Kőszív

~ Meglágyult szív ~

IZABELLA BROWN

A nap lassan lemenőben volt. Izabelláéknak sietnie kellett, hogy még sötétedés előtt visszaérjenek a szabóságból. Amint a tágas falak visszaverték a lány a sietős lépteinek hangját, eszébe jutott, hogy dehát akkor ki fog vigyázni a kicsikre. Magában pironkodott, amiért annyira beleélte magát, hogy végre hosszabb időre is kettesben lehet ezzel a titokzatos férfival, akinek lágy vonalú arca elbűvölte. "Hogy is feledkezhettél meg erről!" - korholta magát. "Nem baj, majd a nagyobbak, Ben, Liza és Kurth fognak rájuk vigyázni. Ott vannak még az ikrek, akik szintén tudnának figyelni a kisebbekre: Brigitta és Olga. Meg még Liza udvarlója, Georg. Igen, így tökéletes lesz. Még gyorsan van időm visszaszaladni hozzájuk." - határozta el magát, és amilyen gyorsan csak tudott, rohant fel a hálótermekbe.

★

Miután Izabella elintézte az elintéznivalót, még beszaladt Timothy szobajába, hogy emlékeztesse a megbeszéltekre. Azonban a férfit nem találta a helyiségben. "Biztos már lement." - gondolta a lány, úgyhogy leszaladt a lépcsőn. És igaza lett. A lépcső aljában várt rá.
- Akkor indulhatunk? -kérdezte.
- Jaj, igen persze, elnézést, nem akartam megvárakoztatni. Mennyi ideje álldogál itt? -szabadkozott Bella.
- Áh, igazán nem vártam sokat magára. - zárta le a témát Timothy, miközben kinyitotta Bellának az ajtót.
- Köszönöm. - pillantott fel csillogó szemmel a férfira Izabella. Majd elpirult.

TIMOTHY FILLER

- A méreteket már levettem, még egy hónapja, mikor kérdeztem magától, hogy nincsenek e a házban anyagok a ruhákhoz.
- Ó, az remek. - felelte Timothy. Egy ideig csöndben sétáltak egymás mellett. Majd a férfi törte meg a csendet.
- És mondja Bella, még nem gondolkozott azon, hogy megházasodjon? - Maga sem tudta, hogy miért érdekli ennyire a lány szerelmi élete.
- Öhm, nem, nem igazán. - válaszolt szemlesütve Bella. Timothy meglepődött, hogy egyáltalán választ kapott a kérdésére. Az igazat megvallva csak azért merte feltenni ezt a kérdést, mert valahogy úgy érezte, hogy ez a fiatal nő nem fog megharagudni érte. Valahonnan biztos volt benne, hogy nem kever le neki ezért egy pofont.
Kedves olvasóim, talán most ez a szituáció kissé furcsának tűnhet számotokra, azonban tudniillik abban az időben, amikor történetünk játszódik, az illem másképp működött, mint mostanság. A nőknek sokkal szemérmesebbnek kellett lenniük, a férfiaknak pedig távolságtartóbbnak.
Nade eme kis kitérő után térjünk csak vissza főhőseinkhez:
- És maga? Maga nem udvarol senkinek?
Amint Timothy agyán végigsuhantak az emlékek, a ráncok elmélyültek az arcán, és újra felöltötte azt a búskomor ábrázatát. Ezt a változást Bella is észrevette, úgyhogy gyorsan visszakozni kezdett:
- Talán valami rosszat mondtam?
Tinothy megpróbálta túltenni magát az iménti kis szomorúsághullámán, és így felelt:
- Jaj, dehogyis. Semmi rosszat nem mondott, csak eszembe jutott egy rossz emlék.
- Mi történt? - kérdezte együttérző hangon a lány. - Szeretne róla beszélni? - folytatta. Ami azt illeti, Bella lágyan csengő hangjának nehéz volt ellenállni. Ígyhát Timothy belekezdett a történetbe.
- Tudja, drága Bella, régen, hány éve is? Azt hiszem hét éve történt. Udvaroltam egy lánynak, de ő nem viszonozta az érzelmeket, amiket én tápláltam felé. Csúnyán el is bánt velem. Azon a csípős őszi reggelen vettem neki egy csokor virágot a helyi virágárusnál, és becsöngettem hozzájuk. Charlotte nyitott ajtót. Fanyar undor tükröződött vissza az arcáról. Meg akartam csókolni a kezét, de ő ellökte magától.
- Mit képzelsz, hogy az ócska virágcsokorral és holmi verssel meghódíthatsz? - valami ilyesmit kiabált. Abban a pillanatban úgy éreztem, ezzel a mondattal örökre összetörte a szívem. Hetek óta próbáltam közeledni felé, de mindig visszautasított. Itt feladtam. Búskomorságba burkolóztam, és hazaballagtam. Amint becsaptam magam után az ajtót, összetapostam a virágcsokrot. Addig ugráltam rajta, amíg teljesen ketté nem szakadtak a virágszárak. Ledőltem a az ágyamra, még a kabátomat sem vettem le, de abban a pillanatban nem érdekelt. Semmit nem láttam magam körül. Csak sírtam keservesen. Szinte depressziós lettem. Egyre többször jártam le a kocsmába inni. Mindig részegségig ittam magam. De az isten mindig megsegített, és épségben hazaértem. Annyit ittam, hogy szép lassan eladósodtam. Kilakoltattak az akkori házamból. Egy évig egy ivócimborámnál laktam. Majd úgy döntöttem, hogy én többre vagyok képes, és elvállaltam az árvaházat. De újra visszaestem. És így teltek a napok, hetek, hónapok. Timothy szeme már könnyes volt. És most itt van maga. És nem tudom, hogy mit kezdjek az érzelmeimmel.
- Óh, Timothy... Köszönöm, hogy ezt elmondta nekem...
A férfi Bellára nézett. "Istenem, nincs ennél szebb látvány..." - gondolta magában.
Ahogy a könnyektől csillogó szemekbe nézett, elöntötte a forróság. Kisimította a lány kipirult arcából az odatapadt tincseket, és lassan Bella ajkaira tapasztotta a sajátjait. Így álltak egymásba kapaszkodva percekig a hóesésben.
- Azt hiszem szeretem magát. - mondta a férfi lágyan.
- Én is magát, Timothy...
- Még nem sötétedett be teljesen, mindjárt ott vagyunk. Ocsúdott fel a férfi.
- Igen, igyekezzünk, még lesz időnk leadni a rendelést.

★

Amint odaértek, gyorsan behúzódtak a tágas üzlethelyiségbe. A jöttükre megszólalt az ajtó fölé szerelt kis csengettyű.
- Jó estét! - köszönt a szabónak Timothy
- Á, szép jó estét, Filler úr. Nem is láttam már egy jó ideje.
- Igen, visszavonultam egy kicsit.
- Jól meg az árvaház vezetése?
- Hogyne, van segítségem. - Timothy lopva Bellára pillantott.
- Ó, a kedvesével érkezett! Szép jó estét, hölgyem! Ha megengedi... - kezet csókolt Bellának.
- Jó estét. Bizonyára tudja, az árvaházban dolgozunk. A gyermekek ruháinak ügyében vagyunk most itt. Lassan itt a tavasz, de még csípős a levegő, a mostani ruháik már igencsak régiek, nem is divatosak már.
- Azok a gyerekek nem is tudják mi az a divat. - legyintett a szabó.
- De joguk van hozzá, hogy jól érezzék magukat a ruháikban. Csak mert nem a vér szerinti szülőknél nőttek fel, még ugyanolyan jogosultságaik vannak nekik is. - állt ki határozottan az álláspontja mellett Izabella. Sugárzott róla, hogy halálosan komolyan is gondolja. A szabó nem szólt semmit, csak felvonta a fél szemöldökét, és Timothyhoz fordult.
- Tehát akkor ruhát jöttek szabatni az árva gyerekeknek.
- Így van. Válaszolt Bella helyett Timothy. - Izabella kisasszony már levette a méreteket a gyerekekről.
- Igen, itt van nálam a papír, amire lejegyeztem. - azzal átnyújtotta a papirost a szabónak. A köpcös, kopasz férfi feltette a pápaszemét, majd átfutotta a sorokat.
- Rendben van. Akkor kezdjük Schott kisasszonyal. Nyakbőség fél arasz, derékbőség egy arasz, ujjhossz két arasz. Lábszárhosszúság 3 arasz. Milyen színt szeretne?
- Mennyibe kerülnek?
- a barna araszonként 2 font, a fekete 5 font araszonként, fehér 4, a kék 9, a piros 15 font araszonként.
Bella elgondolkodott. A fiúknak barna kabátkát gondolt, a lányoknak kéket. A kisszoknyák fehér anyagból lesznek, a fiúk nadrágjai pedig fekete anyagból. Ezt már eltervezte. Csak nem tudta, hogy mennyit rendeljen belőlük.
- Bella, milyen színeket szeretne? - szólalt meg hosszú idő után Timothy.
- barnát, kéket, fehéret és feketét. Csak nem tudom, milyen mennyiségben. Hmm, a fehérből elég lenne 50 arasz a szoknyákhoz, mert úgyis több fiú van, mint lány. Barnából már többre lenne szükség, mert azt a fiúk kabátjának gondoltam. Talán 80 arasz. A kislányok kabátja lehetne kék anyagból, elég 65 arasz. És a nadrágok feketéből, 85 arasz. Igen. Azt hiszem ez így megfelelő. Timothy, maga mit gondol?
- Szerintem is rendben van. Akkor ennyi lesz.
- Értem. Mivel ez az átlagosnál kicsit nagyobb mennyiség, így csak hetek múlva jönnek meg az anyagok. A szabásmintákat majd akkor megbeszéljük.
- Köszönjük szépen.
- Ez így 1370 font lesz.
Bella a zsebében kutatott, azonban Timothy a vállára tette a kezét.
- Hagyd... Bocsánat, hagyja csak. Majd én.
Bella felkapta a fejét. Nem akart akadékoskodni, ígyhát a férfira hagyta.
- Rendben, menj.
A tegező hangnemre Timothy visszafordult majd elmosolyodott. Bella visszamosolygott, majd a férfi odafordult a pulthoz. Amíg a férfi fizetett, Bella nézelődött a boltban.
Tinothy a pulthoz lépett, és elővette a pénztárcáját.
- Hallja Filler úr, nagyon kis kotnyeles ez az asszonyszemély, nem igaz? Mi a teljes neve?
- Izabella Brown. Timothy lenyelte a szabó megjegyzését. De azért megvillant a szeme, miközben fizetett.
- Nem ismerem. Nem láttam errefelé eddig.
- Nemrég érkezett.
- Honnan?
- Azt nem mondta.
- Jólvan, viszontlátásra!
- Viszlát magának is! - köszöntek el egymástól. Timothy és Bella kisétáltak az üzletből.
- Nem is vagyok kotnyeles! - mondta megjátszott durcásságal a lány.
- Maga hallotta? - nézett megrökönyödve Bellára a férfi.
- Nekem is van ám fülem!
Összenéztek, és egyszerre kezdtek el kacagni. Majd Timothy átkarolta Bellát, és az alakjuk lassan beleveszett az éjszakába.