Nyári Szerelem

47.fejezet

 Miután Alex és Isabell kiengedték a lovakat a legelőre, utána már nem volt dolguk az istállóknál, mert mielőtt elmentek mindent összepakoltak, így már nem is mentek arra, hanem visszafelé vették az irányt a birtok végén lévő házhoz. Vagyis a lány ezt gondolta. De miután a fiú a medencék felé kanyarodott, kíváncsian fordult felé. Viszont Alexnek teljesen komoly volt az arckifejezése, így inkább nem kérdezte meg, hová tartanak. Vagy az is lehet, hogy innen is meg lehet közelíteni a ház bejáratát - gondolta Isabell. Hát... lehet, hogy úgy van, ahogy gondolta és tényleg van egy másik út innen a ház felé, de ők most biztos nem arra tartanak, mert Alex a tó felé sétált. A lány már majdnem megkérdezte, hogy merre mennek, de aztán még se tette,  mivel megbízik a fiúban, így ráhagyta magát, hagy vezesse. Mikor elérték a nagy gesztenyefát, felléptek a hídra és teljesen a közepéig felsétáltak. Majd ott Alex kikönyökölt a korláton és a tájat nézte. Isabell már rögtön megértette, miért hozta ide. Meg akarta mutatni a panorámát innen. Igaz, hogy ő már járt itt, de az sokkal másabb volt, mert akkor délelőtti táj környékén volt. És egyedül. Most viszont ahogy a birtokon teljesen a távolba néztek, hirtelen mintha egy csodás mesekönyvben lennének. A mező zöld fűszálait és a messzebb lévő erdei fák lombjait is fújta a langyos szél. Afölött pedig az ég csodásan keveredett a rózsaszín és kék színekkel, és egy helyen sárga foltjaival is, ahol épp most bukott le a nap. Ezelőtt a csodás szín kavalkád előtt néhány madár repült el, akik nagyban csiripeltek.

 - Minden este kijövök ide, mert ilyenkor a legszebb a táj - szólalt meg Alex, a messzi távolba bámulva.

- Igen, innen gyönyörű a kilátás. És a színek is ilyenkor a legszebbek! - értett egyet Isabell. Pár percig míg néma csendben álltak és élvezték a pillanatot, a lány elhatározta, hogy itt az idő, hogy mindent megköszönjön a fiúnak, amit eddig tett érte. - Szeretném megköszönni neked a sok segítséget és az időt is, amit rám fordítasz. Hidd el, ha te nem vagy itt, én biztos nem ültem volna újra lóhátra, így ezt mind neked köszönhetem - mondta Isabell tiszta szívből mosolyogva.

- Azért ne csak nekem köszönd, hanem magadnak és Texának is. Én még... sosem ismertem meg hozzád hasonló lányt. Tetszik, hogyha elhatározol valamit, akkor azt azonnal véghez akarod vinni.  Tetszik, hogy ilyen kitartó vagy - mondta Alex mélyen Isabell szemébe nézve. Persze ettől a lány kissé zavarba jött, így aztán visszafordította a tekintetét a bámulatos panorámát nyújtó képre. Még egy kicsit beszélgettek arról, hogy az a legfontosabb ha valamit szeretnénk elérni, akkor amellett mindig nagyon erősen ki kell tartani, miközben lassan lefelé haladtak a hídról. Annyira belemélyedtek a témába, hogy észre sem vették, hogy a medencék felé fordultak. A medence vize lassan ringatózott és néha leszállt egy egy galamb akik ittak belőle, vagy csak elrepültek felette. Épp Isabell beszélt, miközben észre se vette, hogy a fiú megbotlott mellette. Csak arra eszmélt, hogy miután egy nagy csobbanást hallott, hátranézett és nem látta őt. Először megijedt és a szívverése is elállt, de mikor látta, hogy Alex felbukik a víz felszínére és zavarában röhög, a lányból is kitört a nevetés.

 - Jól van már, inkább segíts! - mondta a fiú röhögve, aki a kezét nyújtotta Isabell felé, hogy segítse ki a vízből. Cskhogy amint a lány keze hozzáért Alexéhoz, hogy kihúzza őt, a fiú nagyot rántott rajta amitől Isabell elvesztve az egyensúlyát, beesett a vízbe.

- Hé! - kiáltota dühösen, de persze az arca nem árulta volna el, hogy haragszik. Mérgesen nézett volna a fiúra tervei szerint, amiért berántotta őt, de mikor ráeszmélt, hogy milyen közel vannak egymáshoz, annyira meglepődött, hogy azt is elfelejtette, hogy került a vízbe. Hirtelen mintha megállt volna az idő... Nem elég, hogy így is tök közel voltak egymáshoz, hanem egy kisebb hullám még jobban egymáshoz lökte őket. Amitől kb. tizenöt centi maradt a fejük között. Csakhogy ekkor...

 Isabell hirtelen megérezte a derekán a fiú kezét, aki végigsimította ujjait rajta. Már akkor érezte, hogy milyen melege lett. Nem az idő miatt, mert az épp ellenkezőleg, már kezdett lehűlni és már a nap is eltűnt. Hanem... sokkal inkább a szerelem érzésétől. Te jó ég, milyen furcsán hangzik pont ez, az ő gondolataiból, merthogy ő mindig is könyveket olvasgatott és onnan élte át, hogy vajon milyen szerelmesnek lenni. De most... végre valahára, a való életben is érezhette. És... igen, most már teljes mértékben ki lehet jelenteni, hogy Isabell Merlon szerelmes lett! 

 A fiú mélyen a szemébe nézett, majd... a szeme egyre lejjebb siklott. És ekkor... lassan visszanézett a lány szemébe és egyre közelebb került a fejük egymáséhoz. Majd már olyan közel voltak, hogy Isabell csak azt érezte, hogya  fiú ajka hozzáér a sajátjához! Ekkor úgy érezte magát, mintha tűzbe ugrott volna. Merthogy az egész teste lángolt, Alex lassan elhúzódott tőle, várva, hogy mit szól hozzá a lány. Isabell ránézve a fiúra rögtön tudta, hogy megtalálta az igazit! Elmosolyodott és nem sokáig gondolkodva lassan a két keze a fiú tarkója mögött hevert összekulcsolva és magához húzta a fiút...    Elég furcsa érzés amit ez a szerelem hoz ki belőle... vagy... na jó, talán annyira nem is olyan rossz! :)

 És vége.. Kicsit sajnálom, mert jó volt ezt a történetet leírni, amit már rég ihlettem a fejemben és alkotgattam, milyen részlet hol és hogyan legyen. De jobban belegondolva, már alig várom, hogy neki kezdhessek a következő könyvnek! Arra is gondoltam, ezt a könyvet írva, hogy ennek legyen-e folytatása... Még mindig ezzel kapcsolatban egy kérdőjel van a  fejemben, de ha megkérhetlek titeket, akkor szavazzatok ti, hogy legyen-e vagy sem. Negatív kommenteket is elfogadok persze, mert abból lehet tanulni a legtöbbet. Bár azt gondolom, hogy ahhoz képest, hogy elég fiatal vagyok (15év alatt), elég jó lett, kezdésképpen. Írjatok légyszi véleményeket :).