Visszatalálunk - Larry Stylinson ff (18+) - teljes

6. fejezet

– Leckéket kellene venned tőle – nevetett Zayn. – Én is hajkurászom a csajokat, de az a gyerek... Baromira érthet a lányok nyelvén.

– Lehet nekünk is vele kellene barátkoznunk – poénkodott Liam Niall-re nézve.

– Ja, akkor már tutira mi is becsajoztunk volna – értette egyet vele a szőke.

Nevettünk, aztán kénytelen voltam néhány szóval beszámolni nekik az apró részletekről. Később megegyeztünk abban, hogy a hétvégén megünnepeljük a dolgot. Nem tiltakoztam, pedig nem igazán volt mit ünnepelnem, ám igyekeztem félretenni a rossz érzéseimet, és arra koncentráltam, amit Lola mondott. Legközelebb jobb lesz.

***

– Úristen, Harry! – kacagott Lola, mikor elmeséltem neki, hogy gyerekkoromban anya összes egészségügyi betétjét felragasztottam a csempére, miközben a WC-n trónoltam.

A szemét törölgette a nevetéstől, és kivételesen még Louis is halkan kuncogott. Összeakadt a tekintetünk, és ő rögtön elkomolyodott. Őrült késztetést éreztem arra, hogy megfejtsem ezt a fiút. A fürdőszobai incidens óta sokszor eszembe jutott, milyen lenne hosszan beszélgetni vele bármiről, csak azért, hogy jobban megismerhessem. Gyakorlatilag semmit sem tudtam róla azon kívül, hogy szeret szexelni. Mert bizonyára amiatt szedett fel idegeneket minden héten.

– Ó, a fenébe! Megfeledkeztem Sally-ről – morgott mellettem Lola. – El kell ugranom hozzá a jegyzeteiért. Tudod, a közös munkához – magyarázta.

Irodalomból páros feladatot kaptunk, és meglepő módon, Sally Lolát választotta, én pedig természetesen Niallt.

– Akkor majd átjövök holnap – álltam volna fel, de Lola megfogta a karomat.

– Maradj csak. Fél óra, és itt vagyok. Addig ellesztek, igaz? – nézett Louis-ra. A fiú nem válaszolt, és még csak nem is biccentett. – Sietek – adott Lola a számra egy puszit, és fürgén távozott.

Hallottam, ahogy csukódott a bejárati ajtó. A kihúzott kanapén feküdtem, Louis pedig a szokásos helyén, a fotelben ült. Mivel úgy voltam vele, úgysem fog beszélgetni, ezért bekapcsoltam a tévét, és megálltam az egyik zenecsatornánál, ahol épp a kilencvenes évek slágereit játszották. Volt néhány szám, amiket szerettem közülük. A lábam mozgott a zene ütemére, de lehet csak azért, mert feszélyezett Louis szótlansága, ami már legalább negyed órája tartott. Amikor ránéztem, mindig a telefonját nyomkodta, és nem törődött velem.

– Csússz arrébb! – lépett oda hozzám egyszer csak, és amint mozdultam, elterült mellettem.

Annyira meglepett ez az egész, hogy nem figyeltem, ezért könnyűszerrel kikapta kezemből a távirányítót, majd csatornát váltott.

– Hé, azok jó zenék voltak! – nyúltam felé, hogy visszaszerezzem a távirányítót, de Louis eltartotta magától.

– Szarok voltak – nevetett, és nem engedte, hogy elvegyem tőle.

– A te zenei ízlésed a szar! – Átlendítettem rajta a lábamat, és a keze után kaptam, de ő szándékosan a földre ejtette a távirányítót a kanapé oldalánál.

Mérgesen néztem rá, de abban a pillanatban ledermedtem, mert ráeszméltem, milyen pózban ülök rajta. Louis tekintetében villant valami, majd a pólóm alatt a csípőmre csúsztatta a kezét. Villámsebességgel futott rajtam végig a borzongás, és a levegő bennem rekedt egy pillanatra. Az egész nem tarthatott tovább néhány másodpercnél, de arra elég volt, hogy kapkodva akarjak róla lemászni. Louis feljebb tolta a kezét, és ahogy mozdultam, egyszerűen átfordított. A lábaim szétfeszítette a térdével, és az arca ijesztő közelségbe került hozzám. A szívem majd' kiugrott a helyéből.