A Szerelem Valódi Tüze #2 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟛𝟚

   Eddie villám gyorsan el kezdett hajtani. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hová kapaszkodjak. El mondani sem tudom, hogy milyen felhőtlen vidámságot kezdtem el érezni. Teljesen át járt a szabadság érzése.
- El tűntetem a kocsit, hogy ne tudjanak követni, nyomjátok be a rádiót - kiabáltam előre, mert a walkman-t nem tudtam volna innen oda juttatni Eddie-hez, és sem Őt sem Kali-t nem akartam terhelni ezzel, mert így is elég sokáig kellett ezzel bajlódniuk. Azonnal elkezdtem hallani a rádióból áramló fehérzajt, majd egy kis frekvencia váltogatás hang után pedig megcsapta a fülemet a Van Halen-től a Panama. Még örömtelibb lett a hangulatom, egyszerűen éreztem ahogy a lelkem minden szegletén a boldogság érzése fut végig a zene dallamára. Láthatatlanná tettem a kocsit és úgy folytattuk az erdős részen belül az utunkat. Énekeltem a zenét is, néhol meg-megálva, hogy hagyhassam kitörni magamból a boldogságot. Már azt sem tudtam, hogy hogyan vihorásszak örömömben, és biztosan mindenkit kiidegeltem a vinnyogásommal.
   - Tehát, most akkor hogyan tovább? - próbált informálódni Eds, mivel nem is hallotta a gondolataim és nem is volt egyenlőre túl konkrét tervem.
- Hát először is most elvisszük az apukámat a kórházba, aztán pedig - kezdtem el hadarva kiabálni, de az említett kissé dühösen közbe vágott.
- Beccaa... Mit mondtam a kórházakról?
- Azt, hogy oda meghalni járnak az emberek - feleltem unottan, de amilyen hangosan csak tudtam, mivel a csomagtartóból jóval nehezebben jutott előre a hang.
- Tehát mit fogunk csinálni? - kérdezte a faterom várva, hogy kimondjam amire gondol.
- Nem megyünk a kórházba, mert Én is ki tudom szedni belőled a golyót - kiabáltam miközben forgattam a szemeimet, hiába nem látta senki. Az öregemnek nem először van dolga lőtt sebbel. És mivel a drogok miatt rossz társaságba keveredett, alaposan kitanított engem és Jenny-t az életveszélyes helyzetek és életveszélyes sérülések kezelésére, hátha bele kevernének minket is a rossz arcok az ügyeibe.
- Jones-ék - hallottam meg Murray hangját nevetni - Ti tényleg fura egy család vagytok.
- Köszönjük - kiabáltam, és ha jól sejtem apám is éppen ezt mondta velem szinkronban.
- Szóval, hová is megyünk? - tette fel a kérdést újra Eddie.
- Indianapolisba a többiekhez - feletem határozottan.
- De mi lesz Joshua kocsijával? Nem kellene vissza adnunk? - idegeskedett Dustin.
- Majd vissza kapja, de egyenlőre erről az egy járgányról tudjuk biztosra, hogy tiszta. Hopper-ék biztosan intéznek addig valamit neki. Apropó Hopper-ék, Ők Wayne-nél maradtak? - daráltam le még mindig hangosan.
- Igen - felelte Eddie. Olyan jó érzés volt hallani a hangját, imádtam minden egyes szót amit kiejtett a száján.
- Akkor ezzel sem lesz gond, irány a hotel - csaptam össze boldogan a tenyereim.

* * *

   Miután kiértünk a főútra elengedtem az illúziót, hiszen nem akartunk balesetet okozni. Szerencsére nem követett minket semmi, így simán folytathattuk az utunkat. Hamar ide értünk a hotelhez. A többiek már idekint vártak, mivel tudták, hogy hamarosan ide érünk. Amint kiszálltam a csomagtartóból mindenki rám vetette magát. Sorra megölelkettek, olyan szorosan, hogy majdnem megfulladtam. Volt aki még sírt is örömében. Egyszerre hadartak reneget sok mindent amit alig értettem, de nagyon jól esetek a szavaik. Nagyon hiányoztak már.
   Igaz, hogy egy kocsiban utaztunk, de nem nagyon volt időnk "ünnepelni", így Dustin és az apukám is oda jött hozzám, hogy megöleljenek. Természetesen Murray és Kali is oda jött, Őket is köszöntötték a többiek, de ígyis mind körülöttem álltak. Imádok mindenkit, de kezdett idegesíteni, hogy Eddie-hez még mindig nem jutottam oda. Az Ő közelségét vártam a legjobban, de most mégis Ő állt tőlem a legmesszebb. Néha-néha sikerült a közénk tornyosuló tömeg között össze néznünk, és láttam, ahogy Ő is türelmetlenül toporzékol.
- Na jól van, most már engedjetek oda! - kiabált rá a többiekre. Azonnal széjjelebb húzódtak, Mi pedig szélsebesen egymás karjaiba rohantunk. Én a nyaka körül öleltem át, Ő pedig a derekam köré fonta a kezét. Amilyen szorosan csak tudtam, olyan szorosan préseltem magamhoz a testét, és a nyakba fúrtam a fejem. Zokogni kezdtem az örömtől, és attól ami végig futott a testemen: mámor. Éreztem, hogy mit érez miközben megölel, és egyszerre csapott belém a saját és az Ő boldogságának érzése is. Teljesen a fellegekben jártam, azt hittem, hogy felrobban az agyam a rengeteg felgyülemlő oxitocintól.
- Úgy hiányoztál - nyöszörögtem.
- Tudom hercegnőm, Te is nekem - kezdte el simogatni a hátam.
- Szeretlek - mondtam ki felszabadultan.
- Én is szeretlek - mondta miközben lágyan eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. Néhány pillantás volt csupán amit egymás íriszeire vetettünk, mert másodpercekben belül heves csókolózásba kezdtünk és a fejünket elárasztották a vad gondolatok.
- Fújj - nyögte ki Nancy miközben elfordult.
- Jézusom Eddie - csattant fel Steve, miközben a fejére csapott. Ezt mindannyian megéreztük, de egy szemöldök ráncolásnál tovább egyikük sem foglalkozott vele tovább.
- Nem akarom tudni, hogy mire gondolnak, ha már Ti is így reagáltok - kezdett el kuncogni Dustin.
- Én tudni akarom - vágta rá Robin.
- Nem, nem akarod - felelte totál zavartan Harrington.
- Na jó, elég lesz, nyugodjatok már le - szólt ránk Nancy, mivel Eds keze egy kissé lejjebb tévedt a derekamról, és a gondolataink is még ennél is vadabb vizekre eveztek.
- Szerintem is fejezzétek ezt be - dörmögte az apukám.
- Eddie - nyögtem bele a csókunkba a nevét miközben picit távolabb hajoltam - Tényleg le kellene nyugodnunk, legyünk tekintettel a kollektív tudatunkra.
- Hey, öhm - emelte fel a velem szemben álló férfi a mutató ujját egy bizonyos irányba. Oda fordultam és láttam, ahogy már Wheeler és Harrington is falja egymást. - Szerintem mégsem voltak olyan rosszak azok a gondolatok - húzódott az arcára egy önelégült vigyor.
- Fogd be Munson - sóhajtotta Steve.
- Na jó, szerintem inkább vonuljunk be - hallottam meg Lucas hangját.
   Mindenki helyeslően reagálta le a megszólalását. Hamarosan fel is mentünk a szobáinkba. Szinte az egész hotel a mi kis csapatunkból állt ki. Eddie és Én természetesen megkaptuk a tizenhármas szobát. De sajnos nem érezhettem még magamat a puha ágyikóban, mivel még előttem állt egy nehéz feladat. Az apám Murray-vel osztozott egy szobán, és jelenleg Én is ebben a szobában voltam... Még ki kellett szednünk a golyót az öregem mellkasából. Marry-től szereztem vodkát, szemöldök csipeszt, kést és egy öngyújtót. Alaposan lefertőtlenítettem a vodkával a sebet, a csipeszt és kést is. Amíg Én a torkomban dobogó szívvel és reszkető kézzel próbáltam megfogni a töltényt a csipesszel, addig Murray az öngyújtóval elkezdte felforrósítani a kést. Nagy nehezen sikerült kiszednem az apró kis fém darabot, a seb pedig azonnal elkezdett mégjobban vérezni mint eddig. Apukám az egészet össze szorított fogakkal és csukott szemmel tűrte, erősen szorítva az ágy szélét, de most egy hangos hörgés hagyta el a száját. Murray azonnal oda nyomta a vörösen izzó kést a szenvedő férfi sebére, aki ekkor már üvöltött is egyet a fájdalomtól. Óvatosan letörölgettem a mellkasáról a vért, Ő pedig lassan felület.
- Köszönöm kislányom - sóhajtotta.
- Én köszönöm, hogy vállaltad ezt értem - feleltem, Ő pedig közelebb húzott magához, és megölelgetett. Nem sokkal később elköszöntünk, majd vissza mentem a szobámba ahol Eddie már várt rám.
   Még szinte be sem léptem az ajtón, de már oda rohant hozzám és elemelve a padlótól kezdett el ölelgetni.
- El sem hiszem, hogy végre itt vagy! És olyan király volt ahogy megszöktél. Atyám... Egy igazi szuperhős vagy! Én annyira büszke vagyok rád - mondta miközben ide oda rángatott.
- Jajj Te - sóhajtottam, miközben végre letett a földre. Pillanatokon belül megéreztem az édes ajkait az enyémekre tapadni. Hosszú-hosszú percekig faltuk egymást, mire eljutottam odáig, hogy legalább a szobánk ajtaját be tudjam csukni. Egy negyed másodpercre sem akart elengedni, és Én sem Őt. De le kellett, hogy állítsam, mert láttam a fejében, hogy fel akar kapni, be akar dobni az ágyba és az Ő gondolaival élve: "ájulásig dugni", de figyelembe kellett vennem, hogy jelenleg nem csak mi vagyunk a saját fejünkben.
- Baby, Nancy-ék is vissza fogták magukat, ne hozzuk Őket ilyen kínos helyzetbe - nyögdécseltem ki szavanként a csókok közepette.
- Majd hallgatnak zenét - sóhajtotta miközben rá szorított két oldalt a derekamra és közelebb húzott magához. A csókcsatát szüntelenül folytatva elkezdett az ágy felé araszolgatni magával húzva engem is. Mikor már közelebb értünk hozzá, megkezdte az Ő kis tervének első és második fázisát. Újra elemelt a talajtól, majd a következő pillanatban azt éreztem ahogy rá huppanok az ágyra. Eds pillanatokon belül fölém mászott.
- "Meg ne próbáld Munson" - hallottuk meg Steve hangját hisztizni a fejünkben.
- "Oh Harrington, Én nem próbálok semmit, Én megteszem. És hidd el, hogy jelenleg nem érdekelsz. Nektek sem mondta senki, hogy töketlenkedjetek. Essetek egymásnak Ti is, vagy hallgassatok zenét, aludjatok, bánom is Én, de a következő másfél-két órában nem akarom hallani a hangotokat" - felelte Eddie hihetetlen komolysággal. Én meglepődötten pislogtam csak ki a fejemből. Full vörös lett az arcom, és kicsit nagyon kínosan éreztem magam, de persze elmosolyodtam ezen az egészen és alig vártam, hogy megtörténjenek az Eddie Munson fejében futkosó gondolatok.
- Már csak egy kérdés van... Hogy szedem le rólad ezt a vacakot? - meredt rám erősen elgondolkozva, mivel még a Dr. Brenner-től kapott furcsa, fehér, testhezálló ruhában voltam. Olyan aranyos volt, mint egy kisgyerek aki alig várja, hogy kibonthassa a karácsonyi ajándékát.
- Hátul van egy cipzár - mondtam nevetve, Ő pedig egy határozott mozdulattal rögtön át is fordított a hasamra.
- Ugye nem bánod ha...? - vett vissza egy kicsit a hevességéből mielőtt lehúzta volna, mert eszébe jutott, hogy eddig minden erőmmel azon voltam, hogy elrejtsem denevérek okozta hegeimet. Persze látta a fejemben, hogy már annyira felhúzott, hogy éppen pont leszarom, de azt akarta, hogy ki is mondjam.
- Csak csináld - lihegtem, Ő pedig azonnal megszabadított a zavaró tényezőtől. Pillanatokon belül az Ő nadrágja is a padlón landolt, a férfiassága pedig bennem. Nem foglalkozva a kollektív tudatunkkal, és tulajdonképpen semmi mással sem, átadtuk magunkat egymásnak és a gyönyörnek.