Danganronpa - Egy végzetes játék

Az első nap

Mi is felmentünk a hálókörletbe. Nem volt nehéz odatalálni, csak végig kellett mennünk a folyosón és a rövidebb lépcsőn felfele eljutottunk a félemeletre, ahol a szobáink, az étkező, a raktár, a mosószoba és a mosdók voltak. Csak Ameliát és Sarah-t láttuk az egyik szoba ajtaja előtt vitatkozni. A vitájukból nem hallottunk sokat, de elég heves lehetett, mert Sarah csak úgy bevágta maga után a szoba ajtaját, Amelia meg a dühtől vörös arccal közeledett felénk, ránk se hederített csak bement az étkezőbe. Közelebb mentünk a szobákhoz. Minden diák „lakosztálya" ott volt, az ajtókon névtáblák díszelegtek jelezve a szoba tulajdonosát. Sophie szobája mellettem volt, ő volt az egyik szomszédom, a másik pedig Amelia volt. Chris szobája a folyosó legtávolabbi részében volt, Jackson mellett. Tudtuk, hogy Amelia vár mindenkit az ebédlőben, de még gyorsan benéztünk a szobáinkba. A szoba nem volt egy luxus lakosztály, mint ahogyan azt elvárná az ember egy gazdag iskolától. Valójában még az én szobám is sokkal nagyobb volt, mint ez. A falak egyszerű, fehér színt viseltek, semmi poszter, semmi hirdetmény nem díszítette. A bejárati ajtón kívül csak egy ajtó volt még, ami a fürdőszobába vezetett. A szoba sarkában volt egy ütött-kopott íróasztal egyetlen egy polccal. Az íróasztalon egy papír volt, azon pedig egy üzenet:

Kedves diákok!

Üdvözlök mindenkit a saját szobájában. Néhány fontos dolog, ami még hasznotokra válhat. A szobák hangszigeteltek, nem lehet áthallani. A bejárati ajtó csak kulccsal nyílik, feltörni szinte lehetetlen, ne is próbálkozzatok így bejutni mások szobájába. A kulcsaitokat megtaláljátok az íróasztal fiókjában. Amit még ott találtok, az szintén hasznotokra lehet. A fiúk szobájába egy bontatlan szerszámos pakkot tettem, a lányok szobájába egy könyvet, ami a fontosabb emberi szervekről ír, hogy hol található, hova kell szúrni... tudjátok a dolgotokat. Végezetül két dolog. Az egyik, egyedül a lányok szobájában zárható be a fürdőszoba ajtó, a másik pedig, hogy este 9 órakor lekapcsolódik a víz, így ivásra, tusolásra azután már nem lesz lehetőségetek!

Legyetek jók,
Monotiger

Miután elolvastam a levelet kihúztam a fiókot. Ott találtam a szobám kulcsát és alatta egy szerszámos készletet. Kicsit megdöbbentem. Nem úgy volt hogy ezt az „ajándékot" csak a fiúk kapják meg? Ekkor egy magas hangú nevetés hallottam magam mögött. Megfordultam és ott állt előttem teljes valójában Monotiger és kuncogott.

- Mi olyan vicces? – kérdeztem kissé feszülten.

- Hát az „ Miss szerencsés tanuló", hogy véletlen eggyel több fiú szobát készítettünk ki, és pont azt kaptad meg...gratulálunk JACKPOT!!! – nevetett majd kiszaladt a szobámból.

Mikor már nem érezhettem magam balszerencsésebbnek ez történik. Hát nem voltam boldog. Ekkor rontott be a szobámba Amelia, maga után cibálva szegény Sophie karját.

- Mit csinálsz eddig?! Már mindenki az ebédlőben van, mért mindig rád kell várni? – rivallt rám, majd elviharzott hátrahagyva velem Sophiet.

- Ne is törődj vele. – nyugtatott a lány miközben az ebédlő felé tartottunk. – Csak még mindig ideges Sarahval folytatott vita után. Majd megnyugszik.

Az ebédlőbe érve láttam hogy már tényleg ott van mindenki, néhány asztal össze volt tolva, aköré lettünk leültetve.

- Jól van, nem is húznám az időt mindenki tudja milyen helyzetbe kerültünk. – kezdte Amelia. – Ebben a helyzetben nem tehetünk mást egyelőre, mint túlélni, ehhez pedig ismernünk kell a helyet. Javaslom, hogy váljunk szét kisebb csoportokra és nézzünk körül, majd körülbelül 1 óra múlva találkozunk ugyanitt, és beszámol minden csoport arról, amit talált.

- És mi lenne, ha csak felhívnánk a rendőrséget és megvárnánk még megmentenek minket? – szólt közbe Max.

- Mégis hogy te nagyokos? – emelte fel a hangját Sarah. – Ha nem vetted volna észre, nincsenek itt a mobiltelefonjaink, és itt az iskola területén se láttam más egyebet, csak ezt az ócska Monofont. – csapta le a készüléket az asztalra, de annak semmi baja nem lett.

Végül szétosztottuk a csapatokat. Amelia mindenképpen Sarahval akart lenni, nem akarta őt szem elől téveszteni, valamint velük ment Peter és az ismeretlen lány. Én Sophieval, Chrissel és Amandával derítettem fel az iskolát. Nem sok kecsegtetővel információval tértünk vissza egy órával később az ebédlőbe. Még nem volt ott senki, így addig beszélgettünk, mármint mi lányok, Chris valamiért kivonta magát a társaságból, egész nyomozás alatt szinte meg se szólalt.
A második csoport aki visszatért Amelia csoportja volt, ők sem tűntek vidámabbnak mint mi, Sarah és Amelia között szinte izzott a levegő, nem is volt hát csoda hogy Peter köztük állt. Nem sokkal utánuk futott be az utolsó csapat, Jackson, Max, Mike és Howard és Jason, ők vidámnak tűntek hangosan nevetgéltek és beszélgettek, még Jackson is kicsit felszabadultabbnak látszott.
Miután mindenki elfoglalta a helyét egy-egy ember a csoportból beszámolt róla mit találtak, milyen információt szereztek, de minden csoport ugyan azt tudta mondani: az egész iskola be van kamerázva, mindenhol tévé van, felsőbb emeletekre nem tudunk felmenni mert le van zárva ráccsal, az ablakok fémlemezekkel el vannak takarva, ezeket a lemezeket vas csavarok szegezik oda, amiket senki nem bírt lecsavarni.

A gyűlés után már nem volt senkinek semmihez kedve. Megbeszéltük, hogy másnap legkésőbb 8:05-kor ismét találkozunk itt az ebédlőben, és folytatjuk a tanácskozást hogy pontosan mi legyen. Mint az várható volt Sarah volt az első aki elhagyta az étkezőt, még egy utolsó szúrós pillantást vetett Ameliára és távozott nyomában Peter, mint valami hűséges kiskutya. A többiek már nagyjából együtt hagyták el a szobát, egyedül Amelia maradt ott. Hosszú volt ez az első nap, ezt mindenki érezte, jó volt végre álomra hajtanunk a fejünket.