Szuperhősök világában I. - A kezdetek /BEFEJEZETT/

19. Fejezet - Hazatérés

Szuperhősök világában

19. Fejezet – Hazatérés

Eron szemszöge

Lassan kezembe vettem a szüleimről és Marilyn-ről készült fotót. A pulóveremmel megtörölgettem, hiszen eléggé beporosodott a hónapok alatt, majd mosolygó arccal beraktam a táskámba. Ez volt az utolsó holmim ott, a képen kívül már mindent elpakoltam. Betettem a bőröndömbe a társasjátékot, a kis könyvemet, a laptopot, s minden mást, amit magammal vittem. Még mielőtt elhagytam a szobát, utoljára hátrafordultam, végignéztem a termen, s beleszívtam egyet a levegőbe. Akkorra már megszoktam annak a szobának azt az egyedi, „modern" illatát, s tudtam, hogy hamarosan ismét a saját szobám dohos levegőjét szagolhatom New York-ban, szóval az utolsó szippantásokat különösen kiélveztem. Miután lementem a lépcsőn, s végső búcsút intettem a háznak, kimentem az udvarra. Odakint a többiek éppen elbúcsúztak egymástól, a lányok még kicsit sírtak is. Én is odamentem hozzájuk, megöleltem őket, s elköszöntem tőlük.

- Annyira fogtok hiányozni – mondtam átkarolva őket.

- Te is nekünk – jelentette ki Alexa érzéseit. – Még biztosan fogunk találkozni.

Ezután abbahagytuk az ölelkezést, majd Hammond megveregette a vállamat, Nolen pedig lepacsizott velem, s még Perry is odadörgölte a csőrét a fejemhez. Végül Amelia adott egy csókot az arcomra, majd ezt követően beültem az autómba. Külön kocsikkal utaztunk, ezért kellett már ott a bázison búcsút intenünk egymástól. Ahogy az autó elhagyta a bázist, még visszatekintettem a barátaimra, akik futottak a jármű után, s integettek nekem. A kocsi elég lassan haladt ki a bázisról, így volt időm utoljára végignézni az akadálypályán, ahol annyit edzettünk, illetve a kis pályán, ahol Sassal harcoltunk. Láttam a tavat és azt az aprócska padot, ahol annyit üldögéltem, s néztem a csillagokat, aztán végül elhaladtunk a főépület mellett is, ahol megannyi érdekes esemény történt. Végül az autó kihajtott a kapun, s kezdetét vette az út hazafelé.

A dzsungelen keresztül utaztunk néhány órán át, mivel elég lassan haladtunk – főleg a rossz útviszonyok miatt – azonban egy kissé hosszúra nyúlt autóút után a reptéren voltunk, s egy fél óra elteltével már a magánrepülővel utaztam hazafelé Stella társaságában. Miközben az alattunk lévő óceán habos, csillogó vizét néztem, ő megkérdezte:

- Na és milyen volt az itt töltött idő?

- Először nem hittem volna, hogy jól fogom érezni magamat, de a sok nehézség ellenére is, sikerült barátokat szereznem, s életem legszebb hónapjait éltem itt. Köszönöm, hogy te is segítettél! – mondtam rámosolyodva.

-163-

Erre Stella-nak is felgördült a szája széle, majd komoly hangra váltott.

- Mint tudhatod, az igazi énem most is New York-ban tartózkodik. A hónapok alatt egyre többet és többet tudtunk meg Ahmya-ról, és arról a titkos bűnszervezetről, aminek a tagja. A neve Masayoshi, megközelítőleg több, mint kétszáz tagja van. A kiképzésetek alatt nem akartam elmondani, nehogy pánikot keltsek, de szeretnélek megkérni, hogyha hazaérsz, légy nagyon óvatos! Ha látsz valami gyanúsat, egyből hívj fel engem, s próbáld meg elkerülni a bajt! Csak... csak nem szeretnék még egy barátot elveszteni – mondta elcsuklott hanggal, miközben a földet nézte.

Szerettem volna mondani valamit, de semmi nem jött ki a számon, s bár a kezemmel megpróbáltam megfogni Stella vállát, hogy megnyugtassam, de végül nem tettem. Összeszedtem a gondolataimat, s ezt feleltem:

- Megnyugodhatsz, nem lesz semmi bajom!

Tudtam, hogy a Masayoshi veszélyes fenyegetés, s nem is szerettem volna velük konfliktusba keveredni. Hogy Stella-t is megnyugtassam, megígértem, megpróbálok biztonságban maradni, addig amig a H.E.R.O. másra nem utasít.