Kőszív

~ A gyermekek sorsa ~

- Csak zabkása van - mondta színtelen hangon Timothy.
- Pompás. Gyerekek, hozzátok a tálkáitokat! - utasította kedvesen a lurkókat Izabella. Sürgött-forgott, és nemsokára mindenki elégedetten tömte magába az ételt. A zabkása pillanatokon belül elfogyott. A gyerekek sorban letették az asztalra az üres tányérokat, és hasukat simogatva dőltek hátra.
- Hát nézzenek oda! Nem is kell utánatok mosogatni! - viccelődött kedvesen, majd összeszedte a kirakott tányérokat.
- Azt találtam ki, hogy ma kimehetnénk a természetbe játszani egyet. Hozzatok meleg ruhát, hiszen már most szemerkél a hó. Mire elkészülődünk már hóangyalt is lehet csinálni.
A gyerekek ujjongva ugrottak fel az asztaltól. Szélsebesen szaladtak fel a szobáikba, hogy minél hamarabb felöltözhessenek. Amikor sorban megjelentek a kapuban, és Izabella megpillantotta őket, igencsak meglepődött.
- Hát nincsen melegebb ruhátok? - kérdezte csodálkozva.
"Jézus Mária, hiszen ezek a gyerkek szegényebbek, mint a templom egerei! Ebben a dermesztő hidegben nem engedhetem ki őket!"
- Drágáim, még szaladjatok kérlek vissza, és nézzétek meg, hogy minden rendben van-e a hálóitokban, hiszen "rend a lelke mindennek". Még a legnagyobb hócsatának is. - mosolygott kajánul. A kis apróságok szótfogadtak, és már ott sem voltak. Ekkor Izabella úgy döntött beszél Timothyval, amíg a gyerekek visszaérnek. Odasétált hozzá, majd megszólította:
- Kedves házvezető úr. Láttam a gyerekek ruházatát. Korántsem évszaknak megfelelő. Mindig ilyen vékonyan öltözteti fel őket, vagy van melegebb ruhájuk is?
- Nincs melegebb ruhájuk. -felelte közömbösen Timothy.
- Az elég szomorú. Esetleg valami alapanyag nincs, hogy tudjak nekik varrni? Timothy ezen a kérdésen nagyon meglepődött, hiszen amióta az ő keze alatt van az árvaház, nem volt szükség melegebb ruhára egy pamutkabátnál, és egy lenvászon nadrágnál.
- A gyerekek nem kértek. -felelte.
- Tudja, miért nem? - szegezte Timothynak a kérdést Izabella. A férfi kérdőn nézett rá, ezért folytatta.
- Mert félnek magától! Nem mernek szólni! Pedig tudom, hogy tellene egy rendes kabátra és cipőre! Különben miért járna maga dolmányban? És mindig tiszta ingben?! Ha? Válaszoljon! - kiabálta magából kikelve a lány.

TIMOTHY FILLER

"Ejha, hát mit képzel magáról ez a nő?! Nagyon fenyegetően nézhetek ki, mert abbahagyta az ordítozást. Nem csoda, hogy megijedt, azok az átkozott kölykök is mindig elfutnak." - gondolta félig elégedetten, félig dühösen Timothy.
- Halóó! Magához beszélek! - integett a férfi orra előtt Izabella.
- Itt vagyok, mit akar? - erőltetett nyugodtságot magára Timothy.
- Éppen a gyermekek sorsáról szerettem volna magával beszélni, de ha maga nem hajlandó azokról a dolgokról tárgyalni, amik több, mint nyolcvan árva kisgyermeket, meg persze magát is érintik, akkor menjen, és kuksoljon a szobájában egyedül! Nem unja még? - Izabella tekintete villámokat szórt.
"Olyan gyönyörű, amikor mérges..." - gondolta elmerengeve Timothy. De mire feleszmélt, Izabellát nem látta sehol.