Kiyomi és Wakasa is legszívesebben megszabadulna a múltjától amiben a másik szerepel, de ezzel egy időben ez a legkedvesebb emlékük amit valaha szereztek az életük során.
Utálják egymást, mégis vágynak a másikra. Látni sem akarják egymást, de legszívesebben csak a másikat figyelnék egész nap. A teljes ellentétét teszik mint amit igazából akarnak. Mintha két gyermek vitája lenne akik titokban szerelmesek egymásba, pedig ők már felnőtt emberek.
Amellett, hogy képtelenek szót érteni egymással, arra sem képesek, hogy a múltra emlékezzenek, de még csak nem is próbálkoznak. A könnyebb útat választották, miszerint egymást hibáztatják, pedig mindketten követtek el hibát, csak nem ugyan abban az arányban.
Kiyomi a nagyobb hibás, mert ő annak idején és most sem gondol bele, hogy ugyan Wakasának milyen nehéz is lehetet. Igaz, hogy Kiyomi karrierjéről volt szó, de pont ezért nem akart Wakasa beleszólni, hisz ha rajta múlt volna akkor Kiyomi Japánba marad és a jelenlegi karrierje nem létezne. De Kiyomi csak a maga oldalát nézte meg és onnan úgy tűnt, hogy Wakasát kicsit sem érdekli mi van az akkori menyasszonyával, pedig igazából csak nem akarta hátráltatni Kiyomit az életében.
Viszont Wakasa sosem szólalt meg a saját érdekében és emiatt persze, hogy Kiyomi úgy gondolja, hogy a múltbeli vőlegényét nem érdekelte mi is lesz vele. És ennyi év után sem hajlandóak megbeszélni a dolgokat, inkább szenvednek a szerelem miatt.
A múlt hibáit a legnehezebben kijavítani, mert néhány dolog javíthatatlan és a jövőben ugyan olyan elcseszett lesz történjen bármi is.
─── · 。ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───
"Amúgy képzeljétek itt maradok a következő 6 hónapban." jelentette be Kiyomi a barátainak.
"Mi? Hogy-hogy?" kérdezte Takeomi teljesen meglepetten, hisz Kiyomi határozottnak tűnt mikor azt mondta, hogy nem marad több napot itt.
"Hiányzik az itthoni légkör, szóval inkább maradok egy kicsit. Egyébként is tudok innen dolgozni." mondta boldogan Kiyomi.
"Akkor már végre haza is költözhetnél." dobta fel az ötletet Benkei.
"Azt azért nem. Még nem akarom feladni az amerikai életemet és hosszútávon egyébként sem látnak itt szívesen." nézett Wakasára Kiyomi.
"Pedig Kagami-chan és Shinichiro nagyon boldog lenne miatta." felelte Takeomi.
"Majd talán pár év múlva." mondta Kiyomi, aki amúgy szívesen haza költezne ha egy valaki arra kérné, de mivel erre semmi esély sincs, így még marad amerikában egy kicsit.
Wakasa a hír hallatán hirtelen azt sem tudta hogyan kellene neki reagálnia, hisz minden nap láthatja szerelmét ami pozitív, de minden nap láthatja a szerelmét, ami pedig negatív. Még ő maga sem tudja eldönteni, hogy most boldog vagy boldogtalan legyen emiatt. Pedig mélyen legbelül ennél jobb hírt nem is hallgatott volna.
─── · 。ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───
"Te hülye vagy." mondta Kagami Kiyominak, mikor a lány elmesélte, hogy miért is marad Japánba egy ideig.
"Most miért? Szerintem zseniális ötlet." mondta büszkén Kiyomi.
"Van ennél egyszerűbb megoldás is arra, hogy Waka ne lépjen túl rajtad." mondta Kagami mire Kiyomi izgatott lett. "Mesélj el neki mindent az elmúlt évekről és vallj neki szerelmet ismételten."
"Azt hittem már valami jobbat mondasz, de nem. Hányszor mondjam még el Kagami? Tehetek bármit is, de Waka nem szeret és nem fog megesni rajtam a szíve. Kényszerből pedig pláne nem lesz velem." mondta lemondóan Kiyomi.
"De azért azt akarod, hogy ne felejtsen el és ne lépjen túl rajtad? Kiyomi te nem láttod, hogy ő is szenved és nem csak te?" kérdezte Kagami kicsit felháborodva, mert Kiyomi megint csak a saját érzéseit veszi figyelembe.
"Ha szenved akkor miért nem keresett soha az elmúlt években?" kérdezte Kiyomi fájdalmasan.
"Talán, mert tudta milyen vagy és hogy meg sem fogod hallgatni vagy vitát generálsz. Kiyomi te olyan vak és makacs vagy." adta fel Kagami és inkább a lányra hagyta a dolgokat.
"Milyen a nászút?" terelte a témát Kiyomi, mire Kagami boldogan kezdett el mesélni róla.
Kiyomi már régen is ugyan ilyen volt. Azt se veszi észre ami a szeme előtt van, csak akkor ha kap rá valami megerősítést. Ezért sem veszi annyira észre, hogy amúgy mekkorát is tévedett a múltban és, hogy azt talán neki kéne kijavítania, nem pedig másra hárítani az egészet.
─── · 。ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───
"Omi-chan már haza is költözött a szüleihez." mondta Takeomi utalva arra, hogy mennyire közel lesznek minden nap egymáshoz, mert egy utcában laknak.
"Napok óta csak az ő nevét hallom. Nem beszélhetnénk másról?" kérdezte Wakasa ingerülten.
"Nem. Omi-chan egy igazán jó téma." mondta Takeomi tovább idegesítve Wakasát.
"Inkább maradt volna ott ahol volt." felelte Wakasa, de igazából nem gondolta így. Teljesen.
"Amúgy ugye emlékszel, hogy te és Omi-chan régebben legjobb barátok voltatok?" kérdezte Takeomi.
"Nem." vágta rá egyből Wakasa, mert igazából az a barátság sosem volt barátság, hisz Wakasa már a kezdetektől fogva szereti Kiyomit.
"Akkor csak arra a barátságotokra mikor úgy csináltatok mintha legjobb barátok lennétek, de igazából szerelmesek voltatok egymásba." helyesbített Takeomi.
"Mi van vele?" kérdezte Wakasa, mert nem értette mire akar ezzel utalni Takeomi.
"Miért nem tudtok ismét barátok lenni? Hogy legalább ne veszekedjetek ennyit." felelte Takeomi.
"Mert ha barátok leszünk megint akkor a történelem megismétli önmagát." mondta Wakasa.
"Felnőttek vagytok, csak nem történne meg." mondta Takeomi, de igazából remélte, hogy megint ez történik a veszekedés nélkül és boldogok lennének ismét együtt.
"Fejezzük be ezt a beszélgetést inkább." zárta le Wakasa és nem kívánt többet Kiyomiról beszélgetni.
Makacsabbak már nem is lehetnének. Egyik se akarja a másikat látni, beszélni pedig pláne nem. Pedig a kommunikáció lenne a megoldás minden próblémájukra, de ők inkább csendben szenvednek a szerelemtől. De úgy is megértik mennyire szeretik egymást mikor már teljesen elveszítik az esélyüket a másik felé.
