4. fejezet

378 47 6
                                    

Két lányt hoztak magukkal, és ahogy elnéztem, az egyiket Zayn, a másikat Liam szedte fel. Innentől elég nagy lett a hangzavar az asztalunknál. A csajok hangosan vihogtak, a fiúk viccelődtek, és bármennyire is nem akartunk inni, egyik kör követte a másikat. A mosdó felé menet pillantottam meg újra Louist. Egy lánnyal smárolt a sarokban. Nem lepődtem mag rajta, és most már nem is irigykedtem, hiszen nem volt miért. A legszebb lány lett az enyém. Vagyis, őszintén reméltem, hogy ami Lola és köztem történt, az nem csak a ma éjszakára szólt.

Később, mikor Lola kereste fel a mosdót, Zayn kapott tőlem egy szép fejmosást, de ő azzal védekezett, hogy csak nekem akart segíteni azzal, hogy táncolni ment Lolával. Azt mondta, túl gyáva voltam, és fel akart húzni, hogy végre lépjek. Hittem neki, hiszen a barátom volt, és sosem tett még keresztbe nekem, de azért megkértem, máskor ne csináljon ilyet.

***

A szám még ébredéskor is duzzadt volt a rengeteg csókolózástól. Tizenegy óra körül másztam ki az ágyból. Kivételesen nem nyűgösen és fáradtan ébredtem, hanem feldobva, pedig a fejem eléggé hasogatott. Még a zuhany alatt is egyfolytában mosolyogtam, ugyanis felidéztem az este minden egyes mozzanatát. Semmi sem esett ki, annyira nem részegedtem le, és ennek örültem, mert életem legizgibb éjszakáján voltam túl.

Lola elkápráztatott. Nemcsak azzal, hogy mindenki előtt felvállalt, és elég gyakran ledugta a nyelvét a torkomon, hanem a humorával, a tánctudásával, és persze a szépségével is le tudott venni a lábamról. Azt is sejtettem, hogy okos lány lehet, hiszen órákon mindig figyelt, de jelen pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Egy bombázóval jöttem össze, és ennek úgy örültem, mint majom a farkának.

Ebéd közben a szüleim is megjegyezték, milyen jókedvem van, de nem firtatták az okát. Miután pedig a fájdalomcsillapító is hatott, már tényleg nem volt az égvilágon semmi bajom. Még azt a kevés leckét is megcsináltam, amit a héten kaptunk, hogy vasárnap egész nap csak heverészhessek. Alig bírtam kivárni, hogy újra este legyen, ugyanis ma egy másik helyre akartunk benézni, és Lola ígérete szerint ott találkozunk majd. Ezt nagyjából hét óra körül meg is erősítette, ugyanis rám írt, hogy megkérdezze, kipihentem-e az estét. Ebből az lett, hogy egészen indulásig beszélgettünk.

Az előző naphoz hasonlóan, most is Zaynnél indítottunk, de nem alkoholizáltunk, viszont olyanok voltunk, mint a tesztoszterontól túlfűtött kamaszok. Liam büszkén dicsekedett első orális élményével, amit egy lépcsőházban élt át, ahol az előző este felszedett lány lakott. Esküszöm, miközben hallgattam, megmozdult a farkam a nadrágomban, mert rögtön Lola dús ajkai jutottak eszembe. Niall is tátott szájjal itta Liam szavait, és kicsit sajnáltam őt, mert ezúttal nem voltam társa az egyedüllétben. Zayn kedvetlenül mesélte, hogy nem fektette meg a lányt, mert nem találtak rá alkalmas helyet.

Ezen én is elgondolkoztam már néhányszor, hiszen haza majd nem vihetem Lolát, mert képtelen lettem volna vele együtt lenni úgy, hogy a szüleim bármikor bekopoghatnának a szobám ajtaján. Ráadásul elég messze voltunk még attól, hogy bemutassam nekik, de a tempó, amit a lány diktált, azt sejtette, nem akarja sokáig húzni az időt az első együttlétig. Szóval, ötletem sem volt, hol lehetnék majd kettesben vele, de úgy gondoltam, kitaláljuk, ha eljön az ideje.

Lola ezen az estén is gyönyörű volt, Louis pedig ugyanolyan csendesnek és kiszámíthatatlannak bizonyult. Nem is értettem, miért lóg velünk, mert úgy tűnt, sem engem, sem a barátaimat nem csípi túlságosan. Talán a szülei rábízták Lolát, és ezért kísérgette folyton.

– Ha egy kis csókolózástól ilyen szépen csillognak a szemeid, milyen lehet szex után? – súgta a fülembe egy hang, mikor a pultnál vártam az üdítőkre, amit magamnak és Lolának kértem. Hirtelen fordultam hátra, és a pimaszul vigyorgó Louis állt mögöttem. Nem kellett tükörbe néznem ahhoz, hogy tudjam elvörösödtem. Nem a megjegyezése miatt, hanem a ténytől, hogy sosem szexeltem még, és ezt talán ő is sejthette.

Visszatalálunk - Larry Stylinson ff (18+) - teljesHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin