15.fejezet

68 1 0
                                    

Miután Kenna és a lova, Karamell, elhagyták a fedeles pályát, Isabell végre egyedül maradhatott az arénában, és körbenézhetett. Az egész épület fából volt építve, ami mintha frissen lett volna festve. A pálya két oldalán, ülőpadok voltak készítve, és sok helyen volt egy nagyobb láda betéve, amikben kis kavicsokat helyeztek el, és a közepébe növényeket ültettek. A legtöbb színes leander volt, de előfordultak kisebb pálmafák is. Majd természetesen mindennek a közepén ott volt, a nagy területű homokos pálya, amit minden oldalról fakerítés vett körbe, az aréna két oldalán pedig, nagy magas faajtó állt, amin közlekedhettek lovasok és lovak egyaránt. A pályának az oldalán a kerítésen néhol betűk voltak írva, ebből következhetett arra, hogy itt díjlovaglást is tartanak. Már annyiszor körbejárta az egész arénát, hogy szerintem már álmából is felkeltve tudja, hogy mi hol van és merre. kis idő múlva visszament a szobájába, és küldött egy üzenetet a szüleinek, hogy minden rendben van vele és, hogy nagyon jól érzi magát. Majd arra gondolt, hogy mivel ennyire hőség van, lehet, hogy lemegy a medencékhez és csobban egyet. Már egy kis szín nagyon jól jönne a bőrének, mert eddig, ahol laktak, csak egy kis kertjük volt, de oda se szokott sokat kimenni, így a bőre színe már elég hóka. Szóval átöltözött, felkapta a strandtörülközőjét és már ment is lefelé. Egy színes bikinifelsőt vett fel, ami halvány pasztell színekből, lassan megy át minél sötétebbe és neonba. Csak egy félpántja volt, ami fodorból állt. Ehhez pedig a nagyon halvány rózsaszín, inkább már fehér, alsóneműt választotta.

 Mikor odaért választott magának egy napozóágyat, és arra pakolta le a cuccait, messzebb a víztől, nehogy vizes legyen. Majd lezuhanyozta magát és nem gondolkozva, belerohant a medencébe. Csak ekkor vette észre, hogy a víz nem is olyan hideg, mint amire számított, hanem inkább langyos. De a nagy forróság ellen ez is nagyon jól esett. Úszott pár kört a medence körül, és mivel már úgyis hajat akart mosni, lemerült a víz aljára. Mikor az ujjai teljesen kiáztak és már eleget hűsölt, visszament a napozóágyához és a kiterített törülközőre feküdt. Élvezte a nap sugarait a bőrén és hallgatta a madarak csiripelését. Viszont egy idő elteltével, már nagyon erősen sütötte a nap, amitől égetni kezdte, így bekente magát naptejjel. Csak nagyon ritkán szokta használni azt, mert nem szereti a bőrére kent olajokat és kenőcsöket se, de most már muszáj volt magára kennie. Persze barnulni szeretett volna, de azért annyit nem ér, hogy le is égjen és aztán fájjon a bőre. Miután a nap nem vett vissza az erejéből és továbbra is nagyon sütött, összepakolt és otthagyva a cuccát, egy kis sétára indult, itt a medencék körül. Mivel most nem maradt olyan sokáig, azt tervezte, hogy akkor majd mindennap lejön egy kicsit, hogy mire véget ér a nyár, csoki barna színe legyen. 

Nyári SzerelemWhere stories live. Discover now