Accidental Meeting with the Captain

33

|Steve|

A helikopter valóban indulásra készen várt bennünket egy kis reptéren a városon kívül, ahogyan Alex ígérte. Sam, Natasha és én teljes harci díszben a gép felé tartottunk.
Nem tudtam elengedni a rossz érzést, ami azóta nyomaszt, hogy elindultunk. Nagyon nem tetszett, hogy egyedül kellett hagynom Shay-t. Tudom, hogy ez volt a leghelyesebb döntés, amit tehettem a helyzetünket tekintve. Nicky-vel sokkal nagyobb biztonságban lesz, mint bárkivel. De akkor is... Nem én uraltam a történéseket, és ez kicsit sem tetszett.
Alex gondterhelt arckifejezéssel fogadott minket.
      - Úgy fél órája kaptam egy üzenetet...- kezdte el. A telefonját felém nyújtotta, egy képet küldtek, amin Sophia megkötözött kézzel és bekötött szemmel ült egy borzalmasnak tűnő cellában, a fejéhez pisztolyt tartottak.- Azt írják, ha nem teljesítem a feltételeket, lelövik...Sietnünk kell, kapitány!
      - Mik a feltételek?- kérdeztem, ahogy visszaadtam a telefont a kezébe. Bevallom kezdtem megsajnálni a pasast... Az orosz maffia tényleg nem ismer kegyelmet, de volt egy olyan érzésem, hogy lesz valami csavar a dologban...
      - Az most nem fontos, bízzátok rám! - azzal felmászott a helikopterre és beült a pilóta ülésbe.
Elindultam utána, de Natasha a karomra tette a kezét.- Nekem itt valami bűzlik, Steve!
      - Igen, nekem is!- mondtam sóhajtva.- Tartsuk nyitva a szemünket és a fülünket!
Mindannyian elfoglaltuk a helyünket, bekötöttük a biztonsági övet és Alex a magasba emelte a gépet.

*********

Már kb. két órája a levegőben voltunk, amikor Alex szólt a fülesen keresztül, hogy lassan odaérünk Jekatyerinburgba, készüljünk fel.
     - Nem csípem, hogy parancsokat osztogat!- morogtam, miközben az övemmel babráltam.
     - Azt meghiszem!- kuncogott Natasha.
     - Sosem szeretted, ha mások mondták meg mit tegyél!- csatlakozott Sam is.
     - Csak nem vagyok hozzászokva!- folytattam még mindig fortyogva.
A gép nagy robajjal elkezdett ereszkedni, miközben Alex oroszul próbált leszállási engedélyt kérni, kisebb nagyobb sikerrel.
     - Ó te jó isten! Inkább megyek segítek neki, mielőtt kilövik a gépünket!- csatolta ki magát Natasha és a pilóta ülés felé vette az irányt.
    - Gracías, ruso! Nem megy nekem az orosz nyelv!- köszönte meg nevetve, miután Natasha elmondta helyette, immár helyesen.
Ahogy az ajtónál állva vártuk, hogy elhagyhassuk a gépet, már kezdtem érezni a csípős orosz hideget. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ellátogatok ide, ráadásul önként.
Alex ment előre, utána Sam és Natasha, én hátul maradtam. Mindenhol katonai vadászgépeket és fegyveres őröket láttam.
    - Még is, hogy fogsz velük kommunikálni, ha alig beszéled a nyelvet?- kérdezte Natasha Alextől, ahogy sétáltunk le a lépcsőn.
    - Van itt egy ismerősöm, aki segíteni fog. - mondta Alex, és egy terepjáró felé vette az irányt.
    - Ha ilyen sok ismerősöd van, akkor még is minek kellünk mi?- kérdeztem feszülten.
    - Hidd el, ha megtudnám oldani egyedül, már rég megtettem volna..-fordult hátra.
Ezután nem szóltam semmit sem, inkább megfigyeltem.

Alex a terepjáró mellett álló pasast üdvözölte, mint régi ismerőst. Kézfogás után beültünk a kocsiba és elindultunk a Bratva búvóhelye felé.
Kb. fél óra múlva egy lepukkant raktár mellett parkoltunk le az autóval. Alex szavához hűen biztosította a felszerelést, szétosztotta a füleseket és néhány fegyvert.
    - Oké! Én megyek előre! Elterelem a figyelmüket, ti addig keressétek meg Sophiát. - vette fel a golyóálló mellényét. - Az információnk szerint az épület alagsorában tartják fogva. Az egész folyosót csak két ember őrzi, szóval lejutni nem lesz nehéz...- indult volna el, de megállítottam a vállánál fogva.
    - Miért nem te mész le érte?
    - Mert nekem teljesítenem kell a feltételeket... különben egyikünk sem jut ki élve.- rázta le magáról a kezemet.
    - Na ide figyelj!- löktem neki a kocsi oldalának.- Ha megpróbálsz átverni minket, esküszöm kicsinállak! Megértetted?- köptem a szavakat a képébe.
    - Nekem van egy ötletem!- szólalt meg Sam.- Én lemegyek a kapitánnyal Sophiáért, Natasha pedig Alex-szel besétál az oroszlán barlangjába.
    - Elment az eszed?- kérdeztem elképedve.- Nem fogom hagyni, hogy bemenjen oda!
    - Ugyan már! A Vörös Szobánál semmi sem rosszabb, Steve!- legyintett Nat és Alex mellé lépett.
Garcia mintha egy másodpercre tiltakozni akart volna, de inkább nem szólt semmit sem.
    - Akkor indulhatunk?- kérdezte.
Natasha bólintott, és elindultak a raktár bejáratához.
    - Nagyon nem tetszik ez nekem Sam! Az egész túl könnyűnek tűnik!
    - Igazad van, valami nem stimmel... Gyere, keressük meg azt a szerencsétlen nőt!- mondta és kibiztosított fegyverrel elindult.
A fal mentén osontunk a hátsó részhez, ahol Alex elmondása szerint egy ajtót fogunk találni.
    - Hát a pasas tényleg igazat mondott, csak azt kifelejtette, hogy nem két őr őrzi a bejáratot.- mondta Sam halkan.
Az ajtónál kb. 10 állig felfegyverkezett pasit láttunk.
    - Ha most elkezdünk lövöldözni, tuti hogy riadót fújnak és akkor lőttek az egész küldetésnek.- dőltem a hideg betonfalnak.- Keresnünk kell másik bejáratot!- fordultam vissza.
Elindultunk az épület másik oldala felé.