Szuperhősök világában I. - A kezdetek /BEFEJEZETT/

1. Fejezet - Magányos fiú

Szuperhősök világában

1. Fejezet – Magányos fiú

Történetünk a modern, huszonegyedik században kezdődik, Amerika egyik legnagyobb, legnépesebb és legszebb városában, New York-ban. Ha megemlítem valakinek ezen metropolisz nevét, biztos mindenkinek a hatalmas felhőkarcolók, hosszú metróvonalak és az ikonikus sárga taxi ugrik be, azonban nemcsak ennyi különlegesség rejlik a városban. Ez a történet ugyanis a szuperhősökről szól, és most nem jelmezben rohangáló félnótásokra kell itt gondolni, akik elmegyógyintézetből szöktek, hanem különleges képességekkel rendelkező egyénekre, akik akármit megtennének mások védelméért. Azonban ne siessünk ennyire, kezdjük az elején!

A nevem Eron. Tizennyolc éves koromig én is egy átlagos tinédzser voltam, azonban ez egy nap megváltozott. Nyolc éves koromig a szüleimmel egy panellakásban éltünk, ezután azonban ők meghaltak egy autóbalesetben. Még nagyon kicsi voltam akkor. Éppen otthon szenderegtem, a szomszéd lakásban élő idős asszony vigyázott rám. A szüleim munka után egy étterembe mentek el vacsorázni, azonban a hazafelé vezető úton összeütköztek egy másik kocsival. Igaz, ez már régen történt, és nem is emlékszem teljesen az egészre, de az tisztán megvan, mikor Marilyn-t felhívták a kórházból, miközben ő éppen mesét olvasott nekem. Arra is emlékszem, hogy az utcákról nagy szirénázást hallottam. Rengeteg rendőr és mentősautó sietett a helyszínre, s bár a tüzet megakadályozták, az orvosok a szüleim életét nem tudták megmenteni. Ezután Marilyn örökbe fogadott, s tizenhét éves koromig ő nevelt, azonban sajnálatos módon, mikor tizennyolc éves lettem, ő is meghalt rákban. Ezután egyedül éltem néhány hónapon keresztül. A történetem is itt kezdődik.

Rólam azt kell tudni, hogy informatika szakon tanultam, programozó szerettem volna lenni. Az iskolában viszonylag jó tanulóként emelkedtem ki. Mivel nem igazán voltak barátaim, szabadidőmben sokat tanultam. Emellett néha zenét hallgattam, estére pedig lementem a közeli parkba sétálni egyet, miközben elmerültem a gondolataimban. Eléggé visszahúzódó személyiség voltam, csendes és magamba forduló, emiatt az iskolában sokat is szekáltak, azonban én mindig megpróbáltam mindenkivel kedves és segítőkész lenni.

Az a nap is átlagosnak indult, mikor felfedeztem különleges képességemet. Reggel az ébresztő összetéveszthetetlen hangjára ébredtem. Ha hétvége lett volna, biztos kinyomtam-, aztán aludtam volna még egy-két órán át, azonban mivel hétköznap volt, és iskolába kellett mennem, nem volt ilyen választási lehetőségem. Nagynehezen kimásztam a puha ágy kényelméből, elvánszorogtam a fürdőszobáig, megnyitottam a csapot, s egy tenyérnyi hideg vízzel felfrissítettem magam. Ekkor belenéztem a tükörbe. Egy átlagos, sötétbarna hajú srácot láttam, aki egészen idáig bezárva élt a saját gondolatai által.

-1-

Szerettem volna végre igazán elkezdeni élni, új embereket megismerni, barátokat szerezni, élvezni az életet. A legtöbb velem egyidős ember tizennyolc éves korában éli a legjobb évét, én azonban bent a házban szomorkodtam magányosan, legalábbis addig a bizonyos napig. Miután befejeztem kis gondolatmenetemet, megmostam a fogamat, befújtam a hónaljamat dezodorral, s megfésültem kicsit kócos hajamat. Ezután visszamentem a hálószobámba, hogy felvegyek valamit.

A lakás úgy nézett ki, hogy amint beléptél az ajtón egy kis folyosón találtad magad. A folyosóról öt szoba nyílt, s egy fogast, egy kis asztalkát, s egy szőnyeget leszámítva nem igazán volt benne semmi különleges. Egyenesen előre volt a konyha. Bal oldalán egy mosogató és egy sütő kapott helyet, jobb oldalon pedig egy asztal helyezkedett el néhány székkel. Mellette egy hűtőszekrény, és a konyhapult volt, rajta egy kávéfőzővel, pirító géppel és egy mikróval. A folyosó bal oldalán volt két hálószoba. Az egyik az enyém, a másik a szüleimé és Marilyn-é volt. Mióta meghaltak, az a szoba egy vendégszobává vált. Egy ágyat, néhány szekrényt és egy dísznövényt leszámítva nem is volt ott sok minden. Egyedül egy tévé, néhány rólam készült kép és egy kárpit kapott még helyet abban a kis „vendégszobában". A folyosó jobb oldalán volt a fürdőszoba, illetve egy raktárszoba. A fürdőben lehetett megtalálni a zuhanyzót, a vécét, a mosógépet, illetve a mosdókagylót. A raktárszoba tele volt mindenféle dobozzal, mindegyikben a szüleim régi dolgai porosodtak. Az egyik sarokban egy műanyagkarácsonyfa állt, s volt egy régi kanapé is, azon pedig egy plüss delfin üldögélt. Régen édesanyám kabalaállata volt. Végül elérkeztünk az én hálószobámhoz, ahol már sokkal több minden volt. Amint beléptünk az ajtón, a szoba egyik sarkában már meg is lehetett pillantani az ágyamat, ami mellett az íróasztalom volt, rajta a számítógépemmel, illetve egy kis rossz laptoppal. Szabadidőmben azt szoktam szerelgetni. Emellett az íróasztalon felsorakozott még rengeteg füzet és könyv, illetve sok-sok ceruza és toll is. Itt kapott helyet az asztali lámpám, a falon pedig egy óra ékeskedett. Az ágyammal szemben volt egy asztal rajta egy tévével, néhány képpel, s pár virággal. Az ágyam végén egy babzsákfotel pihent. Marilyn vette tizenötödik születésnapomra. A tévé mellett volt néhány szekrény és polcok, itt tároltam a ruháimat, és mindenféle más dolgot. A szoba másik végében volt egy másik ágy is, de az keményebb, ezért azt nem szerettem annyira. A szoba közepén terült el egy nagy, kék színű szőnyeg is. Kedvenc színem a kék, ezért választottam azt a szőnyeget.