Kőszív

~ Érzelmek ~

Azt hiszem kedveseim, ideje egy kicsit boldogabb vizekre eveznünk a sok szomorú esemény után. Mint már említettem, Timothy észrevette, hogy az élete megváltozott, mióta Bella az árvaházban él. Érezte, hogy a lány hatással van rá, de nem akarta elismerni, hogy kezd vonzódni hozzá. Pedig így volt. A fiatal, energikus, optimista nő mindenkinek feldobta a napjait. Még a kőszívű Timothynak is.

IZABELLA BROWN

Amikor a kicsik délutáni sziesztás perceiket töltötték, Bella úgy gondolta, sétál egy kicsit a kertben. Lehajtott fejjel, a gondolataiba merülve igyekezett az árvaház oldalában található kis udvarra. Annyira elmélyült, hogy észre sem vette, hogy valaki már helyetfoglalt a padon, ahova mindig ki szokott ülni kicsit friss levegőt szívni. Le akart ülni, azonban nem a kemény deszkákra huppant, hanem Timothy ölébe. Ijedten kapta fel a fejét.
- Jézusom, Timothy, elnézést! - hebegett, majd gyorsan felpattant, és megsemmisülve állt.
- Kérem, menjen el! - szólalt meg a férfi. Mintha egy enyhe kis mosoly futott volna végig az arcán, ahogy a tekintetük összetalálkozott. Majd az arckifejezése gyorsan újra a megszokott búskomorságba burkolózott.
- Itt maradok, ha azt szeretné.
- Nyugodtan foglaljon helyet, Bella. - mondta hirtelen Timothy. A lány pedig szót fogadott, és óvatosan leült a férfi mellé. Mivel a pad nem volt valami széles, így kénytelen volt hozzápréselődni Timothyhoz. "Hmm, milyen puha a kabátja" , gondolta. Majd fázósan húzta össze magán a sajátját. Majd egy ideig nem szólaltak meg. Bella érezte magán Timothy tekintetét. Ránézett. Nagyon meglepődött, amikor nem azt a morcos szempárt látta, mint az első találkozásukkor. Hanem egy megtört tekintetet látott, amelyben ott bujkált a gyengédség. Szinte elvesztek egymás tekintetében. Hosszú másodpercekig csak nézték egymásra. Majd Timothy elfordította a fejét, és szégyenlősen lenézett az ölében heverő kesztyűs kezére.
- Sajnálom. - mondta halkan.
- Mit? - kérdezte Bella értetlenül. - Nem kell semmit sajnálnia. Csak érezze át a gyermekek helyzetét. Kérem. - nézett könyörgőn a férfira.

TIMOTHY FILLER

"Ez a nő más. De úgy érzem, hogy vele nem lehetek mogorva. Nem érdemli meg."
Timothy hirtelen azon kapta magát, hogy Bella vállára teríti a kabátját.
- Óh, igazán figyelmes, köszönöm. -mosolygott elpirulva a lány. Timothy érezte, hogy az ő arca is hasonló színt ölt. Gyorsan elfordította a fejét, nehogy Bella meglássa.
- És mondja, hol lakott eddig? - hebegett zavartan a férfi.
- Egy nagyon kedves öregasszonynál. Még kiskoromban fogadott örökbe. Rose anyónak hívják. - Bella elérzékenyült.
- Maga is árva? - kapta fel a fejét e szavakra Timothy.
- Igen. - válaszolta elfelhősödő ábrázattal a lány.
- Sajnálom. - mondta együttérzően Timothy.
- Áhh nem kell sajnálni. Látja, tud maga ilyen is lenni! - mondta bolondosan Bella. - Mosolyogjon! Nem kell mindig olyan morcosnak lenni ám!
Timothy halványan elmosolyodott. Majd mikor meghallotta Bella gyöngyöző nevetését, ő is csatlakozott.
Majd rádöbbent, hogy sok év után először nevetett.
- Köszönöm. -suttogta, majd elöntötték az arcát a könnyek. "Nem, nem sírhatsz egy nő előtt! Nem szabad sírni!" De Bella mellett úgy érezte, hogy nem kell szégyelnie. Amikor a vállán érezte a puha kezeket, kiengedte magából a töméntelen fájdalmat. Csak csendesen sírt hosszú percekig. Bella pedig megértően hallgatott, és simogatta a hátát.
- Ó Timothy, sírjon csak nyugodtan. Engedje ki magából. A könnyek mindig segítenek elmosni a bánatot.
Timothy végtelenül egyedül érezte magát. Nem értette mi ez az érzelmi hullámvasút, de abban a pillanatban nem is érdekelte. Csak közel akarta. magához érezni ezt a megnyugtató légkört, amit a lány teremtett. Lassan Bella felé fordult, és gyengéden mondta:
- Kérem, ne haragudjon, nem akartam a terhére lenni. Azt hiszem jobb, ha megyek is.
- Rendben, ahogy gondolja. De ne feledje, máskor is elmondhatja, mi bántja. Nem fogok megharagudni érte. - felelte mosolyogva Bella.
Tudta, hogy a férfinak ez most egy kicsit sok volt, és végig kell gondolnia egyedül is. De semmi kétsége nem volt affelől, hogy Timothy Fillernek sikerül majd megbirkózni ezzel a feladattal.
Maradt még egy kicsit a padon, és eltűnődött az imént történteken. Majd ő is bement a házba, hiszen a gyerekek már biztosan ébredeznek.