltotta el magát Sophie és felé rohant, de akkor az állat megszólalt.

- Nem plüss vagyok, én vagyok az igazgatótok, és ha hozzám mersz érni, szétmarcangollak!

Sophie döbbenten megállt, a többiek se mozogtak, mindenki a tigris nézte értetlenül. Mégis mi a fene folyik itt?!!