Az arcomra is ráfert egy kis frissítés, szerencsémre a fekete tusvonal makulátlan maradt. Cseppentettem párat a szemembe, hátha enyhít a vörösségen, amit a sírásnak és a feszültségemnek köszönhettem. Szemlesütve sétáltam ki az illemhelyről, elhaladva egy alak mellett akit reméltem, hogy nem Frank az, ugyanis szokása volt, utánam jönni, rendbe tenni az őszerinte nem helyén való viselkedésemért, amit az ő nem helyén való viselkedése okoz. Számtalanszor megfogadtam már, hogy nem bólintok rá, semmilyen vele kapcsolatos felkérésre. Tanulhatnék a hibáimból néha, mert ez a mostani jelenet is illusztris példája volt annak, hogy milyenek valójában a vele eltöltött alkalmak.
- Neked elment az eszed? - kapta el a csuklóm és fordított maga felé. Szinte remegtem, ahogy megfordultam és vártam az idős férfi tekintetét.
Helyette azonban Szoboszlai magasodott fölém. Óriási kő gurult le a szívemről és általa lassan engedhettem ki a bent tartott levegőm. Szikrákat szóró dühös tekintete ellenére is nyugalmat éreztem a közelségében.
- Ezek még egyszer megpróbálnak hozzád érni, én gondoskodom róla, hogy soha az életbe ne tehessék be ide a lábukat! - hadarta dühösen.
- Figyelj hagyd ezt!
- Te hallod amit mondok? - szemei semmit sem vesztettek a zavart fekete csillogásukból.
- Dominik tökéletesen hallom, azt viszont te halld meg, hogy neked ehhez semmi közöd! Ez egy munka. - rántottam el tőle a kezem, amit már egészen óvatosan tartott az ujjai között.
- Munka?! Nem vagyok hajlandó tovább ezt hallgatni, hogy mit és hogyan fognak az este folyamán a fiai veled csinálni. És hagyjuk már, hogy mindig emögé bújsz! - felelte összeszorított fogakkal. Szemem sarkából is láttam, ahogy ökölbe szorul a keze.
- Azért ez nem így működik, és mit érdekel egyáltalán ez téged? - csattantam fel.
- Mi ez a haj?
- Nem a sajátom!
- Reméltem is.
- Neked nincs mire reménykedni! Dominik nem számoltathatsz csak úgy el! Nincs közöd ahhoz, hogy mit csinálok! Nagyon kérlek, fejezd ezt be! - igyekeztem leállítani, bármennyire is jólesett az aggodalma.
- Hihetetlen vagy! - nevetett kínjában és elnézett mellettem.
- Én vagyok az? Te vagy az, azok után hogy csak úgy ..
- Hogy csak úgy mi? - fúrta bele magát újból a tekintetembe.
- Hogy csak úgy ott hagysz, aztán amikor kedved tartja megint megjelensz, aztán neked megint nem jó ismételten, mert becsajozol! - kezdte elérni, hogy elveszítsem a türelmem.
- És nekem el kell számolnom feléd ezzel? Ha jól emlékszem én azért fizetek, hogy akkor menjek amikor szeretnék.
- Akkor tartsd is magad ehhez, ezek után! - suttogtam szűkölve a szavakat. Annyira felbosszantott, hogy már az egész estét a pokolba kívántam, Szoboszlai pedig megérdemelt volna egy csattanóst a helyes kis arcára.
Magam körül szét sem nézve rontottam ki, az étteremből és indultam el a fogalmam sincs merre.
- Állj már meg kérlek!
- Nézd, sajnálom! - kiáltott utánam mégegyszer, Dominik. Egy pillanatra megálltam és míg a fátyolos sötét égboltra emeltem a tekintetem mellém sétált.
- Sajnálom amit mondtam, de felhúzott ez az egész!
- Akkor miért nem tudtál a melletted ücsörgő szőke lánnyal foglalkozni inkább, ő az a lány akivel alakulgat valami nem? Ő a barátnőd? - továbbra sem tudtam lenyugodott, annyira felbőszített az irányítgatásával.
YOU ARE READING
Mindennek ára van - Szoboszlai Dominik ff.
Fanfiction- Dominik! Minden alkalommal megszakad a szívem amikor mással kell lennem. Minden egyes mással töltött percben csak rád gondolok, csak az ad erőt, hogy ha ennek vége megint találkozunk. Képtelen vagyok mással foglalkozni és undorodom tőlük, hogy ne...
