Danganronpa - Egy végzetes játék

Az utolsó napok

Másnap reggel kilenckor a szokásos ébresztésre keltem. Nem tudtam mi legyen. Menjek az étkezőbe? Nem lett megbeszélve semmi. Azt se tudom a tegnap történtek után kinek lenne egyáltalán kedve kimozdulni. Tegnap elvesztettünk 3 barátunkat megint. Jasont, Amandát és Sophiet. Már csak heten maradtunk: Luka, Sarah, Amelia, én, Jackson, Chris és Howard...aki valójában Morgan és lány.
Sokáig csak feküdtem az ágyban, a párnát a fejemre húzva. Végül kopogásra lettem figyelmes. Oda vánszorogtam az ajtómhoz és kinyitottam. Luka ott várt rám az ajtóban.

– Na mi van Parker, nem jössz már az étkezőbe? – kérdezte viccelődve.

– Ühüm... - gyorsan kitöröltem a csipát a szememből - ... adj egy percet.
Becsuktam az ajtót gyorsan átöltöztem, megfésülködtem, megmostam az arcom és visszamentem Lukahoz, majd együtt mentünk az étkezőbe. Mindenki ott volt két ember kivételével.

– Jó reggelt – köszönt szinte mindenki egyszerre.

– Jó reggelt! – köszöntem kissé fáradtan, majd csendben leültem az asztalhoz.
A szobát csend borította be. Senki nem szólalt meg. Körbenéztem a többieken. Csak Chris és Morgana nem volt itt.

– És mi legyen akkor most? – törte meg a csendet végül Jackson.

Mindannyian Sarah és Amelia felé néztünk. Ők szokták tudni mi legyen, ők szoktak lenni a vezetők. A két lány is egymásra nézett, majd csendben bólitottak.

– Átnézzük rendesen az emeleteket... - kezdte Amelia.

– ... csak hogy nem ismétlődjön meg az, ami az előző tárgyaláson volt. – folytatta Sarah.

– Két csapatra oszlunk. Sarah és Jackson, ti a 2. emeleten kezdtek körbe nézni majd. Próbáljátok Christ is meggyőzni. Stella, Luka és én pedig a 3. emeletet nézzük át. Aztán a két csapat cserél, hogy mindenki körbe tudjon nézni. – vázolta fel a tervet Amelia.

– És mi van az „új" csajjal? – kérdezte Luka ahogy bámulta felettünk a falat.

– Szerencséjére fogalmunk sincsen merre van. – válaszolta Sarah. – Mert ha tudnám, lenne hozzá egy-két keresetlen szavam.

Végül megreggeliztünk és mindenki indult a kijelölt helyére.

– Amelia! – szólt Luka és visszarántott engem. – Menj előre, a lépcsőknél találkozunk, szeretnék Stellával beszélni egy kicsit.
Amelia bólintott és kiment. Csak mi ketten maradtunk Lukaval.

– Mi az, mi baj? – kérdeztem aggódva.
Luka rám mosolygott és a plafonra mutatott. Egy szellőző nyílás volt felettünk. Hogy lehet, hogy ezt csak most veszem észre? De nem értettem mit akar Luka. Egy percig csak bámultuk a plafont, de semmi sem történt. Már épp kérdésre nyitottam volna a számat, amikor a nyílás kinyilt és Morgana ugrott le a plafonból. Gyorsan leporolta magát és Lukara tekintett.

– Számítottam rá, hogy kiszúrsz. – mosolygott Luka fele. – Jó kiképzést kaptál.

– Kiképzést? – kérdeztük egyszerre.

– Majd megértitek. Ha fent vagytok a másodikon gyertek a női wc-be. – kacsintott ránk, majd egy hatalmas ugrással felkapaszkodott a szellőző nyílásba, felhúzta magát, és becsukta.

– Ez... érdekes volt. – néztem értetlenül Lukara. Ő nevetve bólintott majd elindultunk Ameliához.
Amelia a lépcsőn ülve várt minket türelmesen. Hálát adtam az Istennek, hogy nem Sarah volt a mi csoportunk vezetője, ő már türelmetlenül állt volna és kiabálva elhordott volna minket mindennek. Elindultunk a folyosón, benéztük a fiú és a lány wc-be de semmi furát nem találtunk ott. Tovább sétáltunk s találtunk egy üvegajtót. Benéztünk rajta. Valami féle edzőterem lehetett. Kinyitottuk az ajtót és bementünk. A terem fel volt szerelve különféle gépekkel, fekve nyomókkal, futópadokkal. A sarokban a tartokon ott pihentek a különböző súlyok. Semmi szokatlan nem volt itt. A plafonon itt is volt szellőző nyílás. Könnybe lábadt a szemem, ahogy körbe néztem. Egy másik időben, egy másik helyzetben Sophie nagyon élvezte volna az itt létet. De ez már lehetetlen. Ő nincs többé, maximum Chris használná ezt a helyet.
Kimentünk és folytattuk az utunkat. A következő nagyobb ajtó amivel találkoztunk a könyvtár ajtaja volt. Ezt könnyű volt kideríteni mert az ajtó fölé oda volt írva. Benyitottunk. Nem volt meglepő. Tele volt polcokkal, amin könyvek voltak. A különböző szekrényeken különféle típusú könyvek voltak. Hátul egy ajtó volt, amire rá volt írva hogy privát. Megpróbáltuk kinyitni, de zárva volt. Luka a plafont nézte, itt is volt szellőző. Mivel feleslegesnek tartottuk feszegetni az ajtót ezt a termet is elhagytuk.
Találtunk fent még két osztálytermet, de semmi különös nem volt bent, nem is töltöttünk ott sok idő, épp hogy csak benéztünk.