14. fejezet

445 46 10
                                    

– Ah, nehéz eset vagy – forgattam a szemem.

– Ez nem igaz. Te vagy az egyetlen, akivel szexelni és beszélgetni is akarok, úgyhogy pont neked kellene tudnod, mennyire nem vagyok nehéz eset.

Lehet, hogy hűvös volt az esti levegő, de ezek a szavak valami hihetetlen melegséggel töltöttek el. Majdnem kimondtam azt, aminek még nem volt itt az ideje. Hogy megakadályozzam magam benne, Louis ajkaira hajoltam. Ha a szerelmét nem is érezhettem, de a vágyát igen. Azzal is tökéletesen megelégedtem.

***

Louis hanyatt döntött a puha fűben, és egész testével fölém hajolt. A szülinapom jutott eszembe, amikor a gipszelt lába megakadályozta ebben. Most viszont semmi sem tarthatta vissza, és ezt meg is mutatta nekem. Egy pillanatra sem vált el az ajkaimtól, olyan szenvedéllyel csókolt, ahogy eddig még soha. Általában a gyengédség volt jellemző rá, de most szinte felfalt a mohóságával. Kezét a derekamnál a pólóm alá csúsztatta, és a széttárt lábaim között előre-hátra ringatta a csípőjét. Olyan erősen ingerelt vele, hogy azt hittem, menten a nadrágomba élvezek.

– Lou, Lou, kérlek! – állítottam le nyögdécselve, mire ő kérdőn nézett rám. – Ez így nekem sok – magyaráztam sűrűn levegő után kapkodva.

– Ne haragudj, elkapott a hév – mosolyodott el, és újra megcsókolt.

Ezúttal sokkal gyengédebben tette, pedig nem a csókja hevességével volt bajom, hanem azzal, amit lentebb művelt. Éreztem, hogy lenyúl kettőnk közé, és először kigombolt a saját nadrágját, majd az enyémmel bíbelődött. Amint engedett az anyag, szaggatott sóhaj szakadt fel belőlem. Főleg azért, mert Louis máris becsúszott az alsóm alá, és hirtelen marokra fogott.

– Idő előtt ki fogsz végezni – szóltam rá ismét.

– Gyakrabban kellene csinálnunk, hogy ne legyen ezzel problémád – kuncogott szemtelenül.

– Ne csináld ezt! – néztem rá könyörgően.

– Melyiket? Ezt? – mozdította meg kezét a merevedésemen.

– Ah, inkább ne beszélj! – csaptam hátra fejem, feladva mindent, hadd tegyen velem azt, amit csak akar.

Nos, amit Louis tett, arra azért mégsem számítottam. Feltérdelt elém, lehúzta rólam a nadrágot annyira, hogy kényelmesen hozzám férjen, és minden előjel nélkül a szájába vett. A levegő bennem rekedt, és a nevét kiáltottam meglepetésemben. Ő szót fogadott, nem beszélt, helyette teljesen másra használta a száját, én pedig a világomat sem tudtam. Anna is csinált már hasonló dolgot velem, de össze sem lehetett hasonlítani a kettőt. Louis pontosan értett hozzá, hogyan kergessen az őrületbe. Csak az utolsó utáni pillanatban állt le, és tért vissza hozzám.

– Veled együtt szeretnék elmenni – suttogta az ajkaimra.

Értettem a célzást, úgyhogy amíg elmerültünk egy újabb fergeteges csókban, addig én nyúltam érte, és Louis szinte felkínálta magát nekem. Nagyon rég érintettem már őt, és ugyanolyan bizonytalan voltam, mint első alkalommal. Lehet, tényleg gyakrabban kellene ilyesmit csinálnunk.

Louis egyik kezével lejjebb tolta a nadrágját, majd félreseperte a kezem. Azt hittem, valamit rosszul csináltam, és rendesen megrémültem, de kiderült, hogy nem ezért tette. A szája elé emelte a kezét, és egy kis nyálat csorgatott a tenyerébe, majd csípőjét előre tolva összefogta mindkettőnk merevedését. A szám elnyílt, de szavak már nem jöttek ki rajta, de minden más hang igen. Hangos voltam, nem is kicsit. Időnként lenéztem kettőnk közé, mert a sötét ellenére is látni akartam, mit művel velünk, és valami elképesztően izgatóan hatott rám a dolog.

Visszatalálunk - Larry Stylinson ff (18+) - teljesTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon