Good Boy Gone Bad •Sookai•. ✔️

~25~

Kai szsz.:

Akkor este nem tudtam másra gondolni, mint hogy el kell innen tűnnöm. Méghozzá azonnal. Még utoljára sírva vissza néztem Soobinra, majd háramra kapva a táskám, mentem ki a szobámból. Rohantam egyenesen a bejárati ajtóig, amikor hirtelen vissza fordultam. Anyukámnak nem szóltam hogy elmegyek, ezért írtam neki egy gyors üzenetet egy kis cetlire, majd azt mágnessel felraktam a hűtőre úgy, hogy jól látható legyen.

Halkan kisurrantam az utcára, és rohantam egyenes arra, amerre a lábam vitt. Igazából csak el akartam tűnni, és többet nem látni Soobint. Könnyeim eleredtek, mivel eléggé fájt a lábam, de ami mindennél jobban fájt, azok Soobin szavai. Még nem éreztem a súlyát annak amit mondott, mivel sokkos állapotban voltam, de így is eljutottak hozzám a szavai. Hirtelen lassítottam, mivel egy teljesen sötét utcában találtam magam. Az előtt nem tudtam hogy az utcán nem működik a világítás.
Imádkozva szaladtam egyenesen, hogy elérjem az egyetlen menedéket, Sunooék házát. Amikor beszéltem vele, határozottan mondta, hogy nem lesznek otthon a szülei ezen a héten, ezért úgy gondoltam, csak hozzá tudok menni. Átjutva a sötét utcán értem a főúthoz, amin gyorslépésben átmentem. Elhagytam az utcában lévő fagyizót, és mentem tovább egyenesen. Megálltam a kertes háznál, -amit még mindig nem értek mit keres a főút mellett- és becsengettem. Megint csak imádkozni kezdtem, -bár tudni illik nem vagyok hívő- és vártam ki nyit ajtót. Szerencsémre Sunoo volt az a szent ember, aki kivánszorgott hozzám az északa közepén. Próbáltam valami mosoly szerűséget varázsolni az arcomra, de nem nagyon jött össze, ezért megint csak egy sós könny gördült végig arcomon. Seonwoo aggódva nézett engem majd beengedett. Nem tudtam megszólalni, ezért a hátamat simogatva kísért fel az emeletre.

- Sunoo! Melyik degenerelált volt az amelyik ráfeküdt a csengőre? - hallottam meg számomra egy nagyon ismerős hangot, ami egy pici mosolyt csalt az arcomra.

- Én volnék az a degenerált. - léptem Sunoo hálószobájának ajzajához, én onnan integettem az én pici Riki babámnak.

- Kai! - ugrott fel hirtelen az ágyról, és oda szaladt hozzám. - Noona - piszkált kicsit, ami miatt megmarkoltam állig érő szőke tincseit, és egy kicsit megcibáltam. - Naa! - kapott oda a feje azon részéhez, ahol meghútam a haját.

- Most pont én mondhatnám azt hogy na... - szomorodtam el - Most vert át életem szerelme. - töröltem le az idő közben útra eredő könnycseppeimet.

- O - döbbent le Riki és Sunoo egyszerre. - Szóval ezért jöttél ide? - kérdezte Sunoo, amire bólintottam.

- Soobin becsapott... Csúnyán becsapott.... Még hogy nem fog bántani. - sírtam el újra magam.

***

Reggel nehezen keltem fel. Mindenem is fájt, de ami a legjobban, szerintem a lelkem volt. Ott és akkor mindent fel fogtam amit Soobin mondott. Csak egy haszontalan senki házi vagy. Egyre jobban fájtak a szavai, ezért úgy gondoltam, jobb ha lemegyek, mielőtt úgy dönténék, hogy levetem magam egy kórház tetejéről.
Dagatt vagy. Undorító ahogy kinézel. Nem is értem hogy voltam képes beléd szeretni. Óvaltosan felálltam, de ahogy megéreztem alfelembe hasító fájtalmat, azonnal vissza huppantam az ágyra, ami nem volt a legjobb ötlet, mert ettől még jobban fájni kezdett a fenekem. Nem tudom hogy gondoltam komolyan a kapcsolatunkat. Újra megpróbáltam felállni, ezúttal több sikerrel. Amikor már két lábon voltam, felöltöztem abból a pár cuccból, amit pánik közben dobátam bele a táskámba. Nagy nehezen levánszorogtam a lépcsőn, és a konyha felé vettem az irányt. Már Riki és Sunoo is ott tartózkodtak. Seonwoo a reggelit csinálta, míg neki leginkább lélekben, de segített Ni-ki. A pulton ülve mosolygott rám. Az este kibeszéltük az egész életünket. Elmondtam neki mi történt, akkor és ott ő lett az én leges legnagyobb támaszom. Beomgyuval nem akadtam erről beszélni, mivel ha minden igaz, még együtt vannak Yeonjunnal, és neki el tudja mondani, aki persze eljuttatja Soobinhoz, és akkor nekem végem. Mármint akkor így gondoltam.

- Beszélek anyukámmal - néztem felváltva a két srácra, akik megértően bólogattak. - Csak szólni akartam, hogy fel vagyok.

- Persze Hyung. Gondoltuk. - mosolygott rám Sunoo, majd vissza is fordult a reggelihez, mivel nem akart semmit elrontani.

Féle mentem, egy nyugisabb helyre, és már csörgettem is anyukámat. Hogy mered felemelni a hangod apádra?! Örülj hogy nem basztalak szájba ezért! Bár...

- Kai! - köszönt a telefonba anyukám.

- Szia Omma! - mosolyodtam el én is.

- Kai ilyet velem ne tegyél többet! - kezdett el veszekedni - Nagyon aggódtam! - mondta, majd elkezdte kifejteni mennyire is. Ezzel már legalább egy fél óra el telt, amikor beugrott nekem valami.

- Omma! - szóltam közbe - Apáhaz fogok költözi! - mondtam határozottan.

- Kai. Nem gondolhatod komolyan - kezdett volna bele újabb szent beszédébe, de gyorsan közbe szóltam.

- Omma. Egy ideig Sunoonál maradok, mivel nem akarok találkozni Soobinnal. Lehetőleg tüntesd el a házból vagy valami.. - kezdtem kétségbe esni, amire megint eszembe jutott pár szó. Jaj... Édeském ne sírj... Még csak most jön a java.. te kis semmirekellő disznó!

- Sunoo gondolom akkor nem bánja hogy pár napig nála vagy.

- Nem zavarja őt hogy itt vagyok.

- Soobin! Ne menj sehova! Veled még beszédem van! - anyukám kiabált. Nem is kicsit.

- Ott van? - kérdeztem, amire hümmögött egyet.

Megint csak beszélni kezdett valami értelmetlen dologról, ami olykor vicces, volt de nem tudtam nevetni. El akarta terelni a figyelmemet Soobinról. De egy idő után már tényleg nem bírtam tovább hallgatni.

- Omma. Tényleg apához költözöm.

- Tényleg apádhoz akarsz költözni? De ő... Ő olyan.. tudod nem a legjobb ember. Engem is elhagyott, amikor már három gyerekem volt tőle... - mondta omma. - Leraklak, mert muszáj lesz beszélnem Soobinnal. Nagyon szeretlek. Vigyázz magadra. Ne engedd hogy Sunoo olyan tegyen ami neked nem jó. - mondta, de még mielőtt rám csapta volna a telefont, közbe szóltam.

- Nem fog. Itt van Riki is. Szeretlek. Tűntesd el azt a rohatdékot. - mondtam az utolsó szavakat már könnyek között. Nem gondoltam volna hogy egyszer ilyet mondok Soobinra.

***

Reggeli után vissza mentem az ideiglenes szobámba, és az ablakon kifelé nézve figyeltem az emberek fura szokásait. Mármint tényleg fura. Nagyon fura. Nem gondoltam volna, hogy az emberek ilyenek is tudnak lenni. A szomszéd házra nézve észre vettem valakit, akit nagyon nem akartam.

Soobin.