ɪ ɴ ᴛ ʀ ɪ ɢ ᴜ ᴇ

◇35◇

P R E S T O N

Ahogy elhagyta az irodámat a szívem egy darabja kiszakadt.Sutton elmegy.Sutton örökre elmegy.Te üldözted el.Mire vártál?Arra,hogy még vár.Arra,hogy mindennap láthatom.Arra,hogy mindennap érezhetem az isteni illatát.Fájdalomnak hívják az érzést amit a másik hagy bennünk mikor elmegy.Ez nem fájdalom.Ez maga a pokol.Ez minden fájdalmat felülír.Sokáig fent voltam az éjjel.Vajon ki megy a diploma osztójára?Egyedül lesz?Nem lehet egyedül.Ez élete egyik meghatározó napja.Tudom,hogy szüksége van rám.Szüksége van egy családra.
Sutton egyik barátját hívtam már kora reggel.
-Szia Preston vagyok megtudnád mondani,hogy ki megy Sutton diploma osztójára?
-Á!Mr.Blare...senki.Nem jön senki Suttonhoz.
-Értem.
-Maga tán ide téved?Mert szerintem Sutton nagyon örülne magának.
-Igen de ezt ne áruld el neki.
-Rendben.Diplomata kék ruhája van.
-Akkor jó készülődést.
-Magának is.-tette le.Elmosolyodtam és azonnal hívtam az anyámat.
-Szia akkor eljöttök?
-Szia édesem persze,hogy megyünk.Nem lesz senki ott?
-Nem.Nem akarom,hogy egyedül legyen.Az fájna neki.Tudom,hogy mennyire bántja,hogy nem lehet ott a családja.Nagyon köszönöm,hogy ott lesztek.Ezt értékelni fogja.
-Ez a legkevesebb.Leraklak készülünk.Szereti a virágot?-érdeklődött.
-Ma este elutazik anya.Sajnos a virágot nem hiszem,hogy felengedik a gépre de nagyon aranyos vagy.
-Hova utazik?
-Angliába.
-Akkor állítsd meg!Szereted ezt a lányt.Nem akarom azt hallgatni évek múltán,hogy mennyire megbántad ezt.
-Anyu ez bonyolult.
-Nem az Preston Blare.Te vagy bonyolult.Na leraklak.Készülődöm.-anyám valóban bontotta a vonalat.Gyorsan készülni kezdtem és azon tanakodtam,hogy mit is adjak búcsú ajándékba Suttonnak.Mert venni akarok neki valamit.Valami olyat ami örökké megmarad.Valami olyat amiről te jutsz eszébe?Örült vagy.Ne akard,hogy keseregjen miattad.Én akkor is akarok neki adni valamit.A tollat amit kaptam tőle a kezembe forgattam és tovább gondolkodtam.Elmosolyodtam mikor eszembe jutott a mi túl személyes kis viccünk.Az egyik ismerősömhöz siettem aki nagyon gyorsan elkészült egy tollal.Szüksége lesz rá.Szeret írni és ez egy hasznos dolog.Ezen kívűl vicces is.Nagy dolgokra vagy hivatott kicsi politikus.Nem akarom elengedni.Nem akarom,hogy elmenjen.Nem akarom!De valahol még is azt érzem,hogy el kell engednem.El kell engednünk egymást.Nem tudom miért.Még van bennem szálka és nem akarom,hogy Suttonnak essen ebből nagyobb baja.Nem érdemel rosszat ez a lány.
Austint is felvettem miután mindent elintéztem.
-Ma este elmegy.-súgta.
-Tudom.-bólintottam.
-Öleld meg szorosan.-veregette meg a vállamat.-Ez lesz az utolsó ölelés.-ránéztem és bólintottam.
-Boldog lesz?
-Egyszer boldog lesz Preston.Hidd el.Na és te?
-Az lényegtelen.Ez engem nem érdekel.-bólintott.
-Nem kedveltem Suttont.De megváltozott a véleményem.-motyogta.
-Én az első perctől kezdve odáig voltam érte.Ő egy igazi kincs.Egy ritkaság.
-Te pedig hagyod elmenni.
-Hagynom kell elmenni.
-Ha így gondolod akkor hagyd.
-Azt teszem.-súgtam.Néztem ahogy megérkezünk.Austinnal egy fa árnyékába álltunk.Persze testőrök követik a nyomom mindenhova.Így ez a másik ok,hogy jobb itt meghúzódni.Mikor kimomdták a nevét a szívem hevesen kezdett dobogni.Életem szerelme felment a színapdra és elvette amiért igazán megdolgozott.Büszkén figyeltem ahogy beáll a barátnője mellé.Kiszúrt engem.A szemünk találkozott és többé el sem szakadt.Meghallgattuk még az igazgató beszédét aztán néztük ahogy feldobják a sapkákat.
-Boldognak tűnik.-mondta Austin.
-Mert nagyon boldog.Boldog és gyönyörű.-bólogattam.Az őszinteség az,hogy azt vártam a legjobban,hogy lejöjjön és ide szaladjon hozzám.Azt akartam,hogy megcsókoljon és azt mondja,hogy nem érdekel semmi csak legyünk együtt.Mit mondtál volna?Nem?Ne rontsd el a pillanatom.
Sutton lassú mozdulatokkal jött felém az én családommal.Persze anyukám az ide sietett és adott egy csomó puszit.Sutton pedig nem messze megállt.
-Gratulálok Sutton.-néztem őt.
-Köszönöm.-mosolyodott el.
-Én is gratulálok Miss.Bell.Hiányozni fog.-mosolygott rá Austin.
-Köszönöm Austin.Nekem is hiányozni fog.-újra rám nézett.
-Mindenkinek köszönöm,hogy itt volt.
-Szeretném,ha írnál,hogy ha landoltál.-nézte az anyukám.
-Írni fogok.Nekem most el kell rohannom a bőröndömért.
-Sutton az egyik autó a rendelkezésedre áll.Elvisz a reptérre is.-bólogatni kezdett.
-Rendben Mr.Blare.Köszönöm.Még az irodába be kell mennem,mert ott felejtettem a füzetem.
-Oh akkor.Találkozzunk az irodában.Ketten.-súgtam.Bólogatni kezdett.Az egyik autó elvitte a kollégiumba.Én az anyámmal ültem az autóban.
-Ne engedd el.-súgta mikor az iroda előtt megállt az autó.-Ne engedd el,mert nagyon boldogtalan leszel fiam.-ránéztem.
-Akkor örökké az leszek.-adtam puszit az arcára majd kiszálltam.
Felsiettem és minden porcikámmal őt vártam.Mikor belépett már a kezében volt a füzet.
-Ez az.-mutatta.
-Sutton...-súgtam és sietősen elé álltam.-Én...ezt neked...vettem.-vettem ki a dobozkát.-Ezt csak a gépen nézd meg.Rendben?
-Okés.-bólogatott.
-Nagyszerű voltál ma is.Büszke vagyok rád.Nagyon büszke.-mosolyogtam.Bekönnyezett és bólogatott.-Ne sírj.Soha többé.-töröltem meg a szemeit.Már az én szemembe is könnyek gyűltek.-A szemem előtt lettél nő te kis buta.-simítottam végig az arcán.
-Annyira sajnálom...-sírt fel.
-Mit sajnálsz Sutt?
-Hogy így alakult.
-Minden jól alakul.Semmi baj.Jó?Nagyszerű leszel Angliában.Imádni fognak.
-Preston soha ne felejts el!
-Soha sem foglak.-öleltem szorosan magamhoz.Olyan szorosan öleltük egymást ahogyan csak bírtuk.-Mindig legyél önmagad.Érted?
-Megígérem.-tolt el annyira,hogy a szemembe nézzen.
-Utolsó kívánság?-súgtam és a száját bámultam.
-Csókolj meg.-súgta.Nem haboztam.Az ajkaira tapadtam és engedélyt kértem,hogy elmélyítsem ezt.Persze ő már az egész nyelvemet bekapta és úgy csókolt,mintha holnap nem kelne fel a nap.Ez az utolsó csókunk.Az a csók amire akkor is emlékezni fogok,ha majd haldoklok.Akkor is,ha Sutton már egy gyönyörű feleség lesz és akkor is mikor majd ő mesél rólam a gyerekeinek.Az első szerelem.Én leszek az örök első szerelem.Ő lesz az örök első igaz szerelem.Ő lesz a nap nyugta és a felkelő nap.Ő lesz a szellő és a tenger is.A víz és a levegő.Minden ő lesz.Az ereimben a vér és az utolsó levegőm a halálos ágyamon.Mert egyben biztos voltam.Sutton Bell egy igazi kincs.Egy kincs amit nem akartam elveszíteni.Én mégis elengedtem őt és ez olyan űrt hagyott a mellkasomban,hogy elkezdtem haldokolni.Mert minden ami velünk történt az igaz volt.Igaz és fájdalmasan őszinte.Örökké szeretni foglak Sutton Bell.

Szép estét mindenkinek!
💓💘💓💘💓