43.fejezet

33 1 0
                                    

 Most, hogy Isabell Texán ülve elindultak visszafelé, már nem volt benne biztos, hogy megpróbálja újra a száguldást. Persze tudta, hogy az is nagyon fontos, hogyha valami rosszul sül el, azonnal újra kell próbálni, hogy aztán ne legyen félelme, de megfogadta, hogy amint már vissza áll normálisra az őrülten verő szíve, ügetésre vált. Merthogy most még eléggé libabőrös maradt és kicsit néha beremegett az ijedtségtől, de már lassan nyugodott le. Pedig igyekeznie kellett, mert csak ekkor eszmélt rá, hogy elég sok ideig vágtáztak, aminek köszönhetően, nagyon messzire eljutottak, így még Isabell biztos volt benne, hogy vár rájuk egy hosszabb út. Közben azon gondolkozott, hogy fogja elmesélni ezt Alexnek.. vagy.. lehet, hogy nem is kéne szólnia róla.. Nagyon szívesen elmesélné, hogy ugratott - igaz nem olyan jól sikerült, de attól félt, hogy lehet utána nem bízna meg benne annyira a fiú és nem hívná többet terepre.

 Egy lassú, megnyugtató séta után Isabell ügetésre kérte a lovat, aki rögtön jármódot váltott. Az az igazság, hogy most már, hogy teljesen megnyugodott, azonnal újra arra vágyott, hogy vágtázhasson. És ő olyan, ha valamit a fejébe vesz, addig nem nyugszik míg véghez nem viszi. Pedig lehet, hogy megkellene várnia Alexet, aki segítene neki, de a lány nem nyugodott. Így tovább biztatta a telivért, felvette a szárat, a sarkát a hasához nyomta és már lassú száguldozásba is kezdtek. Viszont most 100% biztos volt benne, hogy egy pillanatra sem csukja be a szemét. Előredőlt, kicsit kiállt a kengyelből, amitől Texa is könnyebben tudott mozogni alatta. Isabell teljesen el volt ragadtatva. Olyan volt, mintha repülne! Azt is nagyon szerette a lovaglásban, hogy mikor lovak közelében vagy pedig nyeregben ül, akkor mindent kizár maga körül és csak ők ketten vannak a lóval. Ez kisebb korában is rengeteget segített neki, mert emlékszik, hogy ő mindig is elég stresszes volt - na jó, néha még most is - főleg az iskolától, és a lovaglás segített neki, hogy addig teljesen lenyugodjon és ne gondoljon semmire. Neki ez a legnagyobb kikapcsolódás.

Nyári SzerelemWhere stories live. Discover now