Szabályok nélkül

13.

- Öhm szia rosszkor hívlak? - kérdezte óvatosan.

- Nem nem dehogy. - próbáltam megmagyarázni az előbbi kirohanásom. - Csak Eren egy hülye állat.

- Értem, figyelj tudnál egy kicsit segíteni?

- Persze, töri? - kérdeztem, hiszen általában azért szokott hívni mert nem tudja a töri házit.

- Nem éppen... de igazából most hogy mondod abba is kéne egy kis segítség.

- És eredetileg akkor miért hívtál?

- Hát izé... az van hogy...írni akartam Marconak... csak hát nem tudom mit. - nyögte ki nagy nehezen.

- Ééérteeemm... szóval tetszik neked.

- ...nem...

- Akkor tudsz segít vagy sem? - Törte meg végül a pár másodperces csendet.

- Jó tudod mit át megyek és akkor kitalálunk valamit, plusz a törit is meg tudjuk írni.

- Köszi

Miután elköszöntünk gyorsan beszórtam egy táskába a töri cuccom és indultam is Jeanhoz. Sietnem kellett, mert jó 15 perc mire oda érek.

Mikor elindultam már sötétedett be, és kezdett egyre hidegebb is lenni. Tch, már jó lenne az a tavasz...

Út közben eléggé megfagytam, de azért csak odaértem a lópofájúhoz.

- Hát veled meg mi történt? - kérdezte furcsán, miközben ajtót nyitott a kis otthoni szerelésében. Látszólag nem fázott.

- Csak engedj be - mondtam morcosan, mire egyből kijjebb nyitotta az ajtót, és így be is fértem a hatalmas kabátomtól ami alatt egyébként vagy három pulcsi volt.

Miután leszenvedtem magamról a kabátomat meg a bakancsomat bementünk Jean szobájába. Én már rutinosan befoglaltam az ágyát, míg ő az íróasztalához tartozó székbe ült le.

- Szóval mi a terv? - kérdeztem

- Ráírni Marcora...

- Akkor hajrá.

- De nem tudom hogyan!!

- Hé, mi lett, a nagy, erős és magabiztos lópofával? A pici aranyos pacifejű Jean-boy nem életképes...

- Na add ide! - kaptam ki a kezéből a telefont, és ezzel a lendülettel írtam is egy "halit" Marconak.

- Te meg mit csináltál?! - nézett rám sokkos állapotban.

- Ráírtam. - jelentettem ki nemes egyszerűséggel, a lehető legártatlanabb arckifejezéssel.

- Neh-eehh! - verte a fejét az egyik párnájába.

- Miért hát nem ezt akartad? - kérdeztem, de mielőtt választhatott volna a telefonja jelzett hogy üzenete érkezett. Falfehér arccal emelte fel a készüléket és nézte meg az üzenetet.

- Naaaa mit írt?

- A-Azt h-hogy szia. - mondta a mondat végére kissé elpirulva, viszont ezután ismét pánikolni kezdett. - M-most mit írjak neki?

- Nyugi. - tettem a vállára a kezem. - Kérdezd meg mondjuk, hogy milyen volt a napja, vagy hogy milyennek találja a sulit.

- Oké... - kezdett el lázasan gépelni.

Pár perc múlva már képes volt önállóan beszélgetést folytatni Marcoval, én pedig közben igyekeztem megcsinálni a törit. Jean persze nem segített.

Mikor haza felé készülődtem már sötétedett, ezért lópofa hálából mert mert megcsináltam helyette a törit, úgy döntött elkísér félútig.

- Mit beszélgettek Marcoval? - érdeklődtem út közben Jeantól.

- Semmi érdekeset... De figyelj mit szólnál ha hálából össze hoználak Levi tanár úrral? - nézett rám perverz vigyorral.

- Szerintem inkább ne hálálkodj...

- Naaa tudom ám hogy odáig vagy érte. Látszik rajtad, minden órán kiéhezetten bámulod.

- Ó nézd csak, itt van Erenék háza innen már haza találok. - váltottam villámgyorsan témát.

- Te tudod, de ha mégis úgy gondolod majd egyszer hogy szükséged lenne a segítségemre akkor szólj. - kacsintott rám, egy gyors öleléssel elbúcsúzott, majd sietős léptekkel elindult haza felé. Én csak néztem utána amíg alakja el nem tűnt a sötétben, majd én is elindultam.

Út közben teljesen gondolataimba merültem, olyannyira, hogy nem érzékeltem semmit a külvilágból, egészen addig amíg neki nem ütköztem valakinek.

- Tch, nézz már a lábad elé... szaros kölyök. - hallottam meg az imádott osztályfőnököm hangját.

- E-elnézést tanár úr. - sütöttem le a szemem.

- Mi a fenét keresel ilyenkor az utcán? - forgatta a szemét.

- Jeannál voltam. - válaszoltam egy tündéri mosoly kíséretében. A Jean szóra valami gyilkos fény villant Levi szemében.

- Nem figyelmeztettelek, hogy maradj távol tőle. Különben is már szakítottatok vagy mi.

- Igen, de attól még barátok maradtunk.

- Jó rohadtul nem érdekel, menj haza. - vágta rá kissé idegesen. Nem érdekli mi? Akkor miért idegeskedik? Eldöntöttem, hogy most már csak azért is tovább idegesítem.

- És ha nem megyek haza akkor mi lesz? - néztem vele farkasszemet - Hmm... Már nincs is kedvem haza menni. Lehet vissza megyek Jeanhoz és ott alszom. - gondolkodtam tovább hangosan.

Erre nem mondott semmit csak szúrós szemekkel nézett, majd egy másodperc tört része alatt felkapott és elindult velem. A pár méterre lévő házának nappaliában tett le, és bezárta az ajtót.

- Hát, akkor nem mész se Jeanhoz, se haza. - mondta.

A mondat közben felém fordult, és miközben végig mért győztes csillogást véltem felfedezni a szemeiben. Én erre bele pirultam a zoknimba, mint egy rakás szerencsétlen paradicsom. Ezt persze Levi észrevett és még inkább felbátorodott. Tett egy lépést felém, mire teljesen lefagytam. Igaz jártam már itt, de hirtelen fogalmam se volt mi merre van, ő pedig csak jött egyre közelebb. Igyekeztem hátrálni előle, de neki ütköztem a falnak. A köztünk lévő távolság egyre csak csökkent. Végül már olyan közel volt hogy éreztem a lehelletét az arcomon. Felé fordítottam a fejem ami végzetes hiba volt, hiszen azonnal elvesztem acél kék íriszeiben, amik ebből a közelségből még szebbnek tűntek. Kezemet a vállára helyeztem, eredetileg azzal a szándékkal, hogy el tolom magamtól Levit, de ez a tervem eléggé megbukott. Levi levezette a kezét a derekamra és közelebb vont magához. Egy ideig csak néztünk egymásra, vártam mit fog tenni de nem mozdult. Át futott a fejemen, hogy ez nem helyes és rohadtul nem kéne ilyeneket művelnünk és ha kicsit gondolkozik Levi is rájön erre. Ekkor azonban lepillantottam a szájára amit ő épp abban a pillanatban nyalt meg. Nem törődve a következménnyekkel közelebb hajoltam hozzá. Lassan össze értek az ajkaink, Levi előrébb hajolt és gyengéden beleharapott a számba, majd szenvedélyesen rányomott egy hosszú csókot.

Nyelvével átfurakodott a számba és lázasan kereste vele a nyelvem. Kicsit zavartan viszonoztam a csókot, hiszen nem vártam tőle ekkora hevességet. A szoba csendjében csak a lágy cuppanásokat lehetett hallani, ahogy egymás ajkait ízleljük, nyelvünk össze fonódott. Hosszú ujjaival beletúrt a hajamba. Egyik lábát kissé megemelve beferjőzött a lábaim közé és térdét a falnak támassztotta. Erre a cselekedetére halkan belenyögtem csókunkba. Nem sokkal később Levi kissé eltávolodott, de csak pont annyira, hogy a szemembe tudjon nézni, hogy aztán tekintete vissza vándoroljon a számra.

- E-ezt nem lenne szabad. - zihálta enyén kipirosodott arccal továbbra is számat vizslatva.

- Ez jelen pillanatban egyáltalán nem izgat. - válaszoltam neki, miközben próbáltam normalizálni a légzésem.
Nehogy most jöjjön azzal hogy ezt nem kéne, meg nem lehet. Gondolkodott volna előre, mostmár ne jöjjön az ilyen hülyeségekkel.