Danganronpa - Egy végzetes játék

Az utolsó tárgyalás 2. rész - A kezdetek és a vég

- Mégis mért? – fakadt ki Chris a könnyeivel küszködve, láttam hogy keze ökölbe szorul. – Hogy tehettétek ezt? Megöltétek az osztálytársaitokat, a barátaitokat! A NŐVÉREMET!!
Chrisből csak úgy ömlöttek az érzelmek, a fájdalom, a csalódás, a harag, mind egyszerre tört a felszínre. Végül a harag vette át az uralmat, s látszódott rajta, hogy a két diákra támadna, neki is indult volna,de Stella továbbra is mosolyogva megállásra intette.

- A-a-aaaa...elfelejtetted hogy bombák vannak aktiválva? Istenem milyen nehéz a sportolókkal, Sophie se volt egy lány álom, de te.... – sóhajtott egyet- ... ha leszálsz BUUUM, érted?– majd egy mániákus kacajjal fejezte be mondandóját.

Chris nővére nevére még idegesebb lett, de nem szált le a pódiumáról. Stella arcán továbbra is az elégedettség ült ki, de most a szemében volt egy kis csalódottság, mintha direkt akarta volna provokálni a fiút, hogy lelépjen.

– Elárulnád végre mégis mért?! – türelmetlenkedett Sarah.

– De hisz pont ez lett volna a feladatotok, – ült feljebb Peter a trónon. – hogy kiderítsetek mindent...ehelyett órákon át ültetek a tornaterembe füzeteket olvasgatva és nem jutottatok semmire. – forgatta meg a szemét.

– Ahj, fogd be Peter, tudod jól, hogy nem véletlen rejtettem el azokat. – szólalt meg Stella Peter mellől. – Abban mondjuk igazad van, hogy nem jutottak semmire – nevetett.

- A fő ok bosszú, szerelmi csalódás és hatalomvágy. – szólt közbe teljes nyugalommal Morgana. Stella jobb szeme alig észrevehetően tikkelt egyet. Tehát Morgananak igaza volt.

– Az hogy meg tudtad mondani nem elég, magyarázd is meg!

Morganán stressz jele nem mutatkozott teljesen nyugodtan állt a pódiumán és farkas szemet nézett Stellával és Peterrel.
– Kezdjük a történetünk, egy lánnyal aki nagy álmokkal és tervekkel lépett be az iskola kapuján évekkel ezelőtt... - kezdett bele Morgana.

A lány már korán beérkezett az iskolába. Rengeteg ideje volt körbenézni az évnyitója előtt. Ekkor találkozott az első osztálytársával. Ő is lány volt, rövid rózsaszín haja volt, de az egyik szemét így is takarta a haja.

– Örülök a találkozásnak! Látom neked is ez az első éved az akadémián! Luka vagyok – nyújtotta kezét a rózsaszínhajú lány. – Remélem jól kijövünk majd és barátok leszünk! –mosolygott.

– Én Stella vagyok. –nyújtotta a kezét a lány.

– Ne! – állította meg Stella kezét egy másik lány keze. – Ne akarj barátkozni vele, keresi a leggyengébbet akit kihasználhat, már bepróbálkozott nálam és a testvéremnél.

– Nyugalom Jackson, semmi féle ilyen nem fordult meg a fejemben, rémeket látsz te is meg a bátyád is. Gyere velem Stella. – azzal megragadta Stella karját és húzta maga után.

– Ki volt ez? – kérdezte kissé értetlenül Stella.

– Sophie Jackson...egy senki... ő meg a bátyja...Chris talán a neve... csak a sporthoz értenek, teljesen értelmetlen sokan mások is tudnak sportolni cöh – forgatta meg a szemét Luka.

A két lány együtt töltötte az évnyitóig az időt. A ceremónia után az osztályok bevonultak a tantermeikbe. Stella természetesen Luka mellett foglalt helyett egy szőke modell és Sophie mögött. Luka egésznap köpőcsövel köpködte Sophiet, aki ezt észre se vette, Stella se akart neki szólni róla, élvezte hogy van egy barátja. A nap végén kicsit elfajultak az indulatok a szőke modell, Sarah és az osztály önkéntesen kinevezett felügyelője Amelia között. Stella pontosan nem tudta mi a vita tárgya, csak annyit látott az egészből, hogy egy kisebb lány nyugtatja mindkettőt. Luka csendben figyelte az eseményeket és csak bólogatott.