Accidental Meeting with the Captain

•20

|Shayleigh|

Rohantam, ahogy a lábam bírta, de tudtam hogy nem lesz nagy esélyem ha Steve utánam ered. Hallottam a lépteit ,a falak visszaverték a hangot a szűk utcában amin futottam.
Nem hittem el, amikor megláttam a lakásba belépve, ült Nicky kanapéján, ugyanolyan szívdöglesztően mint mikor utoljára láttam.
Egy sarkon befordulva megálltam, próbáltam a légzésemet normalizálni és vártam hogy utol érjen.
- Shay!- kiáltotta.
- Miért jöttél?
Megfordult és egyenesen rám nézett. Azt is elfelejtettem egy percre hogyan kell levegőt venni! Újra itt állt előttem, a nevemet mondta , a hangja.. Istenem annyira hiányzott..
Megráztam a fejemet kissé, hogy kitisztuljon az agyam. Nem hagyhatom, hogy elbódítsa az fejemet!
- Shayleigh..- úgy tűnt ő sem találja a szavakat.
- Beakadt a lemezed, vagy mi? Mit akarsz tőlem? - olyan rideg voltam vele, úgy tűnik ez vissza hozta a révületből, amiben ő is volt.
- A minap Lagos- ban.. te voltál igaz?
Alex felkészített, hogy a Bosszúállók közbe léphetnek míg üldöztem azt a nyomorult Jerkins-t.
Még is mikor meghallottam a hangját mögöttem, teljesen lefagytam. Muszáj volt fejvadász módba kapcsolnom és a küldetésemre koncentrálni, különben simán felfedtem volna magam előtte.
- Nem tudom miről beszélsz!- tettem karba a kezemet.
Egy lépést tett felém, és úgy nézett ki mint aki a hajamat akarja megérinteni, de még időben kapcsolt, és csak ennyit mondott.
- Jól áll a szőke!
- Ezért követtél? Hogy ezt elmondhasd? - léptem egyet hátra, muszáj volt visszanyernem a távolságot közöttünk.
- Beszélnünk kell!- nyúlt a kezem után.
- Nem!! Nem kell!
- Shay.. kérlek!
Egyre közelebb jött, de feltartottam a kezemet és megállítottam,bármennyire is fojtogattak a könnyek, nem hagytam hogy látszódjon rajtam.
- Miért kéne meghallgatnom téged? Ha jól emlékszem TE sem hallgattál meg! - elléptem előle és újra el akartam indulni, de elkapta a karomat.- Hagyjál békén, Rogers! - kiakartam tépni a szorításából a karomat, de nem engedte el. A bőröm lángolt ahol hozzám ért, a tekintetétől úgy éreztem meggyulladok. Csak néztük egymást, hol a szememet hol a számat nézte. Újra itt volt közöttünk ez a szikra, de nem voltam hajlandó engedni neki. A fejemben újra lejátszódott az utolsó veszekedésünk és, hogy milyen állapotban maradtam utána.
Nem engedhettem meg magamnak még egyszer.
- Engedj el!- mondtam egy fokkal halkabban.
Ez úgy tűnik hatott, hátrált egy lépést és úgy folytatta.
- Sajnálom, ami a nagymamáddal történt!
- Ne! Ezt ne.. - ha most elkezdd a nagyiról beszélni, biztos hogy összeomlik a fal amit magam köré építettem.
- Shay.. figyelj rám! Elfogató parancsot adtak ki a főnököd ellen! Jobb ha most kiszállsz mielőtt még túl késő.
- Köszi, de nem kell engem megmenteni! Ne gyere utánam!!
Sarkon fordultam és otthagytam.

|Steve|

- Nos.. azt hiszem nem ment valami fényesen.- mondtam újra a lakásra visszatérve.
Nem tértem teljesen magamhoz a sokkból. Shayleigh ott állt előttem, és még is egy teljesen más embert láttam.
A haja szőke volt és jóval rövidebb, ami kiemelte az amúgy is ragyogó kék szemét. A testfelépítése sokkal erősebb volt, nem volt anno sem elhízva csak most inkább izmosabb, tónusosabb alakja volt. Az arca is vékonyabb lett, így még nagyobb hangsúlyt adva a hatalmas szemeinek. Ahogy megszólalt.. a hangja olyan hideg volt, mintha pofon öntött volna egy pohár vízzel. Szinte csöpögött belőle a harag, a gyűlölet és a megvetés.
Ez az amitől féltem.. ő már nem az a Shayleigh akit megismertem a Central Parkban.
- Adj neki időt, Steve! - tette Natasha a vállamra a kezét.
Nem akartam továbbra is ebben a lakásban ülni, és várni hátha visszatér. Nem akartam újra a gyűlölettől teli tekintetével találkozni.
- Menjünk!- ugrottam fel.
- El akarsz menni?- kérdezte Sam.- Én azt hittem..
- Nem hallottad őt Sam.. gyűlöl engem! Tudtam, hogy nem fogja jól viselni a találkozást, de erre nem számítottam. Nem bírom mégegyszer végig hallgatni..- a végére elcsuklott a hangom.
Sam csak bólintott, elköszöntünk Nicky- től és Anna-tól majd útnak indultunk a reptérre.