Szuperhősök világában I. - A kezdetek /BEFEJEZETT/

16. Fejezet - Az elveszett nyaklánc

Szuperhősök világában

16. Fejezet – Az elveszett nyaklánc

Hammond szemszöge

Biztos mindenki életében ismerős az a szituáció, mikor kicsit elbambul. Fiatalabb koromban sokszor előfordult, hogy nem voltam eléggé körültekintő, rengetegszer nem figyeltem oda a környezetemre, s legtöbbször emiatt én húztam a rövidebbet. Csak hogy néhány példát említsek, egyszer volt mikor apám megkért, szedjem össze az összes tojást a tyúkoknál. Túlságosan elvoltam gondolkodva, méghozzá olyannyira, hogy véletlenül ráléptem egy tojásra, hirtelen hátraugrottam, ráestem egy csirkére, s elejtettem az összes többi tojást, melyeket addig szorosan a markomban tartottam, azonban akkor a földön hevertek széttörve. Másik példa mikor éppen a városban fagyiztam, s nem a földet néztem, ezért megbotlottam a járdában, s fejjel a jégkrémre estem. A lényeg, hogy sokszor eléggé figyelmetlen voltam, s régebben legalább ezzel csak magamnak ártottam, viszont egyszer eljött az a nap, mikor a bambaságom miatt másnak is baja esett.

Woltron támadása óta néhány hét, talán egy hónap telhetett el, s Alexa már korábban is megígérte, hogy megtanít nekem néhány receptet, hogyha legközelebb fasírtot sütök, ne rohanjon mindenki a vécé felé, hogy kihányja azt. A Woltron utáni harcnak még akkor is látszottak a hegei, így reggel, miután bekötöttem a sebeket, elindultam a konyha felé. A többiek éppen a tévé előtt pihentek, így Alexa-val szabadon élvezhettük a magányt a konyhában. Éppen a pult előtt állt, egy aranyos kis konyhai kötényt viselt. Mikor megláttam, picit elpirultam.

- Egész korán keltél a szokásoshoz képest – jegyezte meg.

- Csak nem akartalak megvárakoztatni – könyököltem rá a pultra. – Na akkor hol kezdjük a nagy sütés-főzést? – hangzott el a kérdés.

- Egy egyszerű kókuszos sütin gondolkodtam. Ugye tudod, hogy kell kikeverni a tésztát?

Erre én az üres tálra és a konyhapulton heverő alapanyagokra néztem, s kínosan elkezdtem mosolyogni. Ekkor kopogást hallottunk a bejárati ajtón.

- Biztos a kókuszreszelék lesz az, amit ma reggel kértem. Egy perc és jövök – felelte Alexa.

Én azalatt az egy perc alatt egyhelyben álltam, s néztem magam elé, miközben az ujjam hegyét se mozdítottam.

-140-

Mire Alexa visszajött, a tálban még mindig nem volt semmi.

- Na, hogy haladsz? – kérdezte.

- Hát... úgy sehogy – válaszoltam kis hezitálás után.

- Várj, hadd segítsek – mondta, miközben odajött hozzám, s elkezdte kikeverni a tésztát.

- Fura, leszidásra számítottam.

- Miért?

- Csak megszokás. Nem lényeg, mondd, mit csináljak?

- Ha gondolod, elkezdheted a krémet. Mondom, hogy kell.

Egész jól szórakoztam a konyhában, s hála Alexa-nak, sok mindent megtanultam a sütikészítésről. Már a végére kezdtem önállósodni, nem kellett mindent a számba rágni. Örültem neki, hogy ha bár kicsit is, de jobban tudtam mozogni a konyhában, mint azelőtt. Addig a pontig csak zacskós levest és virslit főztem magamnak, szóval nem rendelkeztem sok tapasztalattal.

Már majdnem minden elkészült a sütihez, a tészta és a krém is a pulton voltak. Alexa úgy döntött, hogy csináljuk duplakrémesre a sütit; lesz egy réteg csokis krém a sütemény közepén, egy kókuszos réteg pedig a tetején. Mivel már egész önálló voltam, lehoztam az emeletről a fülhallgatómat, s hallgattam egy kis zenét, miközben a kókuszos krémet kevertem. Emiatt sajnos nem figyeltem oda, hogy milyen alapanyagokat veszek fel az asztalról, s véletlenül Alexa szív alakú nyakláncát is az ujjaim közé szorítottam. Nos, így történt, hogy véletlenül a nyakéket is belesütöttük a sütibe. Miután elkészült, vittünk egy kis kóstolót a többieknek is. Amelia és Eron a kanapén ültek, Nolen pedig az udvaron edzett. Eron éppen Amelia-nak magyarázott valamit a laptopján, a lány fején pedig látszódott, hogy legszívesebben kifeküdne azon a kanapén az unalomtól, s aludna, ha lehetne. Odaléptem hozzájuk, s a tálcát az orrukba nyomtam, hogy megkóstolják kreálmányunkat.