XVI. fejezet

5 1 1
                                    

Dzsoni tornyosult előttem alias a legidegesítőbb kolléga evör. Ő is a szerkesztőségnél dolgozik, ahonnan én már felmondtam a gyászba. Pont egy műszakban dolgoztunk és mindig kiküldték velem riportokat készíteni. Folyton filozofált és érdektelen történeteket mondogatott, sőt a mai napig rohadtul nem tudom eldönteni, hogy buddhista vagy keresztény a fő vallása.

Ráadásul nem is magyarul, hanem angolul is pofázott, amit kurvára nem értettem, mert megbuktam belőle annó. Fú de mennyire gyűlölöm én ezt az embert és pont ezzel kell összefutnom ilyenkor?! Utál engem az élet.

-Namaste, legyen béke és boldogság veled, de hát ily' trágár módon üdvözlöd a mestert? Hm hm hm akarod hallani a két nyílvessző történetét? Tudom, hogy akarod. Olyan vagyok, mint a gyémánt és a gyémánt mindig gyémánt mara...

Mielőtt befejezte volna fogtam magam és elmentem mellette, hallgatja végig a halál ezt a fogyatékost. De bánatomra jött utánam.

A kurva isten bassza meg, hogy nem lehet nyugtom tőle. Idegesen megfordultam és a szemébe néztem, ő csípőre tett kézzel állt meg előttem. Ha jobban megnézem ez az ember kopaszodik, valahol már nincs is haj a fején.

A tekintetem lejjebb vándorolt (khm nem annyira le) és majdhogynem kiszúrta a szemem a hónalján az izzadság ami meglátszott a pólóján keresztül, ráadásul ide éreztem a szagát. Elkapott a hányinger.

Szedd össze magad Y/N nem okádhatsz ide. Mondjuk leokádnám szívesen...nem, nem is inkább szembeköpném, amilyen idegesítő és folyton megkeseríti az életem már azzal is, hogy látom, de ezt mos egyelőre elengedem.

Rámnézett. Szólásra nyitotta a száját. Na bazdmeg megint kezdődik...

Hogyan lettem Magyarország királynője?Where stories live. Discover now