A Szerelem Valódi Tüze #2 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟛𝟙

/Eddie szemszöge/

   Beck eddig egyszer használta csak az erejét, ez azt jelenti, hogy egyenlőre még nincsen baj. Eddig soha sem keltettem illúziót, szóval elég megterhelő így elsőre egy ilyen összetett és nehéz dolgot, ilyen hosszan fent tartani, de egészen jól megy. Alexander hála istennek jól van. Egy idő után már talpra is tudott állni. Így ha a többiek lejutnak a lifttel akkor már ezer százalék, hogy nem lesz semmi baj, mert képesek leszünk megvédeni magunkat akkor is ha borul minden.
- Fiam, ugye nem esik baja az Én kis Becca-mnak? - suttogott közelebb állva hozzám, kissé könnybe lábadt szemekkel rám meredve Alexander. - Azt hittem, hogy ott lehetek vele és megvédhetem. Tudom, hogy most ilyen szuper ereje van vagy micsoda, és azt is, hogy nagyon kemény lánynak neveltem, de most akkor is féltem - sóhajtozott halkan az aggódó apuka.
- Ne félj, amilyen dilis biztosan megoldja. Pont olyan mint Te, nincs olyan helyzet amiből ne segítené ki az esze és az ereje. Egy igazi Jones, nem kell Őt félteni - próbáltam megnyugtatni a férfit, de hiába gondoltam teljesen komolyan amit mondtam, akkor is féltettem Beck-et. Most pedig a fejemben megint elkezdett tombolni az éles, sípoló hang. Ah atyám, megint használja az erejét. Remélem nem került bajba.

/Becca szemszöge/

   - Rendben Dustin, most próbálj meg elkúszni jobbra, és keress egy szellőző nyílást a helyiségen belül, hogy be tudj nézni - suttogtam a fiúnak, akit éppen most emeltem fel az erőmmel a folyosó plafonján lévő szellőző nyíláshoz, közvetlenül azelőtt a terem előtt, ahol tudtam, hogy a pótkulcsokat tartják. A folyosó ezen része most teljesen üres volt. Jelöletlen ajtók voltak, így fogalmunk sincs, hogy mégis milyen kulcsot kellene keresnie amivel ki tudjuk engedni Murray-t, de gondoltuk majd ötletelünk miután Henderson látta a terepet és vissza jött. Reméltük, hogy bent lesznek arra utaló jelek, hogy melyik kulcs mit nyit. Kínzóan lassan teltek a percek amíg a pöszécske odabent volt. Hallottam néha-néha egy-két zörrnést, de ezeknél több életjelet nem nagyon tudott adni magáról. Idegesen meredtem magam elé, de aztán meghallottam valamit a fejem felett.
   - Durr bele bumm - suttogta lelkesen. - A kulcsok nyolc sorban vannak, és nyolc oldal van tele ajtókkal. Ha mindegyik sorból elhozom a negyediket, akkor csak nyolc kulcsot kell megpróbálni. Szerintem ez még simán vállalható.
- Király vagy kölyök - suttogtam vissza büszkén. - És el is éred őket?
- Nem igazán, ahhoz ki kellene másznom a szellőzőből, de félek, hogy van odabent valami biztonsági rendszer - sziszegte.
- Kockáztatunk - jelentettem ki. - Dobj le valamit. Ha nem lőnek rá rejtett fegyverek vagy ilyesmi csak beriaszt valami, akkor ugroj le Te is. Innentől már úgyis gyorsan lerendezünk mindent, és ha be is nyit valaki hozzád úgysem fog meglátni. Csak szedd össze a kulcsokat és mássz vissza. Abban már tudok segíteni, de a kulcsokat nem láttam még, így sajnos nem tudok koncentrálni rájuk - hadartam el suttogva, majd megláttam, hogy közeledik egy őr. Kali és Én azonnal a falhoz húzódtunk. Dustin pedig nem mozdult meg amíg nem jeleztem neki, hogy elmúlt a veszély, nehogy meghallják. Miután jeleztem megfordult és elkezdett vissza mászni. Hamarosan hallottam is ahogy ledob valamit. Nagy meglepetésemre semmi hangos nem történt utána. Hallottam a fiú halk landolását. Pillanatokon belül pedig hallottam ahogy hangosan próbálja suttogni a nevemet. Elkezdtem összpontosítani a fiúra és felemeltem a szellőzőhöz. Azonban az előérzete ha jól sejtem helyes volt, mert hirtelen rengeteg őr kezdett el közeledni felénk. Ahogy oda értek szinte azonnal berontottak a szoba ajtaján. Szerencsére Henderson addigra már a szellőző fedelét is vissza illesztette. Ismét meghúztuk magunkat a falakhoz lapulva, Dustin pedig oda fent amíg az őrök el nem vonultak és le nem tudtuk hozni onnan észrevétlenül a fiút.
Ugyanakkor most totálisan bezsongott mindenki. A folyosó szinte minden szegletére került egy-egy nagydarab, öltönyös pasas. Bassza meg. Ismét átjárt az idegesség, hirtelen nem tudtam mihez nyúljak. Ekkor ismét úgy döntöttem: Kockáztatunk.
   - Dustin, dobáld át a lyukakon a kulcsokat - suttogtam amilyen halkan csak tudtam. Beálltam a szellőző nyilás alá, és ismét illúziót használva elhitettem az ott lévő őrökkel, hogy nincs ott semmi, és a kölyök sorra ledobálta a kulcsokat. Nagyon féltem, hogy leejetek akár csak egyet is, de sikeresen el tudtam kapni mind a nyolcat. Intettem Henderson-nak, hogy maradjon ott, majd elkezdtem suttogni Kali-nak.
- Gyere, ahová a sár nyomok vezetnek.
- Oké - hangzott a nagyon halk válasz és elindultunk. Elügyeskedve magunkat a mégtöbb össze-vissza járkáló smasszer közt oda keveregtünk Murray ajtajához. Nem gondolva arra, hogy oda bent valószínűleg tele van ellenséges emberekkel, elkezdtem próbálgatni a kulcsokat. A nyolc kulcsból hármat meg sem próbáltam, mert látszott, hogy semmi köze nincs ehhez a zárhoz. Az első próbálkozásom sikertelen volt, bele sem ment a zárba. A következő azonban azt hittem, hogy sikerülni fog, mert bele ment, de nem tudtam elforgatni. Nagyon megijedtem, mert kihúzni sem tudtam, de Kali oda állt segíteni és neki valahogy sikerült. A harmadik próbálkosom lett a nyerő. Bele csúszott a kulcs, elfordítottam és résnyire kinyitottam az ajtót. Hirtelen nem láttam semmi féle veszély forrást, de kiabálást kezdtem el hallani.
- Mondja el, hogy ki küldte! - zengett egy férfi hang. Ezt követően pedig szabadon futó elektromosáram zaját kezdtem el hallani egy fájdalommal telt üvöltés kíséretében. Jézusom ez biztosan Murray lesz. Ne, ne, ne!
- Ez meg mi? Miért van nyitva az ajtó? - hallottam meg egy másik férfi hangot.
- Nem tudom, menj, csukd be - utasította a hang amit először hallottam, csak normál hangerőn. - Utoljára szólítom fel! Mondja el, hogy kinek dolgozik! - kezdett ismét üvölteni. Na jó, ha azt mondtam, hogy kockáztatunk, akkor... KOCKÁZTATUNK.
Össze szedve minden erőmet berontottam az ajtón és a falnak löktem a megkötözött férfin kívül mindenkit a teremben. Oda siettem a csalinak használt emberkéhez és elkezdtem kioldozni.
- Murray Bauman? - kérdeztem meg lelkesen.
- Te biztosan Becca vagy - vágta rá megkönnyebbülten.
- Igen, köszönöm, hogy megmentett - sóhajtottam, miközben realizáltam, hogy nem tudom kiszabadítani pusztán a kezeimmel, mert olyan erős volt rajta a csomó. Ismét használnom kellett az erőmet, de nagyon lelkiismeret furdalásom volt amiért hirtelen ilyen sokszor fájdalmat okoztam Eddie-nek.
- Ugyan, hívott a kötelesség - felelte kissé mókásan. Tényleg nagyon szimpatikus alak. - Köszönöm kisasszony - reagált a szabadulására is.
- Kali, tedd Őt is láthatatlanná, kérlek - mondtam ki hangosan. Közben láttam ahogy feltápászkodtak a földről a korábban falnak lökött emberek, így újabb csapást mértem rájuk. Nyolc megtette amit kértem, így nem láttam tovább Murray-t se.
- Én vissza megyek Dustin-ért, Ti várjatok meg minket a liftnél, ne menjetek sehová és kerüljetek el mindenkit, mindjárt ott leszünk mi is, rendben? - hadartam el. - Futás! - kiáltottam rájuk, és hallottam a lépteiket ahogy futni kezdenek.
   Szélsebesen rohantam vissza Dustin-hoz, és mivel már úgyis lebuktam, nem foglalkoztam azzal, hogy meglátnak a folyosón lévő őrök. Az erőmmel már futás közben egy határozott mozdul lerántottam a szellőzőnyílás fedelét, és oda érve alá, az erőmmel segítettem a kölyöknek lejutni. Az összes őr megindult felénk.
- Rohanj a lifthez! - mondtam a fiúnak miközben Én megálltam.
- Veled mi lesz? - nézett vissza aggódva.
- Mindjárt ott leszek Én is, csak menj - mondtam el sietősen, majd elkezdtem erőt gyűjteni. Arra gondoltam, hogy percek kérdése és életem szerelmének karjai közt lehetek, ha ezt megcsinálom. Nagyon gyorsan felidéztem az új, kedvenc emlékeimet, amiket a hellyel lefeléből szabadulás után éltem át. Nem csak a szerelem, de a szeretet is át járt amit a barátaimtól és a családomtól kaptam. Páran már majdnem oda értek ahol éppen álltam. Egy nagy levegő vétele után üvöltve engedtem ki magamból az össze gyűjtött erőt, és a labor minden emberére egy hatalmas lökést mértem. Körülöttünk mindenki elesett.
   Henderson után rohantam ahogy csak tudtam. Nyertem egy kis időt, de most lehet, hogy nagyon nagy bajba kevertem magunkat. A szívem majdnem kiszakadt a mellkasomból az adrenalintól. Hamarosan oda is értem, és megnyugodtam, mert Dustin épségben ott volt.
- Kali, Murray itt vagytok? - kérdeztem, mert továbbra sem láttam Őket.
- Persze - mondta Kali.
- Akkor nyomás - mondtam, már a számban érezve a szabadság ízét. Az emberek többsége már feltápászkodott és megindult felénk. De szerencsére a lift időben kinyílt, mi berohantunk és a kódot is helyesen ütöttem be, így gondnélkül elindult lefelé.
   Leérve megkönnyebülve láttam, hogy az apukám rendben van. Azután pedig Eddie Munson megkönnyebbült tekintetével találkoztak a szemeim. Mindkettőn pupillája egyszerre tágult ki a gyönyörű, várva-várt pillanattól. Ennek ellenére ez nem az pillanat volt amikor karjaiba vethettem volna magam, mert a felfordulás miatt amit okoztam sietnünk kellett.
- ROHANJATOK! GYORSAN A KOCSIHOZ! - kiabáltam, és a két lent álló férfi azonnal futni kezdett. Eds egy ideig még fent tartotta a képet, de amint úgy gondolta, hogy a lövészek már nem jelentenek veszélyt elengedte. Ekkor Kali is leengedte az Őt és Murray-t láthatatlanná tévő illúziót, és mind mosolyogva futottunk a járgányhoz. Eddie azonnal bepattant a sofőr ülésre, mellé pedig az apám ült. Dustin elsőként ült be a hátsó ülésre, Murray és Kali pedig kérdőn rám pillantva haboztak, mert nem tudták, hogy hogyan férhetnénk be a maradék két ülésre hárman.
- Üljetek csak be - daráltam le szélsebesen ezt a pár szót, majd felnyitottam a csomagtartót és behuppantam. Magamra húztam tetejét, majd miután hallottam, hogy az eddig nyitva maradt ajtót is becsukják, kiabálni kezdtem. - Gyerünk édesem, taposs a gázba!