13. fejezet

444 50 6
                                    

Életem legszebb szülinapja volt ez. A szüleim, a barátaim, és Louis tette azzá. Elrángattak mellőle táncolni, de most már semmi miatt nem bánkódtam. Még Annával szemben sem éreztem akkora bűntudatot, amekkorát kellett volna, mert tudtam, hogy bármikor megismételném azt, ami ma történt. Szerelmes voltam abba a gyönyörű, kék szemű fiúba, aki végig kitüntetett a figyelmével, és ettől különlegesnek éreztem magam. Most már csak egy dolgot szerettem volna: Azt, hogy teljesüljenek a szülinapi kívánságok.

***

Az első napsütéses napok olyan gyorsan eljöttek, el sem akartam hinni, hogy már csak három hónap, és vége a tanévnek. A jó idő magával hozta a szabadtéri kikapcsolódásokat is. Egyre gyakrabban lógtunk parkokban, foci- vagy röplabdapályákon, és még piknikeztünk is a mi kis csapatunkkal. A fiúkon kívül Tamara és Anna volt az állandó tag, mert Zayn és Liam már megint átment vadászó üzemmódba, miután mindketten szakítottak a barátnőjükkel. Nekem már megvolt a jogsim, úgyhogy ahová csak lehetett, kocsival jártam, de Zayn is a vizsgákra készült, a másik két fiú pedig még hozzá sem kezdett. Ők nyárra tervezték, amikor nem kell a sulira is tanulniuk.

– Arra gondoltam, a nyáron elmehetnénk valahová egy hétre, csak mi, szülők nélkül – vetette fel az ötletet Liam.

Egy bárban ültünk, kivételesen a lányok nélkül, mert fiús estét tartottunk.

– Az király lenne. Kibérelhetnénk egy kis faházat valahol, vagy ilyesmi – csillant fel Niall tekintete.

– Ahol végre hangosan szexelhetnének, mi? – csapta hátba Zayn.

Niall elvörösödött.

– Képzeld, annak is örülnék, igen – mutatta fel a középső ujját Zayn felé. – Legközelebb nem mondok el nektek semmit.

Nevettem rajtuk. Niall a múltkor elpanaszolta, mennyire frusztrálja, hogy sem náluk, sem Tamaráéknál nem tudnak rendesen együtt lenni, mert mindig otthon eszi a fene valamelyik szülőt. Tamara egy kicsit hangos az ágyban, nehéz visszafognia magát, ez pedig zavarja Niallt. Meg tudtam érteni, habár mi Annával elég nyugisak voltunk ezen a téren, viszont emlékeztem arra, amikor Louis keze által jutottam el a csúcsra, méghozzá meglehetősen hangosan. Megborzongtam az emlékre.

– Ez egy remek ötlet – csatlakoztam én is a beszélgetéshez. – A tónál van egy csomó bérelhető faház. Nincs messze és gyönyörű a hely.

– Az jó is lenne, mert semmi kedvem fél napokat kocsikázni. Oda egy óra alatt kiérhetnénk – értett egyet velem Zayn. – De lehet nem is kell bérelnünk. Megkérdezem majd a nagynénémet, emlékeim szerint, nekik van ott egy házuk.

Erre még jobban fellelkesült a kis csapatunk, és a sörünket kortyolgatva egyre több őrültséggel álltak elő, hogy miket tudnánk ott csinálni. Még az éjszakai szellemidézést is felhozták, amivel jól beparáztathatnánk a csajokat. Néha annyira viccesen vissza tudtak menni gyerekbe, de hát tulajdonképpen nemrég még azok voltunk. A tizenhét év még nem éppen felnőttkor, ám tagadhatatlan, hogy mindannyian sokat komolyodtunk. Kivéve az ilyen alkalmakat.

– Min szórakoztok ilyen jól? – csúszott egy kéz a vállamra.

Nem kellett hátrafordulnom ahhoz, hogy tudjam, kitől származik. Az összes szőr felállt a karomon.

– A nyarat tervezgetjük – felelte Liam.

Louis átfordított egy széket a szomszéd asztaltól, és kérdezés nélkül leült hozzánk. Természetesen mellém. Csak egy pillanatra néztem rá, és a pulzusom máris a fülemben dobolt. Annyira jóképű volt, és én olyan régen beszéltem már vele, hogy kezdtem azt is elfeledni, milyen hatással tud lenni rám.

Visszatalálunk - Larry Stylinson ff (18+) - teljesWhere stories live. Discover now