ɪ ɴ ᴛ ʀ ɪ ɢ ᴜ ᴇ

◇34◇

S U T T O N

Mindig azt mondják,hogy a szerelem átalakul.Az illetőt már csak szeretni fogod.A szerelem tűze láng lesz.Sosem akarom ezt a lángot átélni.Én a tűz vagyok.Prestont szeretni pedig egy egész országot elporlasztana.Annyira....annyira az élete részese akarok lenni,hogy megfeledkeztem mindenről.Nem érdekel semmi.Féltékeny vagyok mindenre.A levegőre a vízre...mindenre ami annyira elengedhetetlen a szervezetünk számára,hogy nem lehet nélküle élnünk.Én is ezt akarom.Azt akarom,hogy Preston ne tudjon élni nélkülem.Azt akarom,hogy a testünk egy legyen.Azt,hogy a levegője legyek.Egy olyan nélkülözhetetlen dolog amit nem lehet eldobni.De én csak egy senki vagyok.Egy darab papír ha tetszik.Nem leszek levegő.Egy kő vagyok.Egy szikla az Angol partokon,vagy valami egészen más.Egy toll ami egyszer kifogy.Én sosem leszek a levegő.Sosem leszek a víz vagy a földünk.Én mindig is csak egy jelentéktelen tárgy leszek aki nem kap levegőt,mert a levegő olyan távolra került,hogy az már testi fájdalom.
-Elhiszitek,hogy holnap van a diploma osztás?-nevetett fel Lex és beleivott a pezsgőbe.Az egész csapat összegyűlt,hogy előre igyunk.Illetve,hogy engem elbúcsúztassanak.Igen.Holnap indulok Angliába.Holnap este az a Sutton aki New yorkban élt és egy szenátort szeretett meghal.
-Nem.-ráztam a fejem.Elhiszed,hogy két hete Prestonnal minden beszélgetesünk megszűnt?Elhiszed,hogy attól fogva nem szólt hozzám és rám sem pillantott?Lezárta.Én sosem fogom.
-Na és izgulsz?-kérdezte Harvey.
-Nagyon.Ez egy új lap.
-Szükséged volt erre.-ölelt át Troye.
-Jobb lesz.-bólogattam mosolyogva.-De titeket sosem feledlek el.-szipogtam aztán felnevettem ahogy ők is.Elérzékenyültem.
-Mi sem téged.Kis pinkie.
-A régi Sutton már a múlté.Én csak...szeretnék mégjobb lenni.
-Az leszel és az is vagy.-öleltek át Lexék.
Egy nagyszerű estét zártam velük.Nyolckor még az irodába siettem,hogy elpakoljam a cuccaimat.Mindent beletettem a dobozba.
-Örülök,hogy megismertem Miss.Bell.-mosolygott rám Preston titkára.
-Én is.-mosolyogtam rá kedvesen.-Aztán vigyázzon az oroszlán sosem alszik.
-Az oroszlán Washingtonban van szóval távolról vigyázok.
-Oh igen....Mr.Blare Washingtonban van.-bólogattam.
-Mr.Blare itt van.-a hangja a gyomromig ment.Megfordultam és néztem ahogy neki dől a falnak.
-Sutton.-biccentett a pasi.Gyorsan eliszkolt.
-Már pakolsz?-súgta.
-Igen Mr.Blare.-tettem a dobozra a tetejét.Egy kicsit közelebb jött.Mint most is nagyszerűen nézett ki.A parfüme azonnal megcsapta az orrom.Isteni...Preston a kedvenc sushim.De régen ettem sushit.
-Akkor holnap este mész?Austin mondta.
-Igen.Holnap este utazom.
-Ez a végleges döntésed?-súgta.
-Ez.Igen.
-Egyedül fogsz lenni Londonban?-lépett az asztalomhoz és féloldalasan elhelyezkedett rajta.
-Nem.A szüleim is velem tartanak.De nem sokáig akarok velük lakni.-rántottam vállat.
-Még gyerek vagy.Lakhatsz velük.-motyogta.Az arcára néztem.Megviselt volt.Csak bólintottam és küzdöttem,hogy ne sírjak.
-Igen.Persze.
-Sutton...-de régen hallottam ezt a szádból.Ránéztem.
-Igen Mr.Blare?-felállt majd besietett az irodájába.Nem értettem.Egy mappával a kezében jött ki.
-Ez a tiéd.-nyújtotta át.Elvettem a kezéből és megnéztem a tartalmát.Ajánló levél és egy dícséret a szorgalmamért és az elkötelezett munkámért.Referencia Preston Blare az USA elnöke.-Köszönöm a munkádat.Nagyszerű gyakornok voltál.Lenyügözően okos és...szép.-nézett oldalra majd vissza rám.-Ez egy kis löket a karrieredben.Kapkodni fognak érted.De nem emiatt,hanem amiatt mert rátermett vagy.Te szereted ezt csinálni.Nagyszerű politikai karriert vihetnél végbe.
-Nagyon szépen köszönöm.-súgtam és beszívtam az alsó ajkamat,hogy ne hallja a hangomban a remegést.Oldalra néztem és megtöröltem a szemem.Idegenek lettünk.Már nem érint és nem néz.Csupán két idegen akinek az eddigi szeretlek szó már a múlté.Méginkább összetörtem.Újra az arcára néztem és megtöröltem a szemem.-Kérem bocsájtson meg azért ami történt.Csak felejtsük el.-bólintott.
-Megbocsájtok Miss.Bell.-bólogatni kezdtem.
-Rendben.Köszönöm,hogy itt maradhattam gyakornokoskodni és köszönöm,hogy annyi mindent megtanított.-bólintott.-Most megyek.Még van egy kis dolgom.
-Rendben van.-indult meg az irodájába.
-Viszlát Mr.Blare.
-Viszlát Sutton.-nézett rám.Gyorsan elhagytam a helyszínt.A kollégiumi szobámban legalább este tízig sírtam Lexnek.Már levegőt alig kaptam.
Persze ő segített.Holnap lesz a diploma osztóm.Nem nézhetek ki pocsékul Preston miatt.De pocsékul éreztem magam.Ott hagytam egy számomra fontos füzetet is.Holnap még a reptér előtt útba ejtem azt is.A másnap túl gyorsan eljött.A hajamat és a sminkemet is megcsináltam.Igazán tetszett amit láttam.Egyet kivéve.Ez a személy már Preston nélkül van.Ne gondolj annyit rá.
Megpróbálok.Sóhajtottam és felvettem a ruhámat.Diplomata kék.Preston kedvenc színe.Vörös rúzst kentem fel és belebújtam a magassarkúmba.Kész.Az egyetemig Lexel gyalogoltam.
-Bánt,hogy nincs itt a családod?-kérdezte Lex.Csak bólintottam.
-Igen.Én leszek az egyetlen akinek nincsen itt senkije.-rántottam vállat.Átkarolt és magához szorított.
-Ne bánkodj.-bólintottam.Felvettük a talárunkat és az udvarra vonultunk.Volt még egy kis idő.Folyamatosan körbe néztem.Őt vártam.Reménykedtem benne,hogy eljön.Mindenki a családjával volt én pedig egyedül.
-Sutt.-bökött oldalba Lex nagy vigyorral az arcán.
-Hm?-néztem rá.Oldalra biccentett.Mikor megláttam Preston anyukáját aztán pedig néhány rokonát a szívem elolvadt.Az édesanyja azonnal ide sietett és magához ölelt.
-De gyönyörű vagy édesem!-tolt el és a szemembe nézett.
-Hogy hogy itt vagytok?-szipogtam.Megtörölte a szemem.
-Azt gondoltad,hogy magadra hagyunk ezen a fontos eseményen?
-Én csak....egyszer találkoztunk és...
-Semmi és ifjú hölgy.Ez egy nagyon fontos nap!-mosolygott.
-Köszönöm!-néztem mögé.
-Tudom,hogy őt várod.Nem tudom,hogy itt lesz.-csak bólintottam.Preston családja elfoglalta a helyét mikor erre felszolították a vendégeket.Lexel egymás mellett ültünk és hallgattuk a felkomferálást azután pedig vártuk a sorunkat.A sokadik voltam aki kiment.Ahogy megkaptam a diplomámat és Lex mellé álltam a színpadon a tömegben ismét őt kerestem.Nem volt a családja mellett.Biztosra vettem,hogy nincs itt.Addig amíg meg nem pillantottam pár emberrel a fa árnyékában állni.Tényleg eljött.Preston Blare az én legnagyobb szerelmem...a férfi akit elvesztettem félretette a büszkeségét és eljött,hogy megtartsa az ígéretét.A szemünk egybe olvadt.Nem akartam máshova nézni.Csak őt néztem a diplomata kék színben és végig arra gondoltam,hogy bármi is történt semmit sem csinálnék másképpen.Ha máshogy csinálnék valamit akkor sosem találkoztam volna vele.Arra pedig még csak gondolni sem akarok.
A lényeg az,hogy örökké szeretni foglak Preston Blare.

Szép estét mindenkinek!
Remélem ez a rész is tetszett nektek,ha igen mindenképpen jelezd.🥰🥰🥰