Danganronpa - Egy végzetes játék

Egy új nyom

Hosszú, kínos csend. Csak én és Luka maradtunk az ebédlőben. Egyikünk se szólt semmit. Kiszúrtam, hogy Luka engem bámul folyamatosan. Nem tudtam mit mondhatnék így csak ültem tovább a helyemen.

- Olyan ismerős vagy te nekem... - szólalt meg végül. Ezek szerint nem én voltam az egyetlen akinek ismerősnek tűnt a másik. - ... mindegy is. Mi lenne ha beavatnál gyorsan az itteni helyzetekbe.

- Hát... a két lány akik veszekedtek Sarah és Amelia. Sarah a szőke, ő modell. Már az első nap óta megy a vita köztük. Sarah nem ért egyet Amelia módszerével ezért is szólt fel ellene, ezért omlott szét a társaság. Benned meg nem bíznak a Mikekal történtek miatt. Mike megölte Maxet, Petert meg Monotiger. Nagyjából ennyi.

- Értem. Szóval az a 3 srác a képen...ők haltak meg?

- Igen... - sóhajtottam szomorúan. – Értelmetlen halálok, mindannyian abban reménykedünk hogy több ilyen eset nem lesz.

- Ééértem... Én mikor felkeltem, egyedül találtam magam. Kis felfedezés után rájöttem, hogy egy elhagyatott épület 2. emeletén vagyok és hogy se feljebb, se lejjebb nem tudok menni. A kis plüss tigris értesített róla, hogy hamarosan egy csapat diák feljön értem...de ez nem történt meg, viszont a lejárat kinyílt...én meg lejöttem inkább. THE END.

Még vagy 2 percet ültünk csöndben mire Luka felállt.

- Ez unalmas, nézzük meg mit csinálnak a többiek. – azzal elindult és én követtem.

Kiléptünk az étkezőből, és elindultunk a felfele vezető lépcső felé. Útközben összefutottunk Jasonnel és Amandával kéz a kézben, akik a raktárból jöttek kifele. Amint megláttak minket gyorsan elengedték egymás kezét, Amanda elfutott a lépcső felé, Jason pedig szó nélkül elment mellettünk.

Nem törődtek velünk, így mi se foglalkoztunk velük sokat. A lépcsőhöz érve láttuk Ameliát és a lányokat lefelé jönni. Mikor Amelia megpillantott minket ránk mosolygott.

- Szóval mégis csak csatlakoztok hozzánk mi? – kacsintott felém.

- Ne reménykedj hugi, nem klikkesedünk, csak simán belétek futottunk ennyi. – válaszolt helyettem Luka.

Amelia gúnyos tekintettel nézett Lukara, de pillanatokkal később tekintete feljebb csúszott és a gúnyt átvette az undor. Sarah és a fiúk közeledtek felénk, Chris úgy cipelte a lányt a vállán, mintha valami királynő lenne és látszott a lányon hogy igen élvezi a helyzetet. Mikor meglátott minket leugrott Chris válláról és felénk lépett. Mondani akart valamit, de meglátta Ameliát és inkább hozzá beszélt mint hozzánk.

- Na jutott valamire a kis csipet csapat? – kérdezte gúnyosan.

- Ha tudni szeretnéd igen! – vonta keresztbe a kezét Amelia. – Körbe jártuk a 2. emeletet, tele van új helyiségekkel, de...

- De kijárat, meg bármi nyom, hogy mi folyik itt ismét nincs, gratulálok! – nevetett fel Sarah.

- Mert ti mire jutottatok „bögyöske"? – Luka elmosolyodott mikor meghallotta, hogy az ő általa alkotott becenevet használják. Sarah azonban gyilkos tekintettel nézett Ameliával, majd egy mély lélegzetvétel után nyugodt hangnemben folytatta:

– Mi a további gyilkosságok elkerülése végett inkább jobban megismerkedtünk, mint sem feleslegesen körözgessünk az iskolában. Úgy vélem könnyebb megbízni egymásban, ha ismerjük is egymást. – vonta meg a végén a vállát.

– Mégis hogy akartok túl élni, ha ketté váltok és nem bíztok egymásban? – szólalt meg Luka. –Itt veritek a melleteket, vezetitek a saját kis klikkjeiteket, de soha a büdös életben nem juttok így sehova ha nem dolgoztok együtt.

Luka mondata vége felé elkezdtem szédülni. Már nem hallottam mást ismétlődni a fejemben, csak néhány szavát amit mondott. Minden elsötétült körülöttem hirtelen képek ugrottak be,de csak pillanatokra: Sarah és Amelia egy iskola pad fölött egymásnak feszülve, Luka pedig közöttük és csak annyit hallottam Luka hangján folyamatosan, hogy együtt dolgozni, majd ismét elsötétült minden...