Accidental Meeting with the Captain

•1.rész

- Hozzám jössz feleségül?
Nos, igen. Nem éppen az a kérdés, amire számítottam...
- Öööö...
Egy étteremben ültünk és a pasim Austin Williams épp meg akarta kérni a kezem. Nem mondom, hogy nem számítottam rá,de épp nem voltam férjhez menős kedvemben. -Austin.. én nem hiszem, hogy ez jó ötlet...
- Tessék? De hát én azt hittem..
- Igen tudom,járunk már egy ideje és tudom, hogy te szeretnél tovább lépni a kapcsolatunkban, de valahogy én úgy érzem, hogy nem állok rá még készen.
Bár nem biztos, hogy valaha is fogok, de neki ezt nem mondtam el. A világunk elég zavaros amúgy is nem kell, hogy a saját életemet is azzá tegyem. A SHIELD-nél voltam ügynök, Austin a rezidens éveit töltötte a Lenox Hill kórház neurológiai osztályán.
- Szóval ez egy nem? - Austin rángatott vissza az elmélkedésemből. Tudtam, hogy most valószínű összetöröm a szívét, de nem áltathattam őt.
- Austin én nagyon szeretlek, de szerintem még nem állunk készen rá. Legalább is én ...

- Nézd Shay, tudom, hogy szerinted túl gyorsan haladunk, de szeretlek bébi. Veled akarom leélni az életemet.
Két éve találkoztunk Austinnal először egy kávézóban. Véletlenül az ő kávéját vettem el az én lattém helyett. Mögöttem állt,és ahogy megszólalt tudtam hogy nekem annyi. Olyan mély búgó hangon szólalt meg az erős angol akcentusával,hogy azt hiszem a bugyim abban a pillanatban be mondta az unalmast...-Lopjuk más kávéját kisasszony?- először cask pislogtam rá,majd sűrűn kértem a bocsánatot,és végül felajánlottam, hogy kifizetem. Ezt persze nem engedte,így végül ő hivott meg. Elkezdtünk beszélgetni,elkérte a telefonszámomat és ott kezdődött minden. Magas, kidolgozott testű, barna haj, zöld szem, és olyan észveszelytő mosoly.. aahh ..Szóval tudjátok...

A szó szoros értelmében elvarázsolt, utána a bugyimat is levarázsolta seperc alatt. A többi már tényleg történelem.

Megvolt közöttünk az összhang és a szerelem is, azt hiszem. Nem is tudom, a szerelmet túlértékelik. Ha találkozol valakivel, aki megmosolyogtat, mellette jól érzed magad, mellesleg a szex is jó-nos itt jegyezném, meg hogy k..va jó- akkor mi kell még??? Hát ezek szerint házasság..

Alig fél év után költöztünk össze, én repültem ide Washingtonból mivel az időbeosztásunk szinte lehetetlenné tette, hogy együtt legyünk. Bár elég gyorsan összecsiszolódtunk, nekem nehéz volt megszokni, hogy össze kell egyeztetnem a napomat vagy az időbeosztásom mással.
Volt már kapcsolatom csak egyikkel sem jutottunk el ilyen messzire. Világ életemben egyedül kellett boldogulnom,a szüleim meghaltak egy autóbalesetben mikor 4 éves voltam, a nagymamám nevelt  fel. Ő most egy idősek otthonában van él New Jersey-ben.
És most itt állok (vagyis ülök) 28 évesen a férfivel, akit szeret és meg akarja kérni a kezem én még is nemet mondok neki.
Mi a fene bajom van???
- Austin, kérlek, érts meg, hogy mondjak igent neked, amikor nem vagyok benne 100% biztos?
- Úgy érzed valamikor ez meg fog változni?
- Nem tudom, lehet.. de nem akarlak hiú reményekkel táplálni. - próbáltam menteni a menthetőt.. - Szeretlek Austin, csak nekem ez még korai. Ne haragudj—fogtam a táskám és megpróbáltam elmenekülni az étteremből, de elkapta a karomat.
- Shay, bébi ugye nem fogsz megint eltűnni?- láttam rajta a kétségbeesést.
- Nem, csak sétálnom kell egyet. Ígérem, hogy otthon találkozunk, csak ki kell szellőztetnem a fejem.
Azzal kisiettem az étteremből és leintettem az első taxit, ami az utamba került.
Muszáj volt járnom egyet valami nyugis helyen így a Central Park felé vettem az irányt.
Cikáztak a gondolataim, a vérnyomásom az egekben volt, próbáltam lenyugtatni magam, de csak nem sikerült.
Ahogy róttam a köröket a meglehetősen forgalmas járdaszakaszon, nem figyeltem eléggé és beleütköztem egy falba és jól fenékre estem. Aú.
Várjunk csak, egy parkban mióta vannak betonfalak? Ahogy próbáltam a barna tincseimet kiszedni a szememből a fal hirtelen megszólalt.
- Nem esett baja, hölgyem?
Felnéztem és kiszökött a tüdőmből a levegő. Előttem állt a legszebb, legtisztább kék szempár, amit valaha láttam. A férfi a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen a földről, de én csak bámultam rá azt hiszem a szám is tátva maradt. Piszkos szőke haja volt, amit egy baseball sapka alá rejtett, barna bőrdzseki és egy testhez simuló fehér felső volt rajta, meg farmer.- Hölgyem?
- Jaj.. nem..v-vagyis igen jól vagyok. - nem bírtam rávenni az agyam az értelmes mondatokra. Belecsúsztattam a kezem az övébe és hagytam, hogy felhúzzon. A tenyerében elveszett az enyém és csak kis idő után vettem észre, hogy még akkor is fogom, amikor már rég álltam a két lábamon. - Köszönöm, hogy felsegített és ne haragudjon, hogy magának futottam nem figyeltem eléggé.
Ebben a pillanatban az agyam elkezdte felfogni, hogy kivel is találtam szembe magam.. Bár nem régóta voltam a SHIELD-nél azért róla még én is hallottam. A katona, aki kénytelen a rossz korban élni, Amerika üdvöskéje.
-Ó ugyan szóra sem érdemes. Had mutatkozzam be, ha már így összefutottunk, Steve Rogers. - és rám villantotta azt a 100 wattos mosolyát.

~Tudom,hogy ez elég rövidre sikeredett de nyugi ez még csak az első rész😁 lesz még itt izgalom bőven☺️
Köszönöm, hogy olvassátok ❤️