A Szerelem Valódi Tüze #2 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟚𝟞

   Pár percig még találgattunk azon, hogy ha van esetleg a labor fölött egy plusz emelet amit valamiért nem látunk akkor azt hogyan csinálhatták. Vagy ha nem a labor környékén gondolkozunk akkor vajon hol lehet olyan épület ami magas, és elég hosszú a terjedelme ahhoz, hogy percekig tartson végig sétálni egy folyosón. Azonban ezt megszakította a telefon csörgése.
- Na ez meg ki lehet? És vajon kit kereshetnek ilyenkor? - tette fel a kérdést Jonathan miközben a kagylóhoz sétált.
- Halo! Byers lakás, Jonathan vagyok, miben segíthetek? - hallatszott be a férfi hangja a szobába. - MUNSON, TÉGED KERESNEK! - kezdett el kiabálni, hogy biztosan meghalljam.
- Engem? - lepődtem meg. Kissé tétován felálltam, majd oda siettem.
- Nem mutatkozott be - nyomta át Jonathan ezzel a mondattal a készüléket a kezembe.
- Rendben, kössz - válaszoltam, majd a felüemhez emeltem a telefont. - Igen?
- Eddie, Te vagy az fiam? - kérdezte meg egy ismerős férfi hang. - Jones vagyok - tette hozzá.
- Te jó ég... Alexander, minden rendben? - szólaltam meg aggódva.
- Persze... Fogalmam sincs, hogy mi történt, de néhány nappal ezelőtt elhurcoltak a börtönből. Végig teljesen ki voltam ütve... csak annyira emlékszem, hogy viszonylag rövid ideig utaztunk egy autóban, aztán beadtak valamit ami valószínűleg órákra kiüthetett. A cellámban ébredtem fel, és pár nappal később, pontosabban ma este, szabad lábra helyeztek. Nem értek az egészből semmit. Hopper seriff korábban arról is értesített, hogy Becca megint eltűnt és azt is mondta, hogy még Hawkinsban vagy, ezért egyből hozzátok jöttem, mert biztos vagyok benne, hogy többet tudsz mint Én. De Wayne szólt, hogy Byers-éknél vagy, ezért telefonáltam. Haza tudnál jönni, hogy beszéljünk? Akkor meg várlak itt - hadarta el zavartan a férfi.
- Persze, azonnal indulok - válaszoltam kutyafuttában, majd anélkül, hogy megvártam volna a válaszát be köszöntem a többieknek és elindultam. Harrington-ék majd úgyis elmagyarázzák a többieknek. Bepattantam a furgonba és haza hajtottam. Alexander idegesen várt miközben Wayne-el már felbontottak egy sört. Az éjszaka folyamán több órán át beszélgettünk. Persze nem mondtam el neki semmit a laborrol és a természetfeletti dolgokról, de ötleteltünk, hogy Beck merre lehet. Becca tőle tanulta, hogy hogyan reagáljon az ilyen elfajult helyzetekre, így természetesen Alexander is számolta a perceket és figyelte a kanyarokat és minden hangot amit csak lehetett. Azt mondta, hogy úgy érzi, hogy az erdő felé vihették, de nem látott belőle semmit, mert zsák volt a fején így fogalma sincs, hogy pontosan hol volt, és arról sem, hogy mit csináltak vele. Ezek szerint most óvatosabbak voltak és nem vették le róla a zsákot amíg el nem altatták. Tulajdonképpen így már szinte biztos pont a labor. Felzaklató, hogy ennyi ideig nem jöttünk erre rá. De megnyugtató, hogy ez esetben Brenner állta a szavát. Nagyon örülök, hogy Alexander szabad, és Beck is nagyon boldog emiatt. A férfi az éjjel nálunk aludt, nagyon ideges volt és nem akartam, hogy egyedül legyen otthon. Elle-nek is már csak másfél hét van vissza az elvonójából, dönthet úgy, hogy tovább marad, de szerintem egy esélyt már mindenképpen adni fog magának, főleg így, hogy a férje is kint van. Mindenesetre amíg Elle ki nem jön, és/vagy Becca-t ki nem szabadítjuk, addig valószínűleg beköltözöm a lány szobájába, hogy a férfi ne legyen egyedül. Szüksége van a támaszra.

* * *

   - Szóval, hogyan is tervezed kideríteni, hogy van-e ott valami? - kérdezte meg Lucas Dustin-tól miközben már kora reggel a labor előtt fagyoskodtunk a decemberi hidegben.
- Hát így - fogott meg Dustin egy kisebb követ és az épület irányába dobta. Gondolom a terve az volt, hogy a tetejét dobja meg, de attól még elég messze volt a dobása. - Bakker - csüggedt le kicsit a kölyök. Mindenki hülyének tartotta az ötletét, de Én úgy gondoltam, hogy hát miért is ne? Megfogtam Én is egy követ, és azt tettem amit Dustin akart. Sikerült az épület magasságánál egy kicsit magasabbra dobnom, de a kő nem az épület tetején landolt, hanem szinte az orrom előtt, mivel vissza csapódott. És egy pillanatra láthatóvá is vált a teljes épület. Jól sejtettük, és ott volt egy látszólag is új, hatalmas plusz emelet.
- Megvagy Te rohadék - suttogtam magam elé, arra utalva, hogy Brenner már a markunkban van. Alig vártam, hogy Beck is meg tudja a jó hírt, de Ő még aludt. Mi hirtelen annyira megörültünk a történteknek, hogy percekig álltunk a labor területén. Velünk volt Tizi, Will, Lucas, Dustin, Nancy és Steve, és mindenki boldogan ölelgette egymást nem gondolva arra, hogy ezzel a mozdulattal nem csak Őket buktattuk le, de lehet, hogy magunkat is, mert megtudhatták, hogy tudunk a rejtekhelyükről.
- Na jó, most már nyomás innen, hátha fel figyeltek a dobásra - hadarta el totál beszarva Henderson. Mind azonnal eliszkoltunk. Szokás szerint a Byers házhoz vettük az irányt és egész úton boldogan vitáztunk azon, hogy vajon hogyan csinálhatták. Hamar oda értünk, és addigra a vita is eldőlt. A legreálisabbnak Tizenegy feltevése tűnt. Szerinte Brenner elfogta a nővérét is, Nyolc-at, akinek a fő képessége volt különféle dolgokat láttatni másokkal, és az Ő ereje tartotta fent azt a látszatot, hogy nincs ott semmi.
   - Aha, ez logikus... Ha véletlenül megtaláljuk odabent akkor Őt is kihozhatjuk - mondta Steve.
- Király - mosolyodott el Dustin. - Holnap hétvége, szóval mindenki itthon lesz, és bele vághatunk a tervbe. Kivéve ha nem sikerül addigra kitalálni a figyelem elterelést.
- Szerintem be kellene avatnunk Becca apját is - szólalt meg Lucas.
- Mégis miért? - kaptam fel vizet, mert nem akartam, hogy Ő is bele keveredjen.
- Haver... nagyobb darab mint Hopper, erős és elvileg nagyon okos is, nekünk meg pont egy ilyen ember hiányzik a figyelem eltereléshez. Ha elfogatja magát akkor biztosan felviszik, és használni fogják a liftet, Ti követhetitek a sötétben és meg lesz a jó gomb, Ő pedig ki fog tudni szabadulni valahogy - magyarázta el Lucas.
- Ez egy jó ötlet, neki biztosan menne, és Becca-ért meg is tenné - vágta rá Dustin.
- Oké, hogy az embereket látnánk körülötte, de nem sok esély van rá, hogy a gombok is látszanak majd - hívta fel erre az eshetőségre a figyelmet Nancy.
- Az lehet, de meg tudjátok nézni a magasságot, közvetlenül közéjük tudtok menni, így akár pontosan le is mérhetitek a talpuktól számítva, plusz biztos vagyok benne, hogy éppen, hogy be fognak férni hárman, egymás mellett az ajtón, így a szélső ember vállától számítva meg lesz a szélesség is. Sima ügy, csak kibaszott gyorsnak kell lennetek. - darálta le szinte egy szuszra Henderson.
- Végülis - vont vállat Steve.
- Sürgősen verjétek ki a fejetekből - emeltem fel a hangom. Közben észre sem vettem, hogy Beck felébredt, de közbe szólt a fejemben.
- "Édes, nyugodj meg, apa biztosan képes lenne rá, és hinni is fog nektek... Nem lesz baj, avassátok be."
- "Biztos vagy benne?" - kérdeztem aggódva.
- "Igen, egy Jones-ról van szó, mi mindent megoldunk." - szólt lágyan, mégis határozottan a lány hangja.
- Rendben - forgattam meg a szemeimet. - Beck azt mondta, hogy oké... Megyek ide hívom Alexandert.

/Becca szemszöge/

   A kölykök már megint egy zseniális tervet észleltek ki, és ha apukám is velünk harcol, egyszerűen verhetetlenek leszünk. Eddie-ék most be fogják Őt avatni, nekem pedig ismét kezdődik az unalmas kísérletezgetés. Martin hamarosan meg fog jelenni és elmondja, hogy mit talált ki mára. Korábban azt mondta, hogy már most jóval többre vagyok képes mint a gyerekek akiket fel nevelt, és egyre gyakrabban vesz tőlem vért. Kezdem azt hinni, hogy ezt a szuper gyerek képző hülyeségét is újra akarja majd indítani a véremmel, de ezt nem engedhetem. El jött az idő, mind nagyon erősek vagyunk már, végre pontosan tudom, hogy hol vagyok, és holnap ki is fogok szabadulni. Amint mind kijöttünk az épületből, el fogom pusztítani az egészet. Nem engedhetem, hogy ez tovább működjön, Dr. Brenner-nek pusztulnia kell.
- Jó reggelt Rebecca! - lépett be az emlegetett szamár.
- Jó reggelt Martin! - üdvözöltem Én is.
- Készen állsz? - kérdezte furcsán vigyorogva.
- Persze, mi a mai program? - álltam fel érdeklődést színlelve.
- Program? Nem, a mai sokkal több, mint egy egyszerű "program". Gyere velem, kérlek - mondta ki lassan, de annál lelkesebben a szavakat. Válaszként csak bólintottam egyet, majd követni kezdtem. Több elektronikusan záródó, vastag falú, fém ajtón is keresztül mentünk. Egyre jobban kezdtem félni. Mikor megálltunk egy műszerekkel teli szobában találtam magam. Láttam jó néhány sugárvédelmi ruhát előkészítve, és egy csörlőt ami erősen a földhöz volt rögzítve. Az utóbbi egy teljesen üres fallal szemben állt, és Dr. Brenner is azt a falat bámulta, igencsak büszkén, majd felém fordult.
- Itt az idő Rebecca. Tagadhatatlanul készen állsz a feladatod teljesítésére. Az alku rám eső részének egyik fele kész, az apád szabad, és társként kezeltelek. Te is teljesítetted az alku egyik felét, és jól együtt működtél velem, de ma... Ma teljesítened kell az egyesség ezen részét is, és este már otthon is lehetsz - hangoztak a férfi szájból a számomra iszonyatosan nyugtalanító szavak.
- Úgy é-érzem ez még ne-nem igazán f-fog menni - dadogtam. Tudtam, hogy húznom kell az időt. Valahogy el kell érjem, hogy ezt az egész kapunyitósdit át tegye holnap utánra, hogy holnap kiszabadíthassanak, és elkerülhessem ezt az egészet. A mondatom után óvatosan megfogta a fejemet, és egy tv felé irányította a tekintetem.
- És ettől - kezdett bele, miközben bekapcsolt a készülék és a szemem elé tárult a kép, ami a Byers ház nappaliját mutatta, benne a barátaim egy részével - úgy érzed jobb belátásra tudnál jutni?